A Minden vétkünk című sorozat a SkyShowtime egyik igazi, rejtett kincse.
A legtöbb streamszolgáltató kezdőlapja olyan, mintha pár kiemelt címen kívül szinte semmi más nem lenne a kínálatban. A kissé hevenyészett módon kezelt, de többre érdemes SkyShowtime is néhány presztízssorozaton, mozifilmen és a Star Trek-franchise-on kívül alig dob fel valamit magától, de ha a mélyére ásunk a kínálatnak, igazi rejtett kincseket lelünk ott. Így akadtam rá az elmúlt évek egyik legfordulatosabb, formabontó skandináv krimisorozatára: a Minden vétkünk mindössze három évad, évadonként hat résszel, de olyan átgondolt alapossággal lett összerakva, amit kevés, több évados sorozat mondhat el magáról.
A finn szériában minden megtalálható, ami egy hideglelős nordic noirhoz kell:
- brutális bűnügyek,
- személyes drámák,
- múltbéli titkok,
- fagyos táj és fagyos kisvárosi közeg,
- karakteres nyomozók,
- leheletfinom motivika,
- valamint egy szigorú vallási közösség.
A Minden vétkünk első évadja onnan indul, hogy a fiatal nyomozó, Lauri Räihä (Johannes Holopainen) azt a megbízást kapja, hogy utazzon el egy észak-finn városkába, ahol több gyilkosság is történt. Azért ő, mert korábban ott lakott, és nyilván jól ismeri a helyieket és szokásaikat, hiszen Varjakka nem egy szokványos kisváros:
itt szinte mindenki egy szigorú vallási közösség tagja, aminek megvan a saját szabályrendszere.
Csakhogy Lauri már tíz éve elhagyta a helyet, ahol felnőtt, és nem is állt azóta szóba senkivel – még a szüleivel sem. A fiú homoszexuális, ami cseppet sem fér bele az ottani erkölcsökbe, így ő sem része már a közösségnek. Az alapállás tehát eléggé terhelt, de tökéletes ellenpont Lauri társa, a nagyszájú és mindig magabiztos Sanna Tervo (Maria Sid). Persze az ő magánélete sem valami fényes: éppen hirigben van a lányával, aki babát vár. Hogy vérbeli skandináv krimi legyen, Lauri is kap otthoni zűrt: ő meg épp a párjával van összetűzésben, mert nem hajlandó párterápiára menni, pedig ráférne, amilyen dühkezelési problémái vannak. És akkor ezek még csak a nyomozóink, akik amúgy remek párost alkotnak.
A Minden vétkünk lassan adagolja a feszültséget, és minden irányból építi a történetet: a gyilkossági ügy éppúgy előtérben van, mint a karakterek magánélete, a politikai manipulációk és a vallási fanatizmus. Ráadásul ezek közt egyáltalán nem lavíroz, hanem megfelelő érzékkel megtalálja az egyensúlyt: a legtöbb bűnügyi történetben a magánéleti szálak inkább afféle töltelékként szolgálnak, és a néző azt várja, mikor lesz szó ismét a bűnügyről. Bár a skandináv krimi sajátja a szereplők magánéletének bemutatása, nem mindig lesz elég masszív ez a szál, még akkor sem, ha olykor összefügg a bűnüggyel. A Minden vétkünk esetében sem válik el élesen a szereplők magánélete az ügytől, viszont olyan rafinált dramaturgiát alkalmaz a forgatókönyv, amiben
az események nem párhuzamosan, hanem egymásba fonódva zajlanak, de ez nem afféle egyszerű „minden összefügg mindennel” séma, hanem egy olyan terepasztal, amiről idővel kiderül, hogy mindent a dominóelv működtet.
Ha mindez nem volna elég, a sorozat még egy réteget elbír: úgy sikerül ironikus humort csempészni bele, hogy az sosem megy a hangulat vagy a feszültség rovására, mégis a legjobb pillanatokban oldja a feszültséget és altatja el a gyanúnkat, hogy hamarost valami rossz fog történni.
Eddig ez pont úgy hangzik, mint egy kiváló skandináv krimi, ám van valami, amivel a Minden vétkünk kitűnik a többi nordic noir közül: ez a
következetes és nagyívű történetmesélés,
amit tényleg tanítani kéne. Igyekszem úgy kibontani ezt, hogy ne nagyon spoilerezzek. A széria ugyanis nem lineáris: a második évad a múltban játszódik, és egy olyan bűnügy hátterét meséli el, ami az első évadban csak említés szintjén jelent meg. Ezután a harmadik szezon ismét a jelenben játszódik, sok évvel az első évad után, és olyan rafináltan köti össze és futtatja ki egy végső gyilkosságsorozatban az első két évad eseményeit, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
ez is érdekelhet
A Netflixen hagyományosan erős a skandináv felhozatal, van miből válogatni!
Tovább
Ritkán látni ilyen átgondolt sorozatzárást, amin érződik, hogy az alkotók tényleg több évadra előre gondolkoztak, és
már az első pillanatban ott volt a fejükben a csúcspont,
amiben minden értelmet nyer. Ettől függetlenül persze minden évad külön ügy, de érdemes az elejétől kezdeni, hogy minden világos legyen – még a múltban játszódó második szezon is jó adag meglepetéssel szolgál, pedig az első évadban elvileg elkotyogják a gyilkos kilétét.