Jack Reacher neve sokak számára csak a moziból ismerős, a kőkemény katonai rendészt Tom Cruise keltette életre a 2012-es azonos című filmben és a négy évvel későbbi folytatásában. Reacher valójában irodalmi hős, 1997-ben mutatkozott be Lee Child regényében, és az angol író azóta további 25 kötetben folytatta a történetét. A szerző valószínűleg nem tiltakozott, amikor megtudta, hogy hősét a világ talán legnagyobb filmsztárja alakítja a hollywoodi adaptációban, a könyvsorozat rajongói közül viszont sokan jelezték, hogy nem pont így képzelték el Reachert. Az olvasók persze mindig elégedetlenkednek – le lehetne akár ennyivel is söpörni az ellenérveket, de ebben az esetben volt alapja a panaszoknak. A nyugalmazott katonai rendőr személyiségének ugyanis fontos része a fenyegető külseje, a 195 centis, 110 kilós izomkolosszusnak meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy mély benyomást tegyen a környezetében.

A 170 centis Tom Cruise ehhez képest maximum egy óvodáscsoportot tudna beborítani az árnyékával, ráadásul a neve már összefonódott egy másik akciófranchise-éval. A 2012-es, Christopher McQuarrie által rendezett film ezzel együtt sem hozott szégyent a projekt egyetlen résztvevőjére sem, de Reacher többet és jobbat érdemelt volna.

Az Amazon Prime-on idén debütált sorozat, a Reacher alkotói biztosra mentek, már ami a regények csalódott rajongóinak kompenzációját illeti. Azzal kezdték, hogy a kályhától indultak el, vagyis az 1997-es Elvarázsolt dollárokat vették alapul, azt a könyvet, amelyben Child bevezette a karaktert. Ellenálltak annak a kísértésnek, hogy túlságosan modernizálják a sztorit, a 90-es évekből áttették a jelenbe, de

a forgatókönyvet gyakorlatilag indigóval írták, olyan hűen követik az eredeti fordulatait.

Reacher most is egy buszról száll le Georgia állam egyik poros kisvárosában, Margrave-ben, hogy még mielőtt beleharaphatna az „állam legjobb almáspitéjébe” a helyi kávézóban, már le is tartóztassák gyilkosság vádjával. Nem sokkal később a rendőrök is kénytelenek belátni, hogy nem ő az elkövető, pláne miután egy bankárra terelődik a gyanú. A börtönben Reacher megvédi az emberölést nyilvánvalóan csak kényszerből magára vállaló férfit, majd távozna is a naplementébe, amikor kiderül, hogy az áldozat a rég nem látott bátyja, Joe. Reacher marad a kisvárosban, és Finlay rendőrkapitány, illetve Roscoe rendőrnő segítségével megpróbálja felkutatni az igazi gyilkost.

A történet úgy szövevényes, hogy közben nagyon is egyszerű. Nick Santora kreátort nem nagyon érdeklik a legfrissebb trendek, a 80-as és a 90-es évek bűnügyi akciósorozataihoz nyúl vissza, amelyekben a főgonosz még nem egy szuperbűnöző volt, hanem a kisváros korrupt polgármestere vagy a kiskirályként uralkodó vállalkozó. Az előnyük ezeknek a helyi érdekű konfliktusoknak, hogy könnyű a realitás talaján maradni velük, a hátrányuk, hogy ritkán okoznak meglepetést. A Reacher első évada ráadásul olyan szorosan követi az Elvarázsolt dollárok cselekményét, hogy az jár jobban, aki nem olvasta a regényt, vagy olyan régen, hogy már nem emlékszik rá – ebben az esetben viszont nem árt jegyzetfüzetet és tollat is bekészíteni, olyan töménységben záporoznak a nevek, a helyszínek és az adatok. A széria nagy részét az expozíció foglalja el, vagyis állandóan új információcsomagokat kapunk, de nem akciók, hanem a dialógusok révén. Ebből a szempontból nem ártott volna, ha az írók jobban belenyúlnak az eredetibe, egyszerűsítik és látványosabban dramatizálják.

–, ami részben a sorozat hangulatának köszönhető. Ha annyira sűrítetten nem is adja vissza a kisvárosi atmoszférát, mint a zseniális Justfied (A törvény embere) és akcióból is kevesebb van benne, mint a teljesen elborult Bansheeben, ott van valahol a kettő közt félúton.

A legfőbb attrakció azonban maga Reacher, illetve a színészválasztás. Az eddig B-kategóriás produkciókban domborító, brutálisan kipattintott

Alan Ritchson úgy néz ki, mintha egy titkos génlaborban fejlesztették volna ki Lee Child instrukciói alapján.

És nemcsak a méretei miatt tökéletes Reacher, a karizmája is megvan a szerephez. Nem kell keménykednie ahhoz, hogy keménynek és határozottnak tűnjön, van humora is, tökéletesen időzíti a fanyar beszólásokat, és azt is elhisszük neki, hogy úgy tud következtetni, mint egy beszteroidozott Sherlock Holmes. A kigyúrt kétajtós szekrények a filmekben és a sorozatokban csak erősek lehetnek, okosak nem, de Reacher/Ritchson cáfolja ezt a tételt – ő az emberarcú muszklimikulás, és ezért élmény nézni, ahogy megállíthatatlanul megy előre. Neki köszönhető, hogy

ha nem is presztízs sorozat a Reacher, de bűnös élvezetnél azért több.