A Netflix kissé megtévesztő című norvég sorozata, a Milliárdosok szigete két rivális lazachalász dinasztiáról szól, ahol megborulnak az erőviszonyok, és a családi kötelékek sem számítanak, de van saját "drogjuk".
A Milliárdosok szigete cím nyilván sokakat megtéveszt majd – engem bizony megvezetett –, hiszen úgy hangzik, mint egy valóságshow, ahol a nyertes gazdagon távozhat egy egzotikus szigetről. Csakhogy ez a sziget, a norvégiai Brima cseppet sem egzotikus, viszont a világ lazactermésének a zömét szolgáltatja, és ezen kitermelés felett két családi cég osztozkodik, ha nem is kifejezetten békésen. Amikor az egyik cég fontos részvényese szerencsétlen módon elhalálozik, a tulajdonosok nyílt háborúba indulnak, ahol kiderül, nem lehetnek rosszabb ellenségek az ember saját rokonainál!
Adott két lazachalász cég Brima szigetén, a Meyer Fjordbruk, amelyet a régi vágású, konzervatív Gjert Meyer (Svein Roger Karlsen) vezet, és a Marlax, amelynek ügyvezetője a modern, agresszív Julie Lange (Trine Wiggen), aki azonnal le is csap egy kínálkozó lehetőségre. A távoli Dubajban ugyanis végrendelet nélkül huny el a rivális cég egyik nagy részvényese, Julie pedig gyorsan bevásárolja magát a Meyer Fjordbrukba. Már a hatrészes norvég Netflix sorozat első tíz percében úgy tűnik,
ő innentől csakis nyerhet, ám nem számolt a családdal.
A sajátjával és a Meyer családdal – akik azonnal egy szabotázsakcióval reagálnak –, de valójában mindkettő ugyanolyan katasztrofális, de nem olyan vígjátéki, aranyosan balfék értelemben, hanem tényleg katasztrofális.
Pedig a sorozat úgy indul, mintha vígjáték lenne, és nemcsak azért, mert az összes szereplő vicces norvég népviseletben tolja végig az első epizódot – több fiatal szereplő konfirmálásán vagyunk –, hanem azért is, mert
meglehetősen elrajzolt karakterekről van szó,
ami a rokonságot illeti. Julie férje egy papucs, nagyobbik lánya elvakult környezetvédő és mindenbe beleüti az orrát, a kisebbik lányát csak a K-Pop és a fiúk érdeklik, a fia pedig Hollywoodban akar színészként befutni, de egyedül az ügynöke hisz benne – vagy még az sem. Gert Meyer lánya örökké meg van sértődve apjára, a férje pipogya, a fiuk erélytelen és önbizalomhiányos, de az új helyzet mindenkit felráz. Mindenki elkezdi újradefiniálni a saját helyét az üzletágban és a saját családjukban, és ennek köszönhetően sokan lépnek át olyan határokat, amiket korábban a legnagyobb tiszteletben tartottak – és sokan árulják el a saját rokonaikat.
Bevallom, elsőre kissé irritált a sorozat, a sok népviseletes, egymástól alig megkülönböztethető és cseppet sem szerethető figura pedig zavart. Az ritkán jó, ha egy történetben nincs szerethető alak, valaki, akivel azonosulhatunk, márpedig itt nincsenek, és itt a legtöbb karaktert a hibája és gyengeségei – vagy Julie esetében a legellenszenvesebb vonása – definiálja.
Ezzel a kis szépséghibával nyilván az alkotók is tisztában voltak – hiszen ők „alkották” ezeket az embereket
–, de van a problémára egy egyszerű megoldásuk. Mivel folyton változnak az erőviszonyok, illetve állandóan új akadályok merülnek fel, a néző automatikusan azt díjazza a szimpátiájával, aki ügyesebben jön ki egy nehéz helyzetből, azt, aki új szövetségeket szerez – vagy azt, aki éppen előnyösebb helyzetre tesz szert.
És ez már csak így működik az ilyen „üzleti alapú” családi sorozatoknál a Dallastól kezdve legutóbb például az Utódlásig. Emlegetik is úgy a Milliárdosok szigetét mint az Utódlás lazacokkal. A norvégok újak ebben a műfajban, hiszen eddig főleg történelmi/háborús munkákat készítettek az elmúlt években – lásd a Narvik (2022), a Háború a tengeren (2023) vagy a Sarkvidéki konvoj (2023) –, és ez látszik is. A minisorozat lassan indul,
nehézkesen mutatkoznak be a szereplők,
akik között Julie Langén kívül nincs is igazán nagy formátumú játékos. Vicces, hogy az ő „menedzserdrogja” a snüssz, az a dohánytartalmú nikotinpárna, amit a felső ajak alá tesznek be, és felpörgeti az embert – amúgy arrafelé teljesen legális cucc, máshol már nem. Eltart egy darabig, mire kirajzolódik a játékosok között lévő viszonyrendszer – akár egy adott családon belül is.
Nagyjából két és fél epizód után aztán végre „bele lehet melegedni” a történetbe, eddigre kerülünk közelebb a két családhoz és csatolt részeihez, de megéri várni, mert ez egy izgalmas felállás, izgalmas közeg, és végső soron izgalmas kivitelezés, ha az embernek van türelme kivárni azt, mire mindenki sebességbe kapcsol.
Értékelés. 7/10
