És nincs is tetkója. A Netflixen futó dél-afrikai Minden lány nevében ugyan sok ponton megidézi a klasszikus skandináv krimit, valamiért mégis képtelen annak mélységeit visszaadni - bár az alaptéma nagyon is izgalmas.
A filmet egy kijózanító adat zárja: az Egyesült Államokban évente 500-700 ezren, zömében gyermek kerül emberkereskedők kezei közé, és közülük jó esetben 1, azaz egy százalék kerül meg. Mik lehetnek akkor a számok és arányok egy olyan, jóval kevésbé fejlett országban, mint Dél-Afrika, ahol a Netflix új, saját gyártású filmje, a Minden lány nevében játszódik?
Nyilván borzasztóak, állítja a Hollywoodot is megjárt rendező, Donovan Marsh (A Hunter Killer küldetés), de nem olyan borzasztóak, mint pár évtizeddel korábban, az Apartheid korában voltak, amikor az elrabolt, nagyrészt fekete kislányok nem csak pedofil vadállatok gyorsan elhasználható játékaivá váltak, hanem egyfajta keményvalutává is. A film egy valós esetből indul ki: 1994-ben egy Gert de Jager nevű férfi hat kislány elrablását vallotta be – ők sosem kerültek elő -, és azt állította, hogy az akkori kormánypárt egyik minisztere utasításait hajtotta végre, a lányokat pedig a fennálló embergót kikerülve, fizetőeszközként használták, és olajat kaptak cserébe gazdag arab sejkektől. A bűnös múlt pedig mindig kísért, amit jól tud mindenki, aki olvasott vagy látott már pár skandináv krimit, mert kissé meglepő módon innen kölcsönzött az afrikai film, nevezetesen A tetovált lány (2009) számos elemét használta fel.
Merthogy itt is van egy titokzatos igazságosztó lány, aki részben saját sérelmeit torolja meg, részben mások segítségére siet, akiket szexuális ragadozók fenyegetnek, akik persze ott voltak a múltban, és akik itt vannak most is, és akik kezében ott a hatalom. Felkészült és profi, az elején látjuk, amint mindenféle kütyüvel és fegyverrel kistafírozott rejtekhelyén de Jager videóra vett vallomását nézi, majd lecsap áldozatára, akinek mellkasára aztán egy eltűnt kislány nevének kezdőbetűit vési. Az ügyre felfigyel a rendőrség emberkereskedelemre specializálódott egysége, illetve annak nyomozónője (Erica Wessels) is, aki amúgy is túlságosan is lelkiismeretesen végzi a munkáját – amit nyilván nem néznek jó szemmel a felettesei, ahogy az ilyen esetekben lenni szokott. És nagyon sok minden van úgy ebben a filmben, ahogy az lenni szokott.
Pedig nagyon jól indulunk, egy feszes rendőrségi rajtaütéssel és egy mellbevágó múltbéli pillanattal, amikor a leendő maszkos és kapucnis igazságosztó (Hlubi Mboya) kisgyerekként egy kisteherautó pányvával letakart platóján megérkezik leendő börtönébe és „munkahelyére”, a dél-afrikai gettók és félsivatagos tájak pedig nagyszerű háttérként szolgálnak ehhez a rideg történethez. Csakhogy Donovan Marsh nem valami forradalmian újat akar letenni az asztalra, hanem egy korrekt műfaji darabot, ezért mindig a legkézenfekvőbb, vagyis legkényelmesebb megoldást választja, ahogy meséli a nyomozónő történetét, akinek nem kell túl messze mennie ahhoz, hogy megtalálja a gyilkosságok gyanúsítottját. A kézenfekvővel általában nincs komoly gond, ha a mű egyéb területein meglátszik, hogy van benne munka, odafigyeltek rá, de a Minden lány nevében esetében leginkább a kivitelezésben érezhető a munka, a forgatókönyvön és a történeten már kevésbé.
Nem tudjuk meg például, hogyan él, milyen ember és milyen módszerekkel dolgozik az önjelölt bosszúálló – A tetovált lányban pont Lisbeth Salander megismerése volt talán a legizgalmasabb rész -, ahogy a nyomozónőről sem derül ki, miért ezt a munkát választotta, mi hajtja, és persze milyen ember. Ezek egyfajta filmes archetípusok az összes többi karakterrel, a rendőrfőnökkel és a főgonosszal (Deon Lotz) együtt, akikre persze simán lehet egy jó sztorit építeni, ha cserében kapunk valami mást is. Az viszont nyilvánvaló, hogy a készítőket a jó szándék vezérelte, és valami fontosat akartak elmesélni nekünk, ami félig sikerült is – merthogy jó arcokat, jó közeget választottak egy jó sztorihoz, amit aztán nem tudtak rendesen kidolgozni.
Értékelés: 6/10
