Bár az egykori igazi nácikból már csak hírmondónak maradt néhány – és így is kerülnek néha bíróság elő még ma is -, a nácivadászat örök filmes téma, hiszen rengeteg olyan izgalmas dolgot feszeget: titkok, bosszú, kettős élet, kaland, nyomozás és ami ezzel jár. A Netflixre nemrég került fel a Jaguár című spanyol sorozat, amelyben Madridban rejtőző SS tisztek válnak célponttá, és a streaming óriás most egy amerikai drámában feszegeti ugyanezt a témát, igaz, kicsit másként. Hősnőnk ugyanis nem született nácivadász, egy váratlan fordulatnak köszönhetően mégis azzá válik.

A Titkok fogságában izraeli születésű rendezője, Yuval Adler (Az ügynöknő, Bethlehem) nem sokat vacakol, alig egy perc telik el, vagy még annyi sem, mire Maja Noomi Rapace), az amerikai kisváros átlagos családanyája és felesége rádöbben, hogy az egykor őt megkínzó és megerőszakoló SS katona jelent meg a környékükön. Negyedóra sem telik el a játékidőből, és a férfi (Joel Kinnaman) már ott van megkötözve Maja autójának csomagtartójában, ám folyton pöfékelő hősnőnk - az 50-es évek végén járunk -,

bár megásta neki a sírt az erdőben, képtelen meghúzni a ravaszt.

Inkább hazaviszi, és pincéjükben tartja megkötözve, arra várva, hogy kiszedje belőle az igazságot. Ehhez persze férjét, a jóravaló orvost (Chris Messina) is be kell avatnia az eseményekbe, és néhány titkát is meg kell osztania vele. Például azt, hogy nem csak a nagypapa volt romániai cigány, de az egész család is, ezért töltött Maja és húga két évet koncentrációs táborban, és már kiszabadultak, amikor a háború utolsó napjaiban rájuk támadtak a német katonák.

Innentől a nagy kérdés nem az, hogy Maja elbizonytalanodik-e, hanem az, hogy a férje neki hisz inkább vagy a férfinek a poncében, aki azt állítja, hogy azért van vaskos német akcentusa, mert svájci, és sosem volt katona, illetve az, hogyan bírja ki a házasságuk ennek a terhét. Mégiscsak van egy véresre vert, megkötözött pasas a pincében, egy kissrác a gyerekszobában, egy eltűnt személy után kutató rendőr az utcában és egy feleség, aki haza várja a férjét – és akivel Maja összebarátkozik, hátha így sikerül bizonyítékot szereznie foglya ellen. Aki persze nem ül tétlenül – illetve ül, mert egy székhez van kötözve, de nem viseli tétlenül a sorsát. Mindez pedig jó kis robbanékony elegyet alkot, amivel Yuval Adler gyakorlatilag bármit kezdhetett volna. Mehetett volna egy véres, trancsírozós irányba, egy Coen testvérek féle éjsötét vígjáték irányába, vagy melodrámába, ő azonban a párkapcsolat már korábban emlegetett próbáját vette górcső alá.     

Ironikus, hogy Noomi Rapace volt már a múlt bűneiért törlesztő bosszúálló A tetovált lányban (2009) és bosszúszomjas cigánylány is a Sherlock Holmes 2. – Árnyjátékban (2011), és most a két száll találkozott, bár azzal, hogy hősnőnk roma, csak a háttértörténetét rajzolja meg a film, a személyiségét nem árnyalja. Rapace azonban így is képes vinni a filmet, hiszen megvan benne az a fajta összeszorított ajkú elszántság, amivel képes bármilyen karaktert erővel és elkeseredettséggel megtölteni. Itt is megtölti élettel azt a figurát, aki nem csak attól szenved, ami vele történt – és amit tennie kell az elkövetővel -, hanem attól is, hogy az emlékei cserben hagyják, hiszen nem emlékszik rá, mi történt a testvérével, és nem tudja, ő miért maradt életben. És ez nem rossz irány, egy rutinosabb rendező nagyon erős drámát hozott volna ebből össze, Adler inkább egy erős dráma vázlatáig, szerkezetéig jutott el, amiben a két férfi, a férj és a tettes/áldozat inkább csak szereplőként, de nem igazán kidolgozott, hús-vér karakterként van jelen. 

És egy tipp a végére: ha valakit SS katonát ejt foglyul, de nem tudja az illetőről egyértelműen bizonyítani, hogy SS katona, nézze meg a karját, mert oda tetoválták az illető vércsoportját, szükség esetére.

Értékelés: 7/10