A filmművészet ismét felfedezte magának az inváziós sci-fit, ami az ötvenes, hatvanas években élte virágkorát. Ezek a filmek egyértelműen a külső fenyegetettség, az idegenektől való félelem és az atomfegyverkezés paranoiáját szimbolizálják. A műfaj egyik legismertebb alkotása az 1956-os A repülő csészealjak támadása, melyben az űrből érkező, fejlett technikával rendelkező lényektől kell megvédeni a Földet. Szintén ebben az évben mutatták be A testrablók támadását, amely azóta számtalan remake-et megélt. Ebben már nem a fejünk felett, hanem mellettünk van a veszély, hiszen az idegen lények felveszik az emberek alakját, és már nem lehet tudni, hogy ki a barát és ki az ellenség, s az ember már a saját szomszédjában sem bízhat (ez meg egyértelműen a red scare, a „vörös paranoia” metaforája). De mit látnak a mai filmesek ebben az alműfajban?

Jordan Peele 2022-es filmje, a Nem már egészen másként nyúl az inváziós sci-fik paneljeihez: nála az UFO már nem félelmetes objektum, hanem szenzáció, amit be kell fogni, meg kell mutatni, pénzt kell csinálni belőle.

Még az idegen bolygóról érkező űrlények is a földi kapitalizmus áldozatai lesznek.

Brian Duffield filmje, a Disney+-on most debütált Nincs, aki megmentsen más irányból, de hasonlóan reflexív módon ragadja meg az inváziós sci-fit.

A történet maga nem valami vaskos, szóval aki országokon átívelő UFO-invázióra számít – amilyet A függetlenség napja (1996) vagy annak folytatása, A függetlenség napja – Feltámadás (2016) prezentál – az csalódni fog. A Nincs, aki megmentsen egy csendes kisvárosban, ráadásul annak külső részén, egy elszigetelt telken játszódik, és nagyon nem is mozdulunk innen el. Egyetlen karaktert követünk, Brynnt (Kaitlyn Dever), aki magányosan él a kisváros kültelki részén, egy hatalmas családi házban. Kis világa telis-tele van szépséggel: egyedi madártetők; makettváros; saját maga által készített – azt hiszem, manapság ezt úgy mondják: kézműves – ruhák, amiket megrendelésre készít; fénysorral kivilágított terasz, ahol vacsorázik, és levelet ír; szóval ez az egész már annyira idilli, hogy úgy sejtsük: valami nagyon nincs itt rendben. Jól gondoljuk, hiszen Brynnt valamiért megvetik a kisvárosban: mindenki utálkozva néz rá, ő pedig magányosan uzsonnázik az édesanyja sírja mellett. Ebből az alaphelyzetből indulunk, ebbe tör be az éjszaka leple alatt a repülő csészealjak támadása.

A Nincs, aki megmentsen felvonultatja az inváziós sci-fik minden paneljét, ám különlegességét az adja, hogy nem elégszik meg ennyivel.

Brynn harca a rá vadászó űrlényekkel végig feszült, ötletes és kiszámíthatatlan – ez utóbbi miatt igyekszem nem sokat fecsegni a történetről –, és bár a 20th Century Studios filmje eleve streamre készült, meg kell hagyni, jól bántak a CGI-jal. Ez már csak azért is fontos, mert az idegen űrhajók, a sugárnyalábok, vagy maguk az idegenek megmutatásával rengeteget kockáztat egy ilyen film, hiszen mindennek el kell érni a kívánt hatást, és ha csak egy kicsit is kilóg a lóláb, ha vacak digitális trükkel keltik éltre mindezt, akkor oda az illúzió, az izgalom, és hiába van feszesre vágva a bújócska, kizökkent a feszültségből. Szerencsére a Nincs, aki megmentsen űrlényei és egyéb speciális effektjei elég élethűre sikeredtek, szóval ezen a fronton jól teljesít a film.

A kép mellett a másik fontos eleme a Nincs, aki megmentsennek a hang, pontosabban annak hiánya. Alfred Hitchcock mondta, hogy úgy kell leforgatni egy filmet, hogy ha a moziban elromlik a hangszóró, akkor is lehessen érteni, hogy mi történik a vásznon. Mintha Brian Duffield ezt fogadta volna meg, amikor merész döntést hozott, és

szinte semmifajta dialóg vagy beszéd nem hangzik el a Nincs, aki megmentsenben.

Ne úgy képzeljük ezt, mint a Hang nélkülben, ahol azért sutyorognak a szereplők, itt tényleg senki sem beszél pár szónál többet, maximum annyit, hogy „Oké.”, „Ne!” vagy a „Sajnálom.”. Nem is hiányzik a beszéd, hiszen Duffield – aki írta és rendezte is a filmet – olyan helyzeteket teremt, ahol nem is lenne indokolt, ha megszólalna a szerepelő. (Mindnyájan ismerjük azokat a jeleneteket, amikor a karakter magában beszél, magának mondja el, hogy mit fog csinálni, mi jutott eszébe, vagy konstatálja, mi történik épp. Na, itt ilyen hál’ istennek nincs.)

A film végig egy feszült sci-fi, ami leginkább A testrabló támadásával rokonítható, ám utat tör magának Brynn tragédiája is, megismerjük, hogy miért él magányosan, kirekesztve – ezért is fontos, hogy nincsenek párbeszédek, mert a történet egy része a lány lelkivilágba vezet be, ahol a csend uralkodik. (Egyedül az ufonauták beszélgetnek valami zengő, furcsa nyelven, de ezekhez bölcs módon semmifajta feliratot nem kapunk – az idegen lények szövegének feliratozása amúgy is inkább a vígjátékok sajátja.)

A lány sosem kiált segítségért, mert tudja, hogy nincs kinek, és talán ez az egyik legmegrendítőbb a filmben.

Kaitlyn Dever nevét pedig ha eddig nem jegyeztük meg, akkor most éppen itt az ideje! Láthattuk már többek közt Olivia Wilde komédiájában, az Éretlenségiben, és megrázó alakítást nyújtott a Hihetetlen című minisorozatban, melyben a főszereplő lányt alakítja, akit azzal vádolnak, hogy hamisan állítja, hogy megerőszakolták. A Beugró a paradicsomba című vígjátékban pedig méltó partnere volt George Clooney-nak és Julia Robertsnek. Most pedig

úgy viszi ez a 26 éves színésznő az egész sci-fit a hátán, hogy azon csak ámulni lehet.

Pedig nem volt egyszerű dolga, hiszen mint írtam, alig vannak szöveges részek, szóval mindent a gesztussal, mimikával kellett megmutatni, és nincs olyan pillant, mikor ne tudnánk, épp mire gondol Brynn. Dever remekül játszik az arcával, a tekintetével, a szemével, Duffield jól döntött, amikor rá merte bízni a szerepet, hiszen sok múlott azon, hogy mennyire értjük meg a történetet beszéd nélkül is (annyi kis csalás van a dologban, hogy Brynn leveleiből több minden is kiderül a múltjával kapcsolatban, szóval írott szöveg azért van a filmben).

Ez is érdekelhet

Még 8 alulértékelt sci-fi, sokkoló csavarral

Az Időhurok, az Expedíció és a Pandorum sztorija is akkorát üt, hogy belesajdul az ember összes agytekervénye. VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

Tovább

A Nincs, aki megmentsen lezárásában végül összefonódik Brynn tragédiája és az idegenek szándéka, de erről aztán végképp nem szeretnék többet elárulni, hiszen itt van egy elég rafinált csavar, ami többféleképpen is értelmezhető, de az biztos, hogy nem úgy ér véget ez a Brynn vs Aliens sztori, ahogy azt gondolnánk.