Sokan gondolják úgy, hogy a magyar demokrácia egyik legnagyobb deficitje, ha szépen akarom mondani,

az állampárti korszak ügynöklistája nyilvánosságra hozatalának hiánya.

Így aztán nem tudjuk, ki volt besúgó, és miért tette, amit tett, milyen károkat okozott ezzel – és milyen előnyei származtak belőle.

Pedig jó lenne tudni, és talán ezért is van, hogy a Kádár-korszak titkosrendőrsége és az általuk beszervezettek olyan jó filmes témaként szolgálnak: ezért lett sikeres az HBO új, saját gyártású sorozata, A besúgó is, és ezért talált be annak idején Bergendy Péter (Állítsátok meg Terézanyut!) filmje, A vizsga (2011), amelynek folytatása, A játszma (2022) a napokban kerül a mozikba. Ami természetesen remek alkalom arra, hogy pótoljam a régi mulasztást – már csak az előzmények tisztázása miatt is.

1957. december 24. van, ám egyeseket nem a karácsonyi készülődés köt le, hanem valami egészen más. A zűrzavaros októberi események után az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért

egytől egyig próbára teszi a rendszerhez való lojalitásukat.

A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung Andrásnak (Nagy Zsolt) éppen a szenteste hozza el ezt a bizonyos vizsgát.

Nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából többek között mentora és tanítómestere, a szakmán belül legendának számító Markó Pál (Kulka János) figyeli, és értékeli minden tettét, minden mondatát. Ha ezt tudná, valószínűleg nem épp ezen a napon találkozna konspirált lakásán titkos szerelmével (Hámori Gabriella), és körültekintőbben őrizné a rábízott ügynöklistát is. Óvatlansága nehéz helyzetbe hozza mesterét, aki kapott egy kezdő belügyest (Scherer Péter) is a nyakába: Kulcsár pedig szeretne minél többet eltanulni tőle.  

A titkos névsornak természetesen lába kél, a légyottra érkező lányról pedig kiderül (lehet, hogy többször is), hogy nem az, akinek mondja magát. Jönnek is a bonyodalmak az éles vizsgahelyzetben, amelynek lényege, hogy mit tesz az ügynök, ha rájön, hogy a változatosság kedvéért valakik most őt figyelik meg.

Bergendy, aki Köbli Norbert forgatókönyvéből dolgozott, eredetileg „csak” a tévé számára készítette a filmet szerény költségvetésből, de amikor kiderült, milyen jól működik izgalmas thrillerként, végül ment a mozikba, joggal. És miért számít gazdaságosnak? Mert nagyon kevés eszközzel dolgozik, de ez nem látszik meg rajta, sőt! Alapvetően mindössze két helyszín van, a megfigyelt lakás és a lakás, ahonnan megfigyelik, és négy játékos, megfigyeltek és megfigyelők.

De pont ezért olyan feszes a sztori, és pont ezért működik olyan jól a hangulat.

Mert hogy titkos ügynöknek lenni is egy szakma – mármint nem olyan ügynöknek, mint James Bond, hanem olyannak, aki lehallgat másokat, majd legépeli azt, ami hallott, aztán jelentést készít róla három példányban, többnyire rutinból, mert nem az a lényeg, hogy megoldjon egy ügyet, hanem az, hogy valaki megfigyelve legyen, valaki másokról jelentsen, és úgy egyáltalán, működjön a nagy gépezet.

Ezt adja vissza olyan jól A vizsga – és emiatt nem merül fel feltétlenül a nézőben az amúgy nem lényegtelen kérdés, hogy miért is dolgoztak ezek az emberek a kommunista diktatúrának. De a film nem azt a feladatot vállalta, hogy az államvédelem működését adja vissza, hanem azt, hogy egy thrillerként is jól eladható kamaradrámát tegyen le az asztalra. Persze technikai értelemben nem kamaradrámáról van szó, de valahol mégis, hiszen a mester és tanítványa közötti drámáról van szó, minden más néha túlbonyolított sallang. A végkifejletet megismerve például kiderül, hogy számos lépés a játszmában vagy felesleges volt, vagy logikátlan.

Minden hibát feledtet azonban a mester, vagyis Kulka János alakítása, aki egyszerűen nem tud hibázni. Ha kell, figyelmes és segítőkész, ha kell, könyörtelen (a menekülni próbáló Elek Ferenc mekkorát kap tőle!), de nem a karakter a lényeg, hanem az őt működtető színész. Nagy kérdés, hogy a stroke-on átesett, azóta nehezen mozgó és beszélő művész milyen lesz A játszmában, de gyanítom, hogy ott is remek.

És ki akarná Kulkát lejátszani egy olyan filmben, amit rá írtak?

Nyilván senki, így Nagy Zsolt és Hámori Gabriella is érezhetően visszafogottan játszanak, akárcsak a Kulka ellenpontjának szánt Scherer Péter.

Voltak jelenetek, amikor azt éreztem, ezek a színészek kaphattak volna többet is, de alapvetően jó volt ez így, egészen a legvégéig. A végkifejlet egy titkos államvédelmi bázison látszódik (gondolom, ez egyfajta pokoljárást hivatott megidézni), ahol feltűnik a nemrég elhunyt Haumann Péter is. Ez a rész elhibázott, túlzó, rossz lezárás – igaz, kapunk egy amolyan extra lezárást, egy csendes, meghitt jelenetet Kulka Jánossal, az teljesen rendben van.

És van egy jókora baki is a filmben, de nem hiszem, hogy sokaknak feltűnt volna:  amikor arról van szó, milyen női besúgók jelentenek Jung Andrásnak, előkerül féltucatnyi fénykép, és a második fotón egy ismerős arc van. Ő Szeles Erika, aki az 56-os forradalom alatt készült legismertebb fotók egyikén szerepelt felkelőként, géppisztollyal a nyakában – és aki nem élte túl a harcokat. Nyaklövést kapott, és a Péterfy Sándor utcai kórházban halt meg november 7-én, így egyrészt aligha lehetett 1957-ben bárkinek is az ügynöke, másrészt egy ennyire ismert arcot nem lehet csak úgy kellékként használni.

A film a Netflixen nézhető meg.

Értékelés: 8/10