1. Az 1984 mozifilm Orwell 1949-es regényének adaptációja. A kultikus remekmű, amelyet George Orwell a felesége halála után, a skót partok közelében levő Jura szigetén írt meg. A mű ihletője a totalitárius államberendezkedés, azon belül is első sorban a sztálinista Szovjetunió volt (akárcsak másik mesterműve, az Állatfar esetében). A stílszerűen 1984-re elkészülő brit 1984-film hűen követi a regényt: itt is egy olyan jövőben járunk, ahol a Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három nagy országra szakadt, melyek állandó harcban állnak egymással.

A totalitárius Óceániát a mindent látó Nagy Testvér kormányozza,

a fővárosa pedig London. Az egyéniség bárminemű megnyilvánulását szigorúan üldöző állam egyik hivatalnoka, Winston Smith (John Hurt) titokban naplót vezet, melyben leírja titkos vágyait. Egy nap megismerkedik Juliával (Suzanna Hamilton), és megbeszélnek egy randevút annak ellenére, hogy ez tiltott tevékenységnek számít. A szerelmesek végül úgy döntenek, megszöknek, de az elnyomó állami apparátus útjukat állja...

2. Rengetek szállóigénk és kifejezésünk jött az 1984-ből. Óriási mind az eredeti regény, mind a filmváltozat egyetemes kultúrára gyakorolt hatása. Elvégre még a magyar nyelvben is meg tudtak gyökeresedni olyan kifejezések, mint a Gondolatrendőrség és a mindent látó Nagy Testvér, vagy az újbeszél, a duplagondol, melyeknek minden kiművelt fő ismeri a jelentését és az eredetét, függetlenül attól, hogy egyébként látta-e vagy olvasta-e egyáltalán az 1984-et. Emellett a szerző nevéből is képeződött egy jelző, az „orwelli”, amit rendszerint a XXI. századi, a fejlett technológiai vívmányokat is sikerrel alkalmazó, George Orwell korában még sci-finek tűnő, ma már azonban egyáltalán nem annak számító diktatórikus rezsimekre, és azok elnyomó államapparátusára használunk. Emellett természetesen a Big Brother című, nálunk is nagy sikerrel vetített reality show sem véletlenül kapott egy szem logót, és lett arra a tematikára felépítve, hogy a Nagy Testvér (aki nemcsak a show producere, hanem mag a néző is) éjjel nappal figyeli a játék résztvevőit.

3. Miért pont 1984 lett a cím? Legalább akkora rejtélye ez az egyetemes irodalomnak, mint az, hogy miért a 42-es szám lett a válasz a Galaxis útikalauz stopposoknak legfontosabb, végső lételméleti kérdésére, amiről ráadásul még a Bölcs Elme nevű szuperszámítógép sem tudja, hogy micsoda. Orwell 1984-es száma is egy nagy kérdőjel – bár szép számmal akadnak teóriák a megfejtésére. Az egyik úgy szól, hogy Orwell eredetileg a The Last Man in Europe (Az utolsó ember Európában) címet adta a regényének, de a kiadója ütősebb címet javasolt a nagyobb siker érdekében, ezért az író egyszerűen felcserélte a megírás évszámának (1948) utolsó két számjegyét. Mások szerint ez egy utalás az 1884-es alapítású Fabian Society elnevezésű brit szocialista szervezet létrejöttének századik évfordulójára. De utalhat a cím Jack London A vaspata című regényére is, amelyben egy politikai mozgalom 1984-ben éri el a tetőpontját. Emellett G. K. Chesterton The Napoleon of Notting Hill (A Notting Hill-i Napóleon) című regénye előtt is lehet egy főhajtás, ami szintén 1984-ben játszódik, de utalhat akár Orwell feleségének, Eileen O'Shaughnessynek az End of the Century, 1984 (Az Évszázad Vége, 1984) című versére is.

4. A '80-as években egymás után jöttek az orwelli ihletésű disztópikus filmek, amelyekben egy-egy elnyomó, diktatórikus rendszert ábrázoltak. Gondoljunk az 1982-ben debütáló Pink Floyd-filmre, A falra, vagy Ridley Scott 1982-es sci-fijére, a Szárnyas fejvadászra, ahol bárkit meggyanúsíthatnak azzal, hogy nem is ember, hanem replikáns (akár még egy replikánsokra vadászó rendőrt is). Szintén 1982-es a Halloween 3.: Boszorkányos időszak, amelyben a tévén keresztül manipulálja az elvetemült játékgyár a gyerekeket. De ott van szegről-végről 1984-adaptációnak számító 1985-ös Terry Gilliam-film, a Brazil is, ahol az utópisztikus jövőben a fejlett technológiájú, bürokratikus árnyékkormány tökéletes megfigyelés alatt tartja az állampolgárait...

5. Ez volt Richard Burton utolsó filmje. Az 1984-ben, 58 évesen, agyvérzés következtében elhunyt Burton már a forgatás ideje alatt is nagyon rossz egészségi állapotban volt a pár évvel korábban diagnosztizált májzsugorodása és veseelégtelensége miatt. A színész nehezen emlékezett a betanult mondataira, néha több tucatszor is le kellett forgatni vele egy-egy jelenetet, mire sikerült jól elmondania a szövegét. Az általa megformált karakter, O'Brien lakásában játszódó jelenethez (amelyben O'Brien Winstonnal beszélget Goldstein könyvéről) összesen 41 felvételre volt szükség, hogy a nyersanyagból végül össze lehessen rakni a végső változatot, amelyben érthető Burton szövege.

6. Eredetileg nem is Richard Burton alakította volna O'Brient. Eredetileg Paul Scofieldnek, Rod Steigernek, Sean Connery-nek és Anthony Hopkinsnak is felajánlották a szerepet, de ők végül mind visszautasították. Érdekesség, hogy Michael Radford rendező kezdetben határozottan ellenezte, hogy Richard Burton is szerepeljen a filmben, de végül megbékélt a döntéssel.

7. John Hurtnek viszont kezdettől fogva bérelt helye volt az 1984-ben. Az előkészületek során ő volt az egyetlen színész, akivel kapcsolatban Simon Perry producer és Michael Radford egy percig sem gondolkozott azon, hogy kell-e esetleg másvalakit kellene keresni Winston Smith szerepére.

8. Eredetileg fekete-fehér lett volna az 1984. A rendező és Roger Deakins operatőr (aki később olyan kultfilmeket forgatott, mint A remény rabjai, A nagy Lebowski, a Nem vénnek való vidék vagy a Skyfall) elég sokáig ragaszkodott ehhez a vízióhoz, a forgatást finanszírozó társproducer, Richard Branson azonban a Virgin Films nevű produkciós cégén keresztül megfúrta az ötletet, mert attól félt, hogy nézőt fognak veszíteni. Végül ő és Roger Deakins nagy duzzogva megegyeztek abban, hogy egy speciális filmfeldolgozási technikát fognak használni a forgatás során, ennek lett a végeredménye a ma már jól ismert, jellegzetesen elmosódott megjelenés.

9. David Bowie túl sok pénzt kért, így aztán kimaradt a filmből. Richard Branson és a Virgin Films ugyanis azt akarta, hogy egy ismert popzenész komponálja az 1984 zenéjét, ezzel is növelve a film népszerűségét. Eredetileg David Bowie-t akarták szerződtetni, mivel az 1974-es Diamond Dogs című albumának néhány dalához ő is George Orwell kultikus regényét használta fel inspirációként. Bowie azonban túl sok pénzt kért, ezért a producer inkább az Eurythmics mellett döntött, akik kezdetben visszautasították ugyan az ajánlatot, de később mégis elfogadták. Michael Radford azonban nem tudott minderről, és leszerződtette Dominic Muldowney-t, zeneszerzőnek. A Virgin Films azonban élt a végső vágás jogával, és Muldowney zenéjének nagy részét a moziverzióban lecserélte az Eurythmics zenéjére. Az Eurythmics filmzenéje 1984-ben jelent meg az 1984 (For the Love of Big Brother) című albumon, Muldowney-zenéje pedig végül csak 1999-ben jöhetett ki egy limitált kiadású CD-n Nineteen Eighty-Four: The Music of Oceania címmel, a film 15. évfordulójára. Érdekesség, hogy bár az 1984 VHS- és DVD-változataiban az Eurythmics zenéje szól, létezett egy 2003-as DVD-kiadás, amely Muldowney zenéjét tartalmazta, így a rajongók azonnal elkapkodták.

10. No de mit írt a Filmvilág 1984-ben az 1984-ről? Leginkább semmit, nálunk ugyanis csak évekkel a rendszerváltás után, 1993-ban mutatták be hivatalosan. A végóráit járó, erjedő Kádár-rendszerben azonban 1985-ben (abban az évben, amikortól engedélyezték egyebek között a nyugati és magyar tulajdonú vegyesvállalatok hazai működését), már lehetett írni az 1984-ről is. Igaz, még csak szőrmentén,  ahogyan Barna Imre tette a Megfelelő ember kényes feladatra című Kovácsi János-filmről szóló recenziója bevezetőjében:

Egy évvel az „Orwell-év”, 1984 után, talán nem csoda, ha már ennyi is eszembe juttatja George Orwellt és az 1984 című, sötét antiutópiát. Mentségemre szóljon, hogy Orwellről tavaly nálunk is igen sok szó esett. Még Orwell „rehabilitálására” is volt példa: az a rossz, aki rosszra gondol, a regénybeli totális állam tulajdonképpen nem is emilyen, hanem amolyan, sőt... Az 1984 megkísértette már a film világát. Legutóbb – persze, tavaly – a Máskor, máshol kitűnő rendezőjét, az angol Michael Radfordot, aki a maga verziójában élete utolsó nagy lehetőségével ajándékozta meg Richard Burtont. És mert az igazi kihívást sohasem annyira az orwelli mű, mint inkább legendája és egyre növekvő divatja jelentette (Diamond Dogs című art-rock albumán David Bowie már tíz évvel ezelőtt 1984-ről és Big Brotherről, a Nagy Testvérről énekelt) talán még érthetőbb, hogy az ominózus év tőszomszédságában mindenkinek, akit ez a divat csak egy kicsit is megfertőzött, eszébe jut az 1984.