Az Út a pokol felé nem az áldozatok számával körözi le a Netflix másik koreai üdvöskéjét, hanem társadalomképével, ami persze nem jelenti azt, hogy helyenként ne lenne hasonlóan brutális.
A dél-koreai sorozatokban nem szoktak finomkodni, és ahogy a Squid Game-ben is megesett, hogy pár másodperc alatt mit sem sejtő játékosok tucatjait lőtték halomra szemrebbenés nélkül, úgy az Út a pokol felé sem kíméli szereplőit. A tettes három pokolbéli óriás, vagy ha ők nem érnek éppen rá, egy vallási szekta, esetleg a népítélet, és egyik sem jobb a másiknál.
Egy kis fun fact az elejére: Dél-Korea lakosságának 11 százaléka, nagyjából 5,8 millió ember katolikus, ami arányaiban a Fülöp-szigetek után a második helyezést jelenti a tágabb régióban, és furcsa módon ez feltűnően gyakran jelenik meg a koreai filmekben és sorozatokban, de afféle helyi tálalásban. A bűn, a vezeklés és a kárhozat motívuma mindig vissza-visszatér ezekben a művekben, de ez soha nem történt olyan hangsúlyosan, mint a Sang-ho Yeon (Vonat Busanba - Zombi expressz, Peninsula: Holtak szigete) rendezte Út a pokol felében – erről nyilván a cím is árulkodik. Merthogy az történik, hogy az adott személynek jelenése támad, egy tüzes szemű, a levegőben lebegő fej közli vele, hogy a pokolra fog jutni és megadja halálának dátumát, majd az adott időpontban – ami lehet tíz perccel, öt nappal vagy két évvel később is – megjelenik három hatalmas lény, akik brutálisan végeznek vele. Előlük nincs menekvés, nem lehet őket még azzal sem kicselezni, ha valaki idő előtt megöli magát.
És ekkor jelentkezik egy új vallási szekta Új Igazság néven, amely az isteni igazság eszméjét hirdeti, és tanításuk szerint ezen elkárhozások terelik a társadalmat a helyes útjára. Karizmatikus vezetőjük, Jeong Jin-soo (Ah In Yoo) mindent megtesz, hogy tanaik mindenkihez eljussanak, amiben a közösségi média is segíti, a szekta magát Nyílhegynek nevező militáns ága pedig a (szerintük) eltévelyedőket félemlíti vagy bünteti meg. Ilyen körülmények között kezd nyomozásba az elhalálozások ügyében egy szöuli zsaru (Yang Ik-Joon), aki hamarosan szövetségesre talál egy elszánt ügyvédnőben, aki egy elkárhozásra ítélt nőnek próbál segíteni. A nő nem hiszi, hogy valódi istenítéletről van szó, és nem bízik a Új Igazság céljaiban. Csakhogy ekkorra a szekta már annyira befolyásos, és mindenhol ott vannak az embereik, így kész öngyilkosság szembemenni velük. Persze van, akinek nincs más választása.
Az egy dolog, hogy van három, tényleg ijesztő, bár néha kissé nehézkesen mozgó rém, akik nem azonnal végeznek áldozatukkal, hanem szadista módon szedik darabjaira – amiről beugrik egy másik, szintén remek koreai sorozat, a Sweet Home -, és az is egy dolog, hogy időről időre szénné, vagy valami mássá égett testeket tolnak az arcunkba, de ez a sorozat nem ettől félelmetes. Attól olyan riasztó, hogy
kézzelfoghatóan képes megteremteni azt a feszültséget és paranoiát, amely fogságban tart egy társadalmat, amelynek egy agresszív kisebbség diktál.
A sorozat legfőbb érdeme nem ez az érzet, az túl kevés lenne, hanem az, ahogy ezt alakítja, fejleszti, mozgásban tartja, ahogy az Új Igazság szektája sem ugyanaz a film legvégére, mint amilyen a film elején volt. És ezért brutálisabb és keményebb ez a sorozat, mint a Squid Game, amelyet nézettségben már lekörözött. Ott egyrészt csak a játékot önként vállalók voltak veszélyben, másrészt az erőszaknak volt egyfajta ritualizált színpadiassága. Itt mindenki veszélyben van, akire az Új Igazság rámutat, a Nyílhegy tagjai pedig, akik mindenhol ott vannak és mindenről jelenetek, büntetlenül megtehetnek bármit.
Mindez így együtt lehetne egy nézhetetlenül nyomasztó társadalmi disztópia is, amit senkinek nem tudnánk tiszta szívvel ajánlani, de egyrészt pont elég fantasy és horror elem van ahhoz, hogy ne (csak) erről szóljon a sorozat, és elég fordulat, hangulat és tempóváltás ahhoz, hogy ne csak hüledezzünk, hanem tényleg izguljunk is. A hatrészes széria közepén például nagyot ugrunk, és egy teljesen más szereplőgárda viszi tovább a műsort, úgy, hogy némileg meg is változik az egésznek a hangulata, de kisebb bravúrként nem vész el a lendülete.
Sang-ho Yeon pedig remek arcokat és még jobb színészeket talált ehhez a bizarr és néha kifejezetten sokkoló szériához,
amely természetesen sehol máshol nem készülhetett volna el e széles világon, mint Dél-Koreában, ahol nem nagyon tudnak hibázni.
A jó hír az, hogy a széria akkora fordulattal zár, hogy egyszerűen MUSZÁJ lesz egy második évadot készíteni hozzá!
Értékelés: 8/10
Zúzós riffek a SZESSÖNben! A PORT.hu zenés műsorának legújabb vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hiszen 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Izomzatát nem a szél hordta össze, de most kiderül, mire megy a brutális erő hat vékony fémhúrral szemben.
