A napokban kerül a mozikba a fillérekből, de nagy nevekkel készült, az első részhez méltóan bohókás Tékasztorik 2, amelynek arcával, a blogger Bihari Vikivel beszélgettünk, például komfortzónákról.
Emlékszel arra, milyen érzés volt annak idején befejezni az első Tékasztorikat?
Valami olyasmi volt, hogy de jó, hogy vége van, hogy megcsináltuk – nyilván a rendezőknek, Martin Csabának és Czupi Kálának, és a stábnak, akik hülyére dolgozták magukat, ez még inkább így volt. Kiállni az emberek elé azért volt félelmetes, mert akkor még nem láttam – ahogy a Tékasztorik 2-őt sem láttam még -, csak később, a díszbemutatón néztem meg először az első részt. Para volt, hogy remélem, jót csináltunk, mert ha nem, akkor szarban vagyunk.
Ez azt jelenti, hogy te nem folytál bele például a vágásba, utómunkába és sok minden másba? Nem ültél rá a produkcióra – sem akkor, sem most?
Zéró beleszólásom van, igazából semmiről nem tudok konkrétumokat, semmit nem látok, csak csendben várok. Én nem vagyok filmes, nem akarok ezekbe a dolgokba beleszólni. Az első résznél már eldőlt, hogy ne akarjak rendezni meg kamerát beállítani, és amihez én nem értek, abba nem akartam beleugatni. Csaba írta a forgatókönyvet, és kb. ugyanolyan stílusban ír, mint én, csak jobban, és jobban is össze tudja rakni, a rendezéshez nem értek, operatőr nem vagyok, fényhez, hanghoz nem értek. Három-négy percet láttam, meg az előzetest.
Hogy fogadtad az első rész sikerét?
Vannak olyan követőim, olvasóim, akik nyilván eleve szerették, meg akik elfogultak vele, és aki egy ilyen filmbe beletérdepel, annak tényleg nagyon rosszindulatúnak kell lennie. Ez egy aranyos, kedves vígjáték, nem is akar többet, nem 300 millióból készült. Igaz, tíz Oscar-díjas filmet is teleköpködnek, de ezt valahogy nem akarták. Én annyit savazom magam, hogy most még hova rúgsz? Mi az, amit én még nem mondtam magamra? Hogy kövér vagyok és nagy az orrom? Hú, tényleg, nagyon megbántottál, ezt még nem tudtam magamról.
Amikor eldőlt, hogy lesz második rész, volt olyan, akivel nagyon szerettél volna együtt szerepelni?
Nem vagyok színész és nem vagyok filmes, és azt mondták a rendezők, hogy ezt jól eljátszottam, de ha egy bloggert beleraksz egy filmbe, annak nem lesznek különösebb igényei, örül, hogy él. Akit mégis szerettem volna, az James Hetfield volt a Metallicából, Jason Momoa és Jason Statham, és mondtam, hogy ebből a háromból valamelyik jó lett volna, de nem jött össze, pedig egy-két kontaktból biztos meg lehetett volna csinálni. Nem voltak ilyen izéim, hogy együtt szeretnék játszani valakivel, de Csuja Imrét nagyon szerettük az első részből, szóval ő adott volt, Elek Ferenc is fix volt, ő is nagyon aranyos, meg Nagy Adri és Varga Viktor . Én mindenkire mondtam, hogy de jó, meg örültem, hogy ott vannak. Én nagyjából tudtam, hogy hol a helyem az egészben, nem jöttem azzal, hogy hozzák el Dobó Katát, mert, ahogy Elek Feri mondta az első résznél, a színész egy darab hús, és tényleg egy darab hús voltam, hogy menj ide, fordulj erre, tedd fel a kezed. Ez tényleg egy kiszolgáltatott lét, ez nem egy teátrális egótól fűtött dolog, ezt el kell játszani.
Könnyebb volt az új filmet megcsinálni? Érezted azt, hogy az első részhez képest mennyit fejlődtél?
Nem is azt éreztem, hogy mennyit fejlődök, hanem azt, hogy mennyire lerombolja mindez az egót. Ez egy iszonyú fárasztó lét, hajnal négyig, éjszakákba hajlóan, pszichésen átfordul az ember agya, ez egy lehasított állapot, hogy jó, csinálni kell, most nem pisilhetsz, nem ehetsz, most legyél jó kedvű, most kiabálj. Egy marionett bábu lét ez az egész. Nem is volt plusz energiám vagy kapacitásom, hogy ebbe beleugassak, vagy visszanézegessem a jeleneteket. Egy-két jelenetbe belenéztem, de csak sírni tudtam, hogy nézek ki. A legszívesebben az összeset kitöröltem volna, de akkor meg nincs film.
Mennyire könnyű veled dolgozni?
Velem nagyon könnyű, én jó gyerek vagyok. Mondják, hogy mit csináljak, és megcsinálom, maximum ha kétszer-háromszor kellett megcsinálni, akkor húztam a szám, hogy miért nem ment elsőre. Egyszer volt, hogy valami nagyon nehezen jött össze. Meglepődött arcot kellett vágnom egy kocsmában, és azt vettük fel a legtöbbször, mert nem nagyon tudtam meglepődött arcot vágni, legalábbis a monitoron hülyén nézett ki az a fej. Hiába instruáltak, hogy Viki, legyél meglepett, a monitoron nem úgy jött ki, és vagy huszonötször újrázni kellett.
Szöveget azt nem tudok tanulni, egyáltalán, abból voltak problémák. Én három mondatot nem tudok memorizálni, a Csujáéknak lerakod a Bűn és bűnhődést, öt perc múlva tudják. Mondta Csaba, hogy azért lenne fontos, hogy tudjam szóról szóra, és ne csak tartalmilag mondjam el a szövegem, mert vágásnál gond, ha máskor mást mondok, és megöl a vágó. Először gondoltam, hogy majd improvizálok, mondok valami vicceset, de ez nem így megy. A második résznél már nyugodtabb voltam, mert sokat alkalmazkodtak hozzám.
A Tékasztori 2-ben volt, akivel lámpalázad volt?
Ha jön a Kamarás Iván, vagy valaki más, akkor bemutatkozom, és jól van. Ezek emberek, nem kell tőlük félni. Nekem egyáltalán nincs lámpalázam, de már gyerekkorom óta nincs. Pont terápián boncolgatjuk azt, hogy én fordítva vagyok bekötve a rendszerbe, mert ami elől más menekül, én abba rohanok bele. Én csoportban, meg emberek előtt szeretek beszélni, amitől mindenki retteg, nekem az a komfortzónám, amitől más összefossa magát. Ha most ledobnának a Wembley stadionba egy szál mikrofonnal, akkor gond nélkül beszélek akármiről, mondjuk a nárcizmusról. Nekem a film is olyan volt, hogy egy másodpercig nem érdekelt a kamera meg a fények, csak haladjunk, csináljuk, és attól olyan természetes a film, hogy nem játszok el valami olyat, ami nem vagyok, hanem ugyanolyan vagyok ott is, mint most itt veled.
És mikor vagy kívül a komfortzónádon?
Nekem a mostani forgatás azért volt sokszor komfortzónán kívüli, mert nagyon sok volt a külső helyszín. Iszonyú melegben vagy iszonyú hidegben vagy, nem lehet enni, nem tudsz pisilni, na, nekem az a komfortzónámon kívül esik, amikor nem zárt helyen vagyok, nyugiban, hanem mondjuk egy autóúton a világ végén. Nincs idő enni, inni, nincs pihenés, kényelmetlen a cipő, és nincsenek ezek a nyugis női, fészekrakós dolgok. Ott kell lenni mondjuk egy prérin, azt nem szerettem, de ha beltérben voltunk, akkor már jó volt. Én mindenhol otthon vagyok magamban, aztán valahogy majd megoldom.
Lehet ebből egy harmadik film esetleg?
Nagyon remélem, hogy nem. Ha történik egy olyan csoda, hogy a Filmalap ad rá 300 millió forintot, akkor lehet harmadik rész. Mert viccnek jó, de mindennek van határa.
Fotó: Belléncs Era
