A Bumblebee a gigarobotos franchise eddigi legjobbja – még úgy is, hogy az Iron Giant koppintása. Kritika: Űrdongó.
Kiknek ajánljuk? Azoknak, a gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek, akik ma is szeretnek Transformers-figurákkal játszani a padlószőnyegen. És persze azoknak is, akik gyűlölik a franchise eddigi mozifilmjeit, mert Michael Bay-ék gagyi pusztításpornót csináltak a kedvenc Hasbro-figuráikból!
Aligha létezik olyan harmincas férfi ma Magyarországon, aki nem nézte anno a tévében a Transformers-rajzfilmsorozatot, nem könyörgött karácsonykor a játékboltban legalább egy hamisítvány Transformersért, nem csereberélt Transformers-matricákat a nagyszünetben, vagy ne olvasott volna legalább egyszer a pad alatt egy kölcsönkapott Transformer-képregényt! Mint annyi minden más, az Autobotok és az Álcák kozmikus csatája is csak a '90-es években jutott el hozzánk – pedig a Hasbro játékgyár egyik legismertebb brandjének fénykora valójában a '80-as években volt.
Ezt az 1984-től 1992-ig tartó, daliás időszakot hívja ma a szakirodalom Generation One-nak. Ebben a korszakban született egy rakás jól ismert játékfigura, de a mozifilm hosszúságú animációs film és a Marvel képregénysorozata is.
Ez volt az a közönségkedvenc korszak, amit Michael Bay a béna mozifilmjeivel beledöngölt az aszfaltba, hogy ránk erőltethesse az újradizájnolt Optimusz Fővezért, Megatront meg a többieket!
Bay filmjei persze kasszát robbantottak (a 3-4. részek egyenként 1,1 milliárdos bevételt termeltek!), a sorban ötödik Transformers: Az utolsó lovag viszont már akkora baromság volt, és annyira gyenge bevételt produkált az korábbi blockbusterekhez képest, hogy a Paramount stúdiónál elgondolkodtak azon, nem-e kéne az egészet hagyni a francba, és valami előzményfilmmel vagy spin offal rebootolni a brandet. Így történt hát, hogy idén karácsonykor, 11 évvel(!!!) az első Transformers-film után végre kaptunk egy olyan moziváltozatot, ami visszanyúlt a gyökerekhez, és az utolsó csavarig hű lett a '80-as években népszerű G1-es akciófigurákhoz.
Már az első előzeteseknél látni lehetett, hogy jó az új irány. Minden Autobot és Álca sokkal szögletesebb és sokkal oldszkúlabb lett az új részben, hiszen 1987-ben járunk, és azt az időszakot ismerhetjük meg, amikor a közönségkedvenc Űrdongó még nem egy Chevrolet Camaro sportkocsi volt, hanem egy ütött-kopott, bogárhátú Volkswagen. Optimusz fővezér ugyanis őt küldi el a Földre, hogy teremtsen kapcsolatot az emberekkel, és próbáljon meg hídfőállást kialakítani, hogy ha mindenkinek menekülnie kell a polgárháború sújtotta Kibertronról, akkor ne az ismeretlenbe ugorjanak fejest a jó oldalon álló, gigantikus robotok.
A lerobbant, piszkossárga Volkswagenbe természetesen első látásra beleszeret az új film kisvárosi főhősnője, Charlie (Hailee Steinfeld). A négyelemes walkmant hallgató, lázadó tinilány nem igazán jön ki a családjával. Jobban lázba hozza az apjával együtt bütykölt Corvette, mint a szokásos csajos dolgok, és valami sokkal izgalmasabbról álmodozik annál, mint hogy reggeltől estig strandbüfésként dolgozzon, miközben a kortársai nagyokat buliznak a kaliforniai tengerparton.
Amikor az ütött-kopott bogárhátúról kiderül, hogy nem egyszerű autó, hanem egy idegen bolygó szülötte, a különc tinilány és a néma, de aranyos óriásrobot életre szóló barátságot köt. Vidám bandázásukba azonban belerondít, hogy a hadsereg csak a kozmikus fenyegetést és a szovjetek ellen bevethető, pusztító szuperfegyvert látja Űrdongóban, egy ambiciózus, Terminátor-fizimiskájú katona (őt alakítja a pankrátorból lett színész, John Cena) pedig a föld alól is elő akarja keríteni a bujdosó Űrdongót...
Nem pont olyan ez, mintha Steven Spielberg újraforgatta volna az E.T.-t az Iron Giant forgatókönyve alapján? De bizony! Nem véletlen, hogy Spielberg a film egyik producere, és valószínűleg cseppet sem bánja, ha az Űrdongó a XXI. század E.T.-jeként vonul majd be a filmtörténelembe!
Márpedig erre minden esély megvan! Az animációs filmek világából érkező rendező, Travis Knight (aki olyan pompás stop motion meséken dolgozott korábban, mint a Coraline, a ParaNorman és a Doboztrollok) nemcsak egy olyan tüneményes coming-of-age történetet vitt vászonra, ami akár az 1987-ben is moziba kerülhetett volna az Amblin logójával, de a ma divatos blockbusterek látványos akciójeleneteinek is talált helyet a történetben. Ehhez persze az is kellett, hogy olyan ügyes forgatókönyvíró dolgozzon a filmen, mint Christina Hodson. Nála ugyanis a női főszereplő nemcsak egy mutatós biodíszlet, mint amilyen Megan Fox vagy Rosie Huntington-Whiteley voltak a korábbi Transformers-filmekben, hanem egy olyan temperamentumos csaj, aki pont azzal a vagánysággal menti meg a világot, mint a Stranger Things tinijei.
Hailee Steinfeld ráadásul igencsak ügyes színésznő. Nemcsak azért, mert már a 2010-es a Félszeműben is igen emlékezetes alakítást nyújtott mufurc, copfos kislányként, hanem azért is, mert 1996-os születésűként aligha hallgatott bakeliten vagy másolt magnókazettán Rick Astley-t, Sammy Hagart vagy Stan Bush-t – mégis azok lettek a film legszebb és legszórakoztatóbb részei, amikor a földi lány és a kibertroni robotharcos a '80-as évek popslágerein keresztül kommunikálnak egymással!
Mit írhatnék még zárszóként? Az űrdongó a Paramount stúdió szívből jövő karácsonyi meglepetése a geekeknek – afféle engesztelő ajándék azért, amiért Michael Bay öt filmmel is szétzúzta a Transformers-játékokkal eltöltött gyerekkorunk kedves emlékét. Soha rosszabb előzményfilmet!
