Viggo Mortensen a legnagyobb király, és most olasz akcentussal, bunkó, de jószívű kidobóként indul egy fekete zongorista sofőrjeként a veszélyekkel teli Délre az 1960-as években. A Farelly tesók egyik felének első komoly rendezése!
Mondtuk már, hogy Viggo Mortensen egy zseni? Mert az. Több mindenben is, nem csak színészként fantasztikus, de egy elképesztő nyelvzseni is. Forgatott már spanyolul, franciául és dánul, volt, hogy tökéletesen beszélt oroszul, most pedig tökéletes olasz akcentussal nyomja végig a filmet, és elhisszük róla, hogy egy jó szívű, de alapvetően tapló digó izomember. Akinek Green Book című új filmjében egy híres, nála nagyságrendekkel műveltebb fekete zongoristát kell turnéra vinnie valamikor az 1960-as években a bigott, rasszista Délen, ami garantálja, hogy egyfolytában bajba kerülnek. És ez nem egy vígjáték, pedig Peter Farrelly rendezte. Igen, az a Farelly, a Farelly testvérek egyik fele, aki életében először egyedül rendezett drámát. Ami nem jelenti, hogy a film ne lenne helyenként nagyon vicces.
De mi az a címbeli Green Book? Az egykor valóban létezett Negro Motorist Green Book című, évente kiadott útmutató hasznos tanácsokat adott a fekete bőrű autósoknak a számukra biztonságos/barátságos útvonalakról, étkezőkről és szállásokról – és persze a mindenképpen elkerülendőkről is. Egy ilyen biztonságos útvonalon kell hősünknek, Tonynak, a New York-i olasz kidobónak sofőrként turnéra vinnie a világhírű fekete zongoristát (az Oscar-díjas Mahershala Ali), és a két férfi természetesen mindenben különbözik. Tony szókimondó, közvetlen, de egy műveletlen tahó, a zenész pedig elegáns, kifinomult, néha talán lenéző, ám az út természetesen összekovácsolja őket.
Peter Farelly, aki ezúttal is társforgatókönyvíró, első önálló munkáját készíti el, hiszen eddig legalább annyira össze volt nőve testvérével, Bobbyval, mint egyik legnagyobb sikerük, a Túl közeli rokon ikerpárja. De nem csak ez a meglepő, hanem a hangvétel is, mert bár akadnak jó poénok az előzetesben, alapvetően egy drámáról van szó, egy tökéletesen komoly, „felnőtt” történetről. Ami eddig eléggé messze állt a Farelly fivérektől, akiknek egyfajta védjegyük volt a jó szándékú bunkóság lásd Tökös tekés, Keresd a nőt, Én és én meg az Irén – a „jó szándékú” alatt pedig az értendő, hogy bármilyen bárdolatlan maga a sztori, és bármilyen gyökerek is a poénok, a tesók mindig is a másság elfogadását, az elesettek felkarolását propagálják. És ez itt is megvan.
És Viggo Mortensent mindig hihetetlen érzés nézni, elképesztő, ahogy elmerül egy szerepben, és itt, ebben a néhány percben is csodálatos, ahogy kezdi megérteni mind a zene hatalmát, mind a valódi egyenlőtlenségeket az emberek között – és a méltóság erejét. Annak idején nem feltétlenül értettem, miért kapott a Holdfényben eljátszott, valóban nyúlfarknyi szerepéért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart Mahershala Ali, de itt látszik, hogy egyenrangú partnere Mortensennek, és az is, mennyire tehetséges. Mellettük feltűnik még Linda Cardellini, Don Stark, P.J. Byrne és Iqbal Theba, a forgatókönyvet pedig Farelly mellett Nick Vallelonga és Brian Hayes Currie jegyzi. A filmet jó érzékkel a Hálaadás hetén, november 21-én mutatják be, és csodálkoznék, ha hozzánk senki sem hozná el.
