A Harry Potter-regényfolyam szerzőjeként híressé vált Joanne Kathleen Rowling mostanában sajnálatos módon leginkább transzfób Twitter-bejegyzéseivel hívta fel magára a figyelmet, de próbáljunk meg ellenállni a cancel culture nyomásának, hiszen a szerző írói, sőt univerzumteremtői képességét nem lehet tőle elvitatni. A varázslótanoncos világ mellett egy ilyen általa létrehozott univerzum a Cormoran Strike-regények birodalma, amelynek köteteit Robert Galbraith álnéven jegyzi.

A tízrészesre tervezett saga részeként magyarul eddig négy könyv jelent meg: a Kakukkszó, A selyemhernyó, a Gonosz pálya és a Halálos fehér – és az angolul már olvasható ötödik részig, a Zavaros vérig sem kell sokat aludni, hiszen március 24-én az is kijön magyar nyelven. A BBC pedig azt is hamar felismerte, mennyire filmre kívánkoznak Rowling részletes, de igen szabatos leírásai, megkapó karakterei és az izgalmas sztori, így 2017 és 2018 folyamán két évados sorozat formájában adaptálták képernyőre a Kakukkszót, A selyemhernyót és a Gonosz pályát.

A magyar nézők 2018 nyarán az HBO-nak köszönhetően egyben kapták meg a hét epizódot (az alkotásról ebben a kritikánkban zengtünk ódákat), idén február 11-re pedig végre elérhetővé vált az új évad, azaz a Halálos fehér négy része is. Az alkotók az első könyvre három, míg a második és a harmadik kötetre már csak két-két epizódot szántak, így a mostani négy rész örömteli fejlődésnek tűnhet, mivel korábban épp a jobban kifejtett Kakukkszó volt a legsikerültebb az adaptációk közül.

A Halálos fehér ennek ellenére sajnos inkább

visszalépés a korábbi évadokhoz képest, és a négy epizód dacára is hagy bennünk némi hiányérzetet.

Az alkotók mentségére mondva, mindez talán kódolva volt az eredeti történetbe, hiszen az első három regényhez képest ezúttal egy sokkal összetettebb, a pszichológiai motivációk mellett súlyos társadalmi és politikai-történelmi mondanivaló is került a kalapba.

Mindebből sajnos a képernyőkre csak annyi jutott, hogy fontos szerepet kap ugyan a konzervatív politikus (tőlük kapja aktuális megbízását a két főhős egyre jobban menő nyomozóirodája) és az őt zsaroló imposztor, de hogy mi volt valójában a miniszter bűne és miért annyira képmutató a színleg a társadalmi igazságtalanság ellen küzdő, valójában csak a saját pecsenyéjét sütögető aktivista tevékenysége, kis túlzással csak néhány mondatban hangzik el.

Az már sokkal inkább a sorozat alkotóinak a hibája, hogy ezúttal egyáltalán nem törekedtek a frappáns formai és történetmesélési megoldásokra. Míg korábban

addig most teljes mértékben hiányoznak az ilyen kreatív ötletek.

A készítők ehelyett szemmel láthatóan arra koncentráltak, hogy minél több fordulatot átmentsenek az eredeti regényből – amiért persze nem lehet őket kárhoztatni, mert a legtöbb tévénéző és krimirajongó nyilvánvalóan inkább erre vágyik, mint fantáziadús mozgóképes megoldásokra. Az pedig szintén nem az alkotók sara, hogy mivel nem először találkozunk a Strike és Robin duóját megformáló Tom Burke (Cukrosnéni, Csak Isten bocsáthat meg, Mank) és Holliday Grainger (Borgiák, Hamupipőke, Patrick Melrose) párosával, ezúttal már nem csodálkozunk rá annyira, milyen nagyszerűen hozzák a figurájukat, és milyen elképesztő jól működik közöttük a kémia.

Pedig Burke továbbra is csodálatos a kemény, de esendő háborús veterán/profi magánnyomozó szerepében, ahogy Grainger is kiváló a tökéletes titkárnőből tökéletes nyomozótárssá előlépő Robinként, aki ezúttal is ugyanúgy őrlődik munka és magánélet, illetve férje és a darabosságában is vonzó Cormoran Strike között.

A színésznőnek ráadásul két bónusz jutalomjáték is jut

a Halálos fehér epizódjaiban, hiszen magánnyomozói minőségében kétszer is be kell épülnie: egyszer gyakornokként az említett politikus irodájába, egyszer pedig laza goth csajsziként a szintén említett aktivista vonzáskörébe – Grainger pedig ebben a hármas szerepben is remek, de főleg utóbbi karakter bőrébe bújva tűnik fel igazi kaméleonként.

Mindent egybevetve tehát a C.B. Strike új évada korántsem nyűgöz le annyira, mint a korábbi epizódok, de ezzel együtt is tökéletes kikapcsolódás azoknak, akik a korrektnél valamivel jobb detektívsorozatra vágynak. A Potter-világhoz hasonlóan itt is korábban már sokszor látott elemeket láthatunk megelevenedni, de ezek a régi klisék Rowling vadonatúj receptje szerint továbbra is nagyon jól működnek. És ha egyszer már rákaptunk a Cormoran Strike-szériára, ennél sokkal nagyobb minőségromlás kéne ahhoz, hogy lejöjjünk róla.