1. Ez volt Bud Spencer és Terence Hill tizennegyedik közös filmje. Azután ugyanis, hogy Giuseppe Collizzi leforgatta a párossal az 1967-es Isten megbocsát, én nem! című spagettiwesternt és a folytatásait (Bosszú El Pasóban, Akik csizmában halnak meg), majd az 1972-es Mindent bele, fiúk! után kiderült, hogy Bud Spencer és Terence Hill duóján akkor is szeretnek nevetni a nézők, ha nem a vadnyugaton páholják el a banditákat, így sorra készültek a párossal a modern nagyvárosi környezetbe helyezett akcióvígjátékok. A Különben dühbe jövünk, az ...és megint dühbe jövünk, a Bűnvadászok és az Én a vízilovakkal vagyok után hőseink 1981-ben egy egzotikus szigeten keresték a címbéli kincset, miközben tengelyt akasztottak a butuska bennszülöttekkel, a gonosz, bőrdzsekis kalózokkal és egy félőrült japán katonával – a nézők legnagyobb örömére.

2. Sergio Corbucci nemcsak Tarantino kedvenc olasz rendezője volt. Hanem bizony Bud Spenceré is! Virtuóz könnyedséggel ugrált a legkülönfélébb műfajok között: ő rendezte többek között a Tarantinót is megihlető Djangót és A zsoldost (mindkettőt Franco Nero főszereplésével), valamint A halál csöndjét, és az ezekkel a kőkemény spagettiwesternekkel szinte gyökeresen ellentétes, vicces krimit, az ...és megint dühbe jövünket, Terence Hill rekeszizomszaggató Szuperzsaruját, no és persze a Kincs, ami nincset. Bud Spencer az egyik önéletrajzi könyvében így emlékezett meg Corbucciról:

Azt hiszem, Corbucci mosolyogna odafenn, ha látná, milyen népszerű A halál csöndje DVD-n, és hogy hány néző, köztük még Quentin Tarantino is, nyilvánította mesterműnek a világ minden táján. (...) Csak annyit jegyeznék meg, hogy szívesen csináltam volna még több filmet ezzel a csodálatosan szellemes rendezővel, aki sajnos 1990-ben eltávozott közülünk.

3. Pongo Pongo festői szigete nem is a Csendes-óceánon volt. Bár az egzotikus sziget úgy volt beállítva a történetben, hogy Japán és az Egyesült Államok között fekszik, és a második világháborúban komoly harcok folytak amiatt, kinek a fennhatósága alatt álljon, Bud Spencer és Terence Hill a forgatás alatt egy tapodtat sem mozdult az USÁ-ból. A felvételek ugyanis valójában az Atlanti-óceánon zajlottak – egészen pontosan Floridában, Key Biscayne szigetén, amit autóút köt össze Miami városával.

4. Anulu páncélautója sosem létezett a valóságban. Sem a japánok, sem az amerikaiak nem gyártottak ilyen harckocsit. Így a filmben látható jármű (vagy ahogy hőseink nevezték: „tákolmány” illetve „traktor”) nem egy régi modell korhű replikája volt, hanem a stábnak egy olyan saját, működőképes kreálmánya, amivel a lehető legkönnyebben lehetett forgatni.

5. Terence Hill nem korhű egyenruhát hordott. Amilyen alapos munkát végzett Sergio Corbucci stábja a páncélautó megépítésével, olyannyira slendrián módon választották ki a színészek ruháit a páncélautós jelenethez. Hőseink ekkor ugye már azokat az egyenruhákat viselik, amelyeket egy elhagyott második világháborús amerikai katonai bunker raktárából emeltek el. Terence Hill karakterének, Alanannak a zubbonyán jól kivehető az amerikai légierő felvarrója, a U.S. AIR FORCE-felirattal – a dolog szépséghibája viszont az, hogy ilyen egyenruha bizonyosan nem volt a második világháborúban egyetlen amerikain sem! Az önálló légierőt ugyanis csak 1947-ben szervezték meg, előtte a pilóták a szárazföldi hadsereghez tartoztak, US Army Air Force néven.

6. Pár éve 37 ezer dollárért árulták Charlie hajóját. A Kincs, ami nincs Puffin lekvárral alaposan megpakolt lélekvesztője egy 1974-es gyártmányú Fales Navigator volt, egy olyan konyhával és hálófülkével is felszerelt vitorlás szlúp, amelynek motorja is van. Egy ugyanilyen hajót pár évvel ezelőtt 37 ezer dollárért, azaz közel 11,5 millió forintért árultak – reméljük, egy igazi Bud Spencer-rajongóhoz került, aki azóta is Puffin lekváros pólóban főzi a hagymás babot a Paquito nevű papagájának, no meg persze a potyautasként a fedélzetre keveredő, kincsről handabandázó, kék szemű csirkefogóknak!

7. Kamasuka volt Michael Dudikoff mestere az Amerikai nindzsában. A 2018-ban elhunyt John Fujioka egy igencsak foglalkoztatott, Hawaii-on született amerikai színész volt a '60-as évektől kezdve egészen az ezredfordulóig. Japán felmenői miatt ugyanis előszeretettel osztották rá a halálig hűséges császári katona vagy épp a bölcs, öreg keleti tanítómester szerepét. Az 1985-ös Amerikai nindzsában például ő volt az, aki rettenthetetlen harcosnak képezte ki Michael Dudikoff karakterét, Joe Armstrongot, de a VHS-filmek szerelmesei láthatták Fujiokát a Puszta acélban is, ahol a harmadik világháború utáni pusztaságban kóborló bátor kardforgató, Nomad (Patrick Swayze) nagy tudású mentora volt.