Színes programkavalkáddal várnak mindenkit a dm Gyereknapon a Vasúttörténeti Parkban

Európa legnagyobb interaktív vasúti parkja május 27-én és 28-án ismét otthont ad az egyik legsikeresebb hazai gyereknapi eseménynek. A program idén színesebb, mint valaha, a szórakozás mellett pedig a fenntarthatóság témája és számos edukációs program is nagy hangsúlyt kap.

A dm programjainak köszönhetően, ezúttal is számos érdekes témával találkozhatnak a látogatók, így a szépségápolás, napvédelem, a műanyagok újrahasznosítása és a női egészség témája is porondon lesz: utóbbi kapcsán Nagy Réka Ökoanyuval DIY szépségápolás szereket lehet készíteni, a Zöldövezet Társulásnál pedig a környezetbarát egészségügyi termékek bemutatóját láthatják.

Az egészségtudatos táplálkozás is nagyobb hangsúlyt kap idén, az érdeklődők játékos formában ismerkedhetnek a témával a Nestlé programhelyszínein.  Emellett számos finomságokat is kóstolhatnak a látogatók, így például a Pölöskei szörpöket vagy a dm Bio ínyencségeit.

Nem maradhatnak el a hangulatot meglapozó gyerekkoncertek sem: szombaton 11 órától az Apacuka zenekar, 13 órától a Kalap Jakab Bábkoncert, 15 órától Halász Judit lépnek fel. Vasárnap 11 órától a Kiskalász zenekar, 14 órától a Fabula Bábszínház és 15:30-tól az Alma Zenekar szórakoztatja a látogatókat.

A Continental Kresztergom pályáján játékos formában tanulhatnak a kicsik a KRESZ szabályairól, de a közlekedésbiztonság a Hagyományőrző Tűzoltók és az Országos Rendőrfőkapitányság helyszínein is központba kerül majd. A REGIO játszóháza szintén remek szórakozást garantál, és persze a klasszikusnak számító programelemek, az arcfestés és a kézműves alkotások sem maradhatnak el.

A programra gyermekeknek a belépés 14 éves kor alatt ingyenes, felnőtteknek a jegyár elővételes /early bird időszakban- május 3-május 21. között- 2.500 Ft/darab, majd a rendezvény előtti héten, május 22-től már csak az emelt, 3.000 Ft/felnőtt jegyár mellett vásárolható online és a helyszínen.

Akiknek utazni támad kedve, azok a Nyugati Pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba tartó, MÁV RAIL TOURS szervezésében indított nosztalgia különvonattal látogathatnak ki a gyereknapra. A gyereknapi különvonat napi 3 alkalommal indul útjára, részletek és jegyvásárlás a www.mavrailtours.hu oldalon.

 További információ: http://www.vasuttortenetipark.hu/

A Szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!