Akik egyáltalán tudják, mi is az opiodkrízis, azok is rendszerint úgy gondolják, hogy Amerika legszegényebb rétegeinek problémája a receptekkel való visszaélés. Hát nem az.
Egyes becslések szerint eddig félmillió amerikai állampolgár életét követelte az ún. opiodkrízis, amit nagyon röviden úgy lehet összefoglalni, hogy a vényre kapható gyógyszerekkel való visszaélés, amit laikusként úgy képzelünk el, hogy valakik receptet hamisítanak, hogy drogként is használható gyógyszerekhez jussanak, esetleg erkölcstelen orvosok a pult alól árulnak ilyesmit. Valóban vényre kapható gyógyszerekkel való visszaélésről van szó, de a visszaélés a gyártó részéről történik, méghozzá irdatlan mértékben, ahogy az az HBO kétrészes dokumentumfilmjéből, Az évszázad bűntényéből kiderül.
Merthogy egyrészt bűntettről és visszaélésről van szó, de a másik oldalról nézve egy jól átgondolt, gondosan felépített üzleti tervről és egy vállalati kultúráról beszélünk. Az üzleti modell első lépése tulajdonképpen egy rebranding, egy átcímkézés, ezt követi a szövegkörnyezet újradefiniálás, majd a vevőkör tágítása, amihez egy értékesítő csapat és egy közvetítői közeg, vagyis a recepteket szorgosan felíró orvosok megtalálása kell. Közérthetőbben: adott egy irtózatosan erős gyógyszer, amit eredetileg végstádiumban lévő, gyógyíthatatlan rákos betegek fájdalmainak enyhítésére fejlesztett ki egy Purdue Pharma nevű cég OxyContin néven, csakhogy ezzel nem kerestek túl sokan. Hogy a szert másoknak is eladhassák, először a fájdalom fogalmát definiálták át, a fájdalommentes életet egyfajta alkotmányos jogként, illetve az orvosi munka legfontosabb elemeként tüntetve fel, mert milyen orvos az, aki hagyja szenvedni a betegét, akárcsak egy bokaficammal is. Majd jöttek az értékesítő fiúk és lányok.
Az ő munkájuk az volt, hogy a már megpuhított orvosokat rávegyék minél több recept megírására, amit rendszerint lefizetéssel és/vagy bőkezű bónuszokkal értek el, így boldog boldogtalan fájdalomcsillapítót kapott. Csakhogy az OxyContin gyakorlatilag heroin volt, ugyanabból készült és ugyanúgy működött – a késleltetett hatásmechanizmusnak és egy lefizetett kormányhivatalnoknak köszönhetően viszont gyógyszernek minősült. Vagyis súlyos függőséget okozott, ami jó volt az üzletnek, mert a páciens már magától ment vissza a következő receptért, sőt, egyre több receptért, a cég pedig iszonyú sokat keresett. Annyira sokat, hogy az egyre több haláleset miatt vizsgálódó ügynökségek munkáját is képes volt megbénítani a megfelelő politikusok lefizetésével, adott esetben a létező törvények átfogalmazásával. A legrosszabb esetben kifizettek némi bírságot. A Purdue Pharma példáját pedig egyre több, hasonló vagy még erősebb fájdalomcsillapítókkal előrukkoló gyógyszercég követte, a szerek pedig kikerültek az utcára is.
Mindezt persze nem magamtól tudom, az Oscar-díjas, illetve jelölt Alex Gibney (Őrült, nem elmebeteg, A káosz ügynökei, K polgártárs, Szcientológia, avagy a hit börtöne) foglalja össze mindezt és még rengeteg dolgot közel négyórás, hihetetlenül alapos munkájában. Ahol megszólal minden szereplő, orvosok, ügyészek, oknyomozó újságírók és mások, és meglepő módon a másik oldalról is nagyon sokan le mertek ülni a kamera elé, volt értékesítők, cégvezetők, utcai dealerek és olyan orvosok, akik még betegebbé tették betegeiket. Nem tudom, Gibney hogyan vette rá őket, hogy megszólaljanak, de egy olyan filmesről van szó, aki elképesztően felkészült, és nagyon tudja a dolgot, így biztosan tisztában volt azzal, kinél mire kell apellálnia: hiúságra, önvédelmi reflexekre vagy közlésvágyra. És nyilván az utóbbi csoport az érdekesebb, leginkább azért, mert nem csak azt látjuk, hogy ki hajlandó beismerni azt, hogy rosszat tett – ez még a teljesen egyértelmű bizonyítékok fényében sem mindig garantált -, hanem azt is látjuk, ki az, aki tényleg megbánta azt, hogy részese volt ennek az egésznek.
A múlt idő persze csak a megszólaltatottakra igaz, az érintett gyógyszergyárak és terjesztők zöme köszöni, jól van, és továbbra is új marketing és értékesítési technikákon dolgozik, hogy a saját, legális heroinjukat el tudják adni. Persze vannak akadályok, rengeteg helyi kezdeményezés, helyi törvénykezés, adminisztratív nehézség, meg az olyan filmek, mint Az évszázad bűnténye.
Értékelés: 9/10
