Talán utoljára a '80-as években volt akkora divatja a posztapokaliptikus történeteknek, mint manapság. Ausztrália nemzeti kincsét, az 1979-es Mad Maxet és a folytatásait a VHS-korszakban boldog boldogtalan lemásolta: az Egyesült Államoktól kezdve Olaszországon át a Fülöp-szigetekig minden nemzet elkészítette a maga verzióját a disztópikus jövőről, amelyben a Nagy Kataklizma után darabjaira hullott az emberi civilizáció, a romok közt kuporgó túlélőket pedig egy korty vízért is ölni képes, bőrmellényes fosztogatók zaklatják. Ebben az embertelenségben csak egyetlen ember, a sivatagban bóklászó, magányos hős képes rendet tenni.

George Millert annak idején az olajválság hatására lóhátra pattanó, a benzinkutak előtt hosszú sorokban várakozó amerikaiakról szóló híradások ihlették meg, de persze a hidegháború éveiben minden sci-fi író és filmes agyában ott motoszkált, hogy mi lesz velünk a nukleáris pusztaságban, ha a nagyhatalmak kilőtték egymásra az összes atomtöltetüket.

A szovjet blokk összeomlásával megúsztuk ugyan a világvégét, ám a szisztematikus környezetpusztítást és a nyersanyagkészletek rohamos kiapasztását nem hagytuk abba. Pedig Kevin Costner a '90-es években a Waterworlddel és A jövő hírnökével is a szánkba rágta, hogy baj lesz, az ezredforduló után pedig Will Smith és a Legenda vagyok mutatta meg, hogy megindítóan szép, amikor vadállatok őgyelegnek New York kellős közepén, de mi már biztosan nem fogjuk látni, ha így folytatjuk... A 2010 óta számos évadot és spin offot megélt Walking Dead-széria azt is bebizonyította, hogy a posztapokaliptikus zsáner hosszú távon is képes a tévéképernyők elé ültetni az embereket, 2015-ben pedig maga George Miller mutatta meg a sok Mad Max-másolónak, hogy mi fán terem az igazi világvége utáni hangulat.

A posztapokaliptikus zsáner nagy előnye, hogy nem is kell hozzá túl sok minden. Elég pár szurtos képű színész, néhány elnyűtt bőrkabát, egy-két leharcolt, rozsdás járgány, egy kietlen sivatag vagy egy romos laktanya, meg persze egy rakás szegecs, lánc és kellékpisztoly – a fontos főszereplőnek pedig egy íj vagy nyílpuska! Az elmúlt évtizedekben nem egyszer bebizonyosodott már, hogy kis pénzből és sok kreativitással akár az európai vagy ázsiai filmesek is simán tudják hozni a posztapokaliptikus hollywoodi filmek színvonalát, legfeljebb náluk nem olyan híres sztárok csapnak össze a motorizált neobarbárokkal, mint Mel Gibson vagy Charlize Theron.

Az elmúlt években a Netflix mintha kifejezetten felkarolta volna az olyan produkciókat, ahol valami háború vagy természeti katasztrófa miatt csak egy maroknyi embercsoport marad életben, és nekik kell megküzdeniük nap mint nap az életben maradásért egy olyan világban, ahol kincset ér egy elrejtett babkonzerv vagy egy marék lőszer. A témába vágó alkotások közül a dánok Walking Deadje, A gyilkos eső nem is volt olyan rossz, a belgák első saját gyártású posztapokaliptikus sorozata, az Into the Night is szépen felmondta a kötelező toposzokat, a thaiföldi Az elszigeteltek pedig még egy jó kis misztikus szállal is megspékelte a kataklizma után egyedül boldogulni kénytelen fiatalok történetét – igaz, az amerikai Netflix saját gyártású tinédzseres Mad Max-koppintása, a Napkelte egy hangyányival jobban sikerült, és persze ott van az amerikai sztárokkal megspékelt koreai Snowpiercer is, ami pont a Netflixen kapott egy ütős előzménysorozatot.

Ilyen előzmények után, no és persze a disztópikus zsáner nagy rajongójaként természetesen kíváncsian vártam, mit fognak tudni kihozni a németek egy világvége utáni világból. És a jelek szerint nemcsak én voltam vele így: a Netflixre február 19-én felkerült Tribes of Europa, ami itthon a kicsit baljósabb Európa a jövőben címet kapta, jelen sorok írásakor épp a 7. helyen áll a népszerű streaming platform országonkénti nézettséget számoló, dinamikusan frissülő TOP10-es listáján:

No de milyen lett a németek által megálmodott európai jövő? Eléggé kilátástalan és szomorú... A sorozat szerint 2029-ben egy világméretű, hosszú áramkimaradás fenekestül forgatja fel a teljesen kütyüfüggővé vált emberiség életét, ahol csakhamar (ahogy az az efféle történetekben lenni szokott) a káosz és az anarchia lesz az úr. Az EU felbomlik, az egyes országok barbárságba visszasüllyedt lakói a belső rivalizálások mentén törzsekre szakadnak szét – erre utal az eredeti, Tribes of Europe cím is.

A néző 2074-ben kapcsolódik be a vén kontinens különböző kis klánjainak és egyéb csoportosulásainak krónikájába. A történet főhőse egy Liv nevű fiatal lány (Henriette Confurius) az originisták törzséből, akik a nagy áramszünet után kivonultak a természetbe, hogy ott afféle halászó-vadászó-gyűjtögető, modern kori Robin Hoodként éljenek. Következetesen elvágták magukat a civilizáció romjai közt élő többi törzstől, és a puskákon meg a gyógyszereken kívül elutasítanak minden modern dolgot, mivel szentül hiszik, hogy a technológiai fejlődésbe vetett vak hit vezetett az emberiség pusztulásához.

No persze nem mindenki gondolkodik ilyen vaskalaposan az originisták között. Rögtön ott van Liv tesztoszterontól fűtött testvére, Kiano (Emilio Sakraya), és a frissen vadásszá avatott öccsük, Elja (David Ali Rashed), akik mindketten igen élénken érdeklődni kezdenek a modern technika iránt, amint lezuhan a tőszomszédságukban egy különös űrhajó... Hamar kiderül, hogy az atlantisziak törzsének egyik futurisztikus járműve járt pórul, a haldokló pilóta pedig Elja gondjaira bíz egy furcsa, kocka alakú kütyüt, ami annyira fontos tárgy, hogy sokaknak az emberélet sem számít, ha megkaparinthatják.

Ilyen gonosz frakció például a varjú törzs, egy militáns társaság, akik a nomád körülmények közt éldegélő originistákhoz képest Berlin romjai közt egy valóságos Kánaánban bulizgatnak. Csakhogy a csillogó felszín mögött egy vérrel és könnyekkel teli világ vegetál, ahol egy feltörekvő, kegyetlen parancsnok, Valvara (Melika Foroutan) élet és halál úrnője, aki kénye-kedve szerint hajtja rabigába vagy kényszeríti a szeretőjévé a riválisait – többek között pont Liv bátyját, Kianót. Mindeközben Elja, aki a szó szerint bűvös kocka megszerzése óta élénkebben érdeklődik a régmúlt technológiája iránt, mint valaha, összecimborál egy Moses nevű, vagány roncsvadásszal (Oliver Masucci). Moses egy kiszuperált Volkswagen furgonnal száguldozik a vad senkiföldjén, hátha talál valamit, ami értékesebb egy lemerült ceruzaelemnél. És miután a fiú megmutatja neki az atlantiszi pilóta különös ketyeréjét, együtt próbálják kifürkészni a jövő sorsát eldönteni képes ereklye titkát...

Marcona autós fenegyerek, bármire képes, gonosz zsarnok, az ellenséggel lepaktáló, nagyravágyó fiú, talpraesett túlélőlány, aki a semmiből jött, de mindent fenekestül akar felforgatni? Ezek alapján nem olyan az Európa a jövőben, mintha a németek hat, egyenként 45 perces epizódban mesélnék el újra a Mad Max-filmeket és Az éhezők viadala franchise-t? Dehogynem! Ám nincs ezzel semmi baj, elvégre a Csillagok háborúja is a tündérmesékből nőtte ki magát, csak ott a szerencsét próbáló szegénylegényt Luke-nak hívták, nem mindentjáró malmocskája volt, hanem fénykardja, és a móresre tanított patás ördögről kiderült a következő filmben, hogy valójában az apja (a szép királykisasszony pedig a tulajdon ikertestvére). Nincs új a nap alatt, a Mad Max-toposzok ha nem is ezeréves klisék, de mindenképpen több évtizede rozsdásodó, de még működő dramaturgiai elemek, amelyeket most épp a németek kapartak ki a romok alól és hasznosítottak újra. Soha rosszabb Netflix-sorozatot!

Ítélet: 7/10

Kiknek ajánljuk? Leginkább azoknak, akik sosem unják meg a Mad Max-filmeket másoló posztapokaliptikus alkotásokat. De azok is bátran tehetnek vele egy próbát, akik kíváncsiak rá, képes-e a német szórakoztatóipar elkészíteni egy Walking Dead-kaliberű tévésorozatot.