Erich Maria Remarque saját háborús élményeit írta meg az 1928-ban kiadott regényében, amelyben hihetetlenül érzékletesen ábrázolja az I. világháború borzalmait. Hamar meg is filmesítették, Lewis Milestone 1930-as feldolgozása rögtön Oscar-t is kapott, majd a regényből 1979-ben is csináltak egy olcsóbb, de közkedvelt verzió, most pedig a Netflix vette elő a nagy klasszikust, ráadásul immár eredeti, német nyelven. Edward Berger rendező azonban a regényt csak egyfajta keretnek tekintette, ő egy másik háborút, egy másik sorsot akart megmutatni a nézőknek.

Hosszú lenne felsorolni, mi mindent változtatott meg a rendező, amik közül több mindent kifogásoltak a kritikusok – mi sem értettünk egyet sok döntéssel -, de ez egyben lehetőség volt számára, hogy saját elképzeléséinek „helyet csináljon”. Vigyázat, spoilerek jönnek!

A főhős már onnantól halott, ahogy felölti magára az egyenruhát

Akárcsak a regényben, az új Nyugaton a helyzet változatlan főhőse, Paul Baumer közlegény (Felix Kammerer) idealista diák, aki hazafias eszméket követve jelentkezett önkéntesnek, majd a fronton megtapasztalja a háború igazi arcát. A könyvben a halála mintegy szembemegy azzal, amit addig megélt, egy csendes, eseménytelen napon lövi le egy mesterlövész, a filmben viszont

egy kissé valószínűtlen „last minute” roham poklában mészárolják le,

hogy aztán az öldöklés a fegyverszünet életbelépésének pillanatában varázsütésre leálljon. Akárhogy is, Paul sorsa már akkor megpecsételődik, amikor megkapja az egyenruháját – azt ugyanis egy halott közlegényről húzták le, mosták ki, foltozták meg. A hatásos, bár nagyon hatásvadász jelenet része, hogy a halott katona névcímkéje a zubbonyba varrva maradt, amit Paul észre is vesz, de azt hazudják neki, hogy az illetőre kicsi volt a mundér, azért adta vissza. A kitépett címke a földre hullik, Paul pedig elindult a frontra.

Az első és az utolsó roham ugyanolyan

A film elején egy fiatal, vékony, riadt katonát látunk, akinek a szeme előtt esik össze egy bajtársa, majd egy altiszt kiparancsolja a lövészárokból, ő pedig megindul a franciák ellen. Riadtan fut, megbújik egy farönk mögött, majd lead pár lövést, és a gyalogsági ásójával indul rohamra. A kép elsötétül, amikor összecsap egy franciával, de tudjuk, az ő egyenruhája jut majd Paulnak. Aki ugyanúgy fut végig a sárral borított senkiföldjén, hogy ideiglenes fedezéket keressen – nem egy fatörzs, hanem egy, lódög mögött, majd ő is összeakaszkodik a maga franciájával.  

Paul felnő a feladathoz

Az újonc Paul már az első összecsapásnál majdnem életét veszíti, ám a zöldfülüekre vigyázó jószívű altiszt,  Stanislaus "Kat" Katczinsky (Albrecht Schuch) megmenti az életét. Ugyanezt teszi Kat halála után Paul – a könyvben ténylegesen is átveszi barátja helyét -, amikor az utolsó csatában kétszer is megmenti egy ijedt újonc életét. A fiúra támadó egyik franciát a lövészárok szélén állva lövi le, a másikkal brutális közelharcban végez.

Nem gyűjtik be Paul dögcéduláját

A filmben hangsúlyos szerepet kap, hogy az ütközetek vagy éppen egy kiadós bombázás után begyűjtik az elesettek dögcéduláját – Paul is ezt a feladatot kapja a legelején. A dögcédula nem csak a veszteséglista pontos vezetéséhez kellett – a másik fele pedig a többek között a megfelelő, felekezete szerinte temetéshez -, hanem a halott katona családjának értesítéséhez is. Baumer közlegény eleste után az az újonc, akit ő mentett meg, elfelejti elvenni a dögcéduláját, mert elvonja a figyelmét a Paul kezében tartott kendő.

Ami azt jelenti, hogy a családja nem fogja tudni, mikor és hogyan esett el,

sőt, azt sem, hogy meghalt, vagyis csak egyike lesz az ütközetben eltűnt katonák tízezreinek.

A halálba masíroznak

Az új film átugorja a regény és az első két film fontos részét, a kiképzőtábort, így olyan, mintha a fiatalok egyenesen a frontra, vagyis a vágóhídra masíroznának. A fiatalok sorsát a rendező azzal előlegezi meg, hogy masírozás és éneklés közben

„elhalálozási sorrendben” mutatja meg őket.

Paul előtt ott menetel vidáman énekelve, Ludwig (Adrian Grünewald), Kropp (Aaron Hilmer) és Müller (Moritz Klaus) és pontosan ebben a sorrendben veszítik életüket kint a fronton.

Az a sáros arc

Amikor valami igazán szörnyű történik, akkor azt látjuk, hogy az adott karakter arcának jobb felét rászáradt sár borítja. Ilyen Ludwig arca, amikor Paul rátalál a barátjára az ágyúzás után, majd vele is ez történik, kétszer is. Az első alkalom az, amikor egy bombakráterben a szuronyával végez az ugyanott menedéket kereső franciával

– ez mind a regény, mind a filmes feldolgozások csúcspontja -

, akin aztán segíteni próbál, majd a végső roham során, amikor a francia tisztnek sikerül majdnem a sárba fojtania. Nem túl nehéz az arc jobbik felének szimbolikáját dekódolni, hiszen azt látjuk, ahogy a személyiség jobbik része hal ki a katonából.

Kétszer lopják meg ugyanazt a gazdát

Sok valószínűtlen momentuma van a filmnek, ilyen az is, hogy ugyanarra a francia farmra kétszer törnek be hőseink, Kat és Paul. Az első alkalommal sikeresen, ellopnak egy libát, amit jóízűen elfogyasztanak, miközben bajtársaik

azon poénkodnak, hogy legközelebb lepuffantja őket a francia gazda.

Már a háború vége felé járunk, amikor a két német katona visszatér a meglepő módon még mindig épen álló farmra, hogy még egy utolsó libát lopjanak, meg néhány tojást, de a gazda már felkészültebb, mint legutóbb. Végül nem ő lesz az, aki halálos sebet ejt Katon, hanem a fia az erdőben – szintén nem túl nehéz dekódolni ennek a jelentését: a háború egy másik generációt is magával ránt, akik majd egy következő világégést harcolnak végig.

A lomha tankok    

Az utolsó előtti nagy csata, amikor a németek érezhetően érzékeny veszteséget szenvednek a létszám és technikai fölényben lévő franciákról, egy látványos, tankok vezette ellentámadást is tartalmaz. A hatalmas, legyőzhetetlennek tűnő francia tankok óriási bogarakként araszolnak előre, majd kelnek át az árkokon. A háború végére már sokkal gyorsabb, modernebb típusok harcoltak, az itt látható 23 tonnás Saint-Chamonds tankok nem kerültek tömeges bevetésre, eleve csak 350-400 darabot gyártottak le belőlük, mert

pont abban nem voltak jók, amire tervezték őket:

az elejükön elhelyezett 75 mm-es löveg miatt rendkívül orrnehéznek bizonyultak, emiatt rendszerint orral előre belefúródtak abba az árokba, amin át kellett volna kelniük. Valószínűleg azért döntöttek a filmesek ennél a típusnál, mert a nézők számára érdekes lehetett az ismeretlen forma, az ormótlan szerkezet pedig fenyegetőnek tűnhet.