Az utóbbi években, miután (pontosabban azzal párhuzamosan), hogy az egykori pophercegnő 2021 novemberében 13 év után végre felszabadult apja, Jamie Spears gondnoksága alól, több dokumentumfilm is készült a témában (melyek közül a Britney kontra Spears című netflixes alkotásról mi is írtunk kritikát), így elég nehéz újdonságot mondani róla.

Britney Spears The Woman in Me című memoárja azonban – amelyben őszintén vall sok mindenről, például erről is – éppen mostanában, október 24-én jelent meg, az HBO Max pedig egy ügyes időzítéssel pont aznap tette elérhetővé nálunk is a 2022-es Jamie kontra Britney: Apa-lánya perek című kétrészes dokusorozatot,

amely így nem a légüres térbe érkezett, hiszen a könyv miatt újra bekerültek a közbeszédbe a sztár megpróbáltatásai.

A Britney kontra Spearsről írt kritikánk

Britney Spears fogságban – nyílt színen

Képzeld el, hogy apukád engedélye nélkül nem találkozhatsz a pasiddal, sem a barátaiddal, sőt, el sem hagyhatod a házadat. Nem telefonálhatsz bárkivel vagy használhatod a számítógépedet. Ezeket ugyanis folyamatosan figyelik és rögzítik. Ha pénzre van szükséged, akár csak egy hamburgerre, akkor tőle kell kérned, és türelmesen várni 15-20 percet, amíg eldönti, megkapod-e.

Tovább

A Jamie kontra Britney: Apa-lánya perek ráadásul (a cím kissé félrevezető, mert olyan, mintha egy Apa-lánya perek sorozat része lenne, de nem találtunk információt további részekről) arra tesz kísérletet, hogy – ahogy korábban a szintén az HBO Maxon streamelhető Johnny vs Amber-miniszériák –

További hasonlóság a Johnny vs Amber és a Johnny vs Amber – Az amerikai per című dokukkal, hogy a két ellentétes oldal képviselete itt is oly módon történik, hogy maguk az érintettek nem szólalnak meg. Azaz nem kapunk beszélő fejes nyilatkozatot sem Britney, sem Jamie Spearstől, sem a Spears család egyetlen más tagjától sem, de olyan sok archív anyagot ástak elő és olyan sok mindenkit szólaltatnak meg az énekesnő ügyvédjeitől kezdve egy gondnoksági ügyekben tevékenykedő jogászon át a turnémenedzseréig, hogy végeredményben nincs hiányérzetünk.

A kiegyensúlyozottság, a két fél igazságát bemutató egy-egy epizód ellenére azonban nehéz meglátni a Jamie kontra Britney-ben Jamie Spears igazságát. A tények ugyanis makacs dolgok, és hiába mondják el a férfi oldalán megszólalók, hogy ő csak jót akart a lányának, aki szemmel láthatóan problémákkal küszködött és mentális zavarai voltak, illetve hogy azért keresett a gyámjaként havi 16 ezer, összesen 6 millió dollárt, mert ez egy nagy felelősséggel járó munka,

de nagyon nehéz józan ésszel normálisnak elfogadni azt, hogy egy felnőtt nőt 13 éven keresztül kezelnek gyerekként.

Ha el is fogadjuk, hogy a haját kopaszra borotváló, a paparazzókra rárontó Britney 2008 elején nem volt abban az állapotban, hogy önálló döntéseket hozzon az egészségügyi állapotával, az anyagi helyzetével és úgy általában az életével kapcsolatban, lehetetlen jóindulatú aktusként tekinteni arra, hogy az apja ebben a helyzetben nem átmeneti gondnokságot kérvényezett, hanem eleve a tartós gondnokságnak azt a változatát, amit kizárólag idős, demens embereknél szoktak, akiknél nincs remény a felgyógyulásra.

S miközben a sztár állítólag nem volt olyan egészségi állapotban, hogy önállóan élje az életét, ahhoz, gyámja szerint legalábbis, elég jól volt, hogy mindössze két hónappal az összeomlása után stúdióba küldje rögzíteni egy új albumot, majd nagyjából félévvel később olyan világ körüli turnéra indítsa, ahol egy héten négyszer kellett fellépnie, azaz többször is egyetlen nap pihenés nélkül, még lázas betegen is.

S ha még nem háborodtunk fel eléggé, íme a következő tény: Britney úgy került Jamie Spears gondnoksága alá, hogy semmiféle orvosi papír nem létezett, ami ezt alátámasztotta volna. Ezt az extrém igazságszolgáltatási mulasztást pedig még inkább bebetonozta, hogy

a gondnoksággal az énekesnő gyakorlatilag a 22-es csapdájába esett.

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt,

amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell” – olvasható Joseph Heller regényében (Papp Zoltán fordítása).

Mindez Britney Spears tragikus dilemmájára lefordítva, aki már 2008-ban megpróbálta megtámadni gondnokság alá vonását: nem engedték meg neki, hogy ügyvéd képviselje, mert nincs abban az állapotban, hogy ügyvédet fogadjon.

Ahhoz, hogy ügyvédet fogadhasson, olyan állapotban kell lennie, amitől eleve megszüntethető maga a gondnokság. Addig viszont nem fogadhat ügyvédet, aki ezt eléri.

És minél tovább tartott Britney infantilizálása, annál lehetetlenebb volt kikerülnie a csapdából, hiszen mivel jól mentek az ügyei a gondnokság alatt (dolgozott, fellépett, pénzt keresett, és azt meg is tartotta, látszólag normális életet élt), a gondnokságot fenn kell tartani – az pedig ugye sosem derült ki, hogy mi történt volna, ha nem tartják fenn ennyi ideig ezt az állapotot.

Mindezeknek a visszásságoknak a szisztematikus felsorolása a Jamie kontra Britney legnagyobb érdeme, amely további nagy igazságokról is lerántja a leplet. Nagyszerű például, ahogy a sztár első, 2008-ban felfogadott ügyvédjével, Adam Streisanddal (aki ugye végül nem képviselhette) kimondatják, hogy Britney Spearst

„gyerekkorában felnőttként kezelték, felnőttkorában pedig gyerekként”.

S hogy még rosszabbul érezzük magunkat, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindez megtörténhet, a Jamie kontra Britney a végén még gender szempontból is beviszi a kegyelemdöfést, amikor az énekesnő ügyei után nyomozó magándetektív rámutat, hogy

itt rendszerszintű nőgyűlölet is munkálkodott a háttérben.