Lehet, hogy a Tolvajnők akciófilmként nem hibátlan, de olyan hősnőket vonultat fel, akiket nem lehet nem szeretni - akik szeretnek élni, szeretkezni vagy éppen értékes műtárgyakat eltulajdonítani.
Mélanie Laurent kedves, finom arcú francia színésznő, aki van olyan népszerű, hogy számos nemzetközi produkcióban is láthattuk. Ő volt Becstelen brigantyk Shoshanája, a Szemfényvesztők (2013) francia Interpol nyomozója, hazájában pedig nem csak elismert színésznő, hanem viszonylag termékeny rendező. Olyan kevéssé ismert művészfilmeket rendezett, mint a Fogadott testvérek (2011) vagy a Lélegezz! (2014), illetve a Holnap (2015) című dokumentumfilm, és talán önmagát is meglepte, amikor váratlanul egy harsány, látványos és hangos akciófilmet készített. Merthogy a bemutatása óta a Netflix toplistáján csücsülő Tolvajnők cseppet sem olyan, mintha egy finomlelkű művészfilmes csinálta volna és ez a film előnyére válik.
Mélanie Laurent annyira nem volt szerény, hogy a csakis nőkből álló profi tolvajbanda vezetőjének szerepét ne magára ossza. Ő Carole, aki ki tudja mióta dolgozik a Keresztanyának (Isabelle Adjani), persze jobb nevet is adhattak volna a különc és kegyetlen főnöknőnek, de nem tudhatták, hogy van egy ilyen című magyar sorozat. Carole állandó társa Alex (Adele Exarchopoulos), aki profi mesterlövész, és a szájánál már csak a libidója nagyobb,
a feszültséget mindig random szex segítségével vezeti le,
és semmirekellőkbe szokott beleszeretni. Az új, korzikai melóhoz azonban kell egy profi sofőr is, ő lesz Sam (Manon Bresch) a hirtelen természetű új lány, akivel Alex nem nagyon jön ki, de haladni kell a tervvel – amihez előbb meg kell szerezniük a célpont tervrajzát.
Azt nem állítom, hogy Mélanie Laurent az új munkája kedvéért megtanult volna akciófilmet rendezni, pontosabban egy akciófilm történetét rendesen összerakni. Hősnői mindig jól láthatóak és felismerhetőek minden akció során, maguk az akciók pedig rendszerint csak úgy vannak, nem is feltétlen kapcsolódnak egymáshoz, minimális előkészítéssel történnek, a felkészülés egy része is csupán alibi, a többi inkább lebeg a levegőben. Nem véletlen, hogy nem említettük, hogy a nagy „utolsó akció” során mit kell ellopniuk a lányoknak, mert gyakorlatilag tök mindegy,
a lényeg, hogy menők legyenek, és jól nézzenek ki, miközben csinálják.
Vannak értelmetlen dolgok is, például a tervrajzok elég zajos megszerzése után nincsenek extra óvintézkedések a célpontnál, vagy éppen az, ahogy bejutnak oda, ami konkrétan marhaság, de az ötletbörze közben viccesnek hangzott, ezért bennhagyták.
Ami azt illeti, van a dolognak némi Charlie angyalai utánérzete, még egy Bosley szerű férfi segítő is akad (Philippe Katerine), de annyira nem idétlen a hangulat. Akkor viszont minek ajánlgatjuk, miért mondjuk, hogy jó a film, ha ilyen nyilvánvaló hibái vannak? - kérdezheted teljes joggal, kedves olvasó! Azért, mert Mélanie Laurent ért a hangulatteremtéshez, és azért, mert ért ahhoz, hogy felépítse és megszerettesse velünk karaktereit. A film jókor gyorsul fel vagy lassul le,
a hangsúly pedig nem az akción van, hanem a lányokon,
akik gyönyörű helyszíneken csinálnak látványos dolgokat. És ilyen szempontból telitalálat volt Adele Exarchopoulos szerepeltetése, sőt, az, hogy, bár a kissé sablonosan felépített karakterű Carole a főhősnő, a film tulajdonképpen Alex impulzív, de nagyon szerethető figurájára épül, és az ő érzelmei vezérlik a csapatot. Az ő nyuszikája miatt szállnak szembe az albán maffiával – ez egy teljesen felesleges, de bosszantóan szórakoztató mellékszál -, és az ő enyhén nimfomániás természete sodorja őket bajba.
Ő a csapatban a harcos – a másik két lány az agy és a sofőr -, és ő viszi az akciót. Egy teljesen váratlan és meglepően erőszakos jelenetben egy szeretkezés fordul át véres verekedéssé, úgy, hogy a férfi meztelen, ami akár tök hiteltelen is lehetne, de Exarchopoulos, akit az Adéle élete 1-2. fejezet (2013) szerelmes tinijeként ismertünk meg,
ösztönösen érzi, mikor mennyit kell beletennie.
Itt nagyon sokat tesz bele, sistereg körülötte a levegő, máskor kifejezetten könnyed és vicces, már-már gyermeteg, megint máskor kifejezetten vonzó tud lenni. Rendszerint képes elterelni a figyelmet a hibákról és hiányosságokról, máskor maga Mélanie Laurent hoz egy kis melodrámát a történetbe, miközben a harmadik lánynak viszonylag kevés eljátszanivaló jut, de én beérem velük is.
És persze ott van a legenda, Isabelle Adjani, aki egyszerre mentor, barát, talán barátnő, kegyetlen főnök és végül ellenség: nem mondom, hogy nagy szerepet kapott, de azt maximálisan kihasználja. Van, hogy csak alibiként használják a „női akciófilm” kategóriát, de nem tesznek bele semmi extrát – lásd pont a legutóbbi, Kristen Stewart-féle Charlie angyalai (2019) -, de ez kivételesen pont attól jó, hogy nők akcióznak benne. Egy ilyen filmnek nem muszáj mindig kőkeménynek vagy nagyon okosnak lennie, elég, ha megvillantja, hogy olyat is tud, a többit eladják nekünk a lányok.
Értékelés. 8/10
