Bankrablós filmet sokfélét lehet csinálni, ezernyi módon meg lehet közelíteni a témát. Van, aki magára a rablásra összpontosít, a rafinált tervre, annak előkészítésére és kivitelezésére – ezek az ún heist filmek -, van, akit jobban érdekel az akció utóélete, a menekülés, a rablók közötti változó viszonyrendszer. Ez utóbbi kategóriába tartozik Doug Liman legújabb, Apple TV+-nek készített filmje, A felbujtók is, ahol ráadásul nem is bankot rabolnak, hanem Boston korrupt polgármesterét fosztják ki, de azért itt is van egy böhöm nagy páncélszekrény és rengeteg pénz.

Doug Liman különös rendező, amennyiben befutott hollywoodi filmesként rendre készíti a nagyköltségvetésű, látványos sikerfilmeket (A Bourne-rejtély, Mr. és Mrs. Smith, A holnap határa), mégis ragaszkodik hozzá, hogy mintegy ezek közé ékelve kisebb, független produkciókat is gyártson, ahol a saját elképzelései maximálisan valósulhatnak meg, még ha nem is hoznak sok pénzt. Ilyen produkció volt a 2010-es Államtrükkök, a hatalmas csavarral véget érő, háromszereplős háborús film, A fal (2017), a COVID járvány apropóján készült Karantén meló (2021), és most ez.

Félreértés ne essék, ezek nem elvont, lila ködben úszó művészfilmek,

a nagy különbség csak az a többihez képest, hogy kevesebb pénzből készültek és különösebb marketing nélkül kerülnek piacra. Gyanítom, hogy legtöbb olvasónk nem is tud A felbujtók létezéséről – pedig remek kis kaland!

Adott egy meló: egy helyi gengszter a választás estéjén akarja kirabolni a polgármestert (Ron Perlman), merthogy akkor érkezik ide a legtöbb kenőpénz. Csakhogy a melóra nem talál mást, mint egy nemrég szabadult alkoholistát, Cobbyt (Casey Affleck ) és egy, a válását feldolgozni képtelen veteránt, Roryt (Matt Damon), akik nyilvánvalóan amatőrök. Azonnal félre is megy minden, sokkal többen vannak a rendezvényen, mint amire számítottak, a pénzt korábban szállították el, a lövöldözés során Cobby megsebesül, ráadásul magukkal visznek valamit, amire a polgármesternek igen nagy szüksége van. Meg is indul a hajsza, amiben (anti)hőseinket nemcsak a rendőrség üldözi, hanem a szálakat elvarrni igyekvő gengszter emberei és a polgármester fogdmegje. Ők pedig hibát hibára halmoznak - például elrabolják és magukkal viszik Rory pszichiáterét (Hong Chau), aki menet közben kéretlenül is analizál.

A koncepció ugyebár az, hogy tulajdonképpen két civil keveredik egy bankrablós – és bankrablás utáni – szituációba, és azt kell túlélniük, ami egy profi bűnözőnek is elég meredek lenne, nemcsak egyszer, hanem egymás után zsinórban többször. A viszonylag alacsony költségvetés mellett így is befért több, jól sikerült autós üldözés, tűzpárbaj és egyebek,

de a filmet nem ezek viszik el, hanem Damon és Affleck párosa.

Akik természetesen gyerekkori barátok: Damon és az itt csak producerkedő Ben Affleck együtt nőttek fel, kezdték a pályát és aratták első sikereiket – kapásból egy Oscart a Good Will Hunting (1997) forgatókönyvéért -, és a kisöcsi, Casey is mindig ott volt velük, sokáig csak a háttérben. Ő most társforgatókönyvíró, Damon pedig volt annyira jó arc, hogy jórészt átadja neki a terepet.

Casey Cobbyja az izgalmasabb, hangosabb karakter, és nem csak azért, mert többnyire ő beszél, nem is keveset. Rendszerint ő az, aki elsőként reagál, aki kezdeményez, míg Damon Roryja a történet első felében mintha alvajárna. Őt csak az érdekli, kapjon 32.480 dollárt, minden más lényegtelen számára – nyilván egy ponton kiderül, hogy miért. Ez nem jelenti azt, hogy addig ne lenne aktív, csak a kettejük közös dinamikája más, és pont ettől lesz szórakoztató a film, ami azért elég sok nehezen hihető fordulatot halmoz egymásra, de induljunk ki abból, hogy

sok egymást követő rossz döntés eredményezhet a maga sorsszerű véletlenségében valami jót.

Vagy induljunk ki abból, hogy ez csak egy film, amiben bármi megtörténhet, még úgy is, hogy nem szuperhősök esnek egymásnak egyszerre több multiverzumban is, hanem csak két szerethető lúzer igyekszik kivágni magát abból a csávából, amibe fapofával belesétáltak. Ehhez jön egy nagyon fanyar, de tökéletesen élvezhető humor visszatérő poénokkal, egy kis gyorstalpaló pszichoterápia, és a House of Paintől az örök bostoni klasszikus Jump Around remek elhelyezése, a végére pedig egy tökéletesen időzített feloldás, a főhősök összeborulása nélkül.

Azt nem tudom megmondani, miért lett a cím A felbujtók, mert bár vannak a történetben felbujtók, de ők abszolút mellékszereplők, és kapunk egy kisebb sztárparádét is, Michael Stuhlbarg, Paul Walter Hauser, Ving Rhames, Alfred Molina és Toby Jones is szerepel a filmben. Ha bármire lehet panasz, az leginkább a kicsit szürkére sikerült látvány: egyedül itt látszik meg a sok pénz hiánya, de ez így is egy nagyon szórakoztató és szerethető menet arról, hogy miért ne raboljunk ki polgármestereket, vagy ha mégis, hogyan ússzuk meg az egészet.

Értékelés: 8/10

UI: Érdemes kicsit várni a stáblistánál, mert kapunk még egy jelenetet, ami megmagyaráz pár dolgot néhány karakterrel kapcsolatban.