A tavalyi év egyik legjobb magyar filmje az Így vagy tökéletes című vígjáték volt, és csak azért jövök egy tök más filmmel a most mozikba kerülő Szia, Életem! kapcsán, mert sok a hasonlóság. Mindkét film egy megkeseredett, alkotói válsággal küzdő íróról szól, akinek betoppan az életébe valaki, akit ő a háta közepére se kíván, mégis megváltoztatja az életét. Mindkét film remek főszereplő párosra épít, és mindkettő rendkívül szerethető. De miről is van szó?

Keserű Barna (Thuróczy Szabolcs) hat évvel ezelőtt írt egy jó könyvet, azóta csak alibizik, játssza a celebet, saját ügynöke/menedzsere (Tasnádi Bence) van, és egy önző, cinikus seggfej lett belőle. Nem csoda, hogy kiadója (Mucsi Zoltán) szerződést bontana vele, és tíz napja van arra, hogy valami értékelhető írást adjon le, és pont ekkor toppan be egy volt barátnője (Sárközi-Nagy Ilona), és mivel el kell utaznia, pont tíz napra lepasszolja neki közös gyermeküket, Samut (Pásztor-Várady Mór), akit hősünk nem is ismer, mert sosem vette a fáradtságot, hogy tartsa vele a kapcsolatot. És akárcsak az Így vagy tökéletesben, cinikus hősünk itt is a saját hasznára akarja a helyzetet fordítani: a kisfiúnak esténként mesélt történet lesz az új könyv, csak közben valahogy életben kell tartani azt a szerencsétlen gyereket. Nagyjából ennyi a történet, nem is kell sokkal több – csak Thuróczy Szabolcs és Pásztor-Várady Mór kettőse, meg váratlan helyzet, ami rendszerint személyi sérüléssel végződik az utóbbi számára, mint amikor lepottyantják az amúgy nem túl magas erkélyről.

A Szia, Életem! nem egy különösebben bonyolult film, nem is kell, hogy az legyen, bőven elég itt Thuróczy és a gyerekszínész közötti kémia és a nekik megírt, feltűnően jó párbeszédek. Thuróczyról eddig is tudtuk, hogy az egyik legjobb, ha nem a legjobb magyar karakterszínész, Pásztor-Várady Mór pedig tökéletes partner számára. Ha egy gyerekszínész jó, az nagyon jól tud működni, Mór pedig az átlagnál is jobb. Nem direktben aranyos, hanem rendkívül természetes és nagyon okos, aki kiválasztotta, annak nagyon jó szeme volt hozzá, aki pedig felkészítette, az nagyon jó munkát végzett, és nagyjából ennyi a titok. Az egyszerűség mindig jó, és a film akkor botlik meg, amikor kicsit csavarni akar a dolgokon.

Az érthető, hogy a készítőknek, a forgatókönyvet is jegyző, saját élményeiből is építkező Vékes Csabának (Hetedik alabárdos) és társrendezőjének, Rohonyi Gábornak (Brazilok, Konyec - Az utolsó csekk a pohárban) muszáj megmutatniuk, milyen történeten dolgozik az író, milyen ihletet adott a kisgyerek, ha már belementek ebbe az utcába. Az már kevésbé érthető, miért lett ilyen kidolgozatlan, elnagyolt az filmben külön filmként megjelenő, saját látványvilággal, külön jelmezekkel, díszletekkel rendelkező mese. Az egész olyan, mint egy nagyon fáradt apa alibi meséje, aki alig várja, hogy a kölyök végre elaludjon, ő meg mehessen meccset nézni – ami valós élethelyzet, én is tanúsíthatom, de nem olyasmi, amit azzal lehet eladni, hogy egy igazi író ezzel újítja meg a karrierjét, a kiadója pedig hasra esik tőle. Persze értem, az alapsztori volt a fontos, arra ment el az energia, az pedig jó lett.

És akárki akármit mond, jó magyar filmet nézni, ha az ilyen. Ha rendes története van, ha rendesen meg van írva, a párbeszédek természetesek, vígjáték esetén pedig viccesek, a főszereplők meg jók. Jelen esetben ráadásként a fentieken túl megkapjuk szomszéd néniként Básti Julit, alkalmi szeretőként Kovács Patríciát, kissé rezignált orvosként Elek Ferencet – vajon készülhet nélküle magyar vígjáték? -, és ez így kerek. A maga kisebb-nagyobb hibáival, talán kissé túlságosan is ismerős alaphelyzetével, érzelmileg és dramaturgiailag kicsit csálé befejezésével is kerek, és én örülök ennek.

Értékelés: 8/10

Megjegyzés: bár a film egy alig látható és csak pár másodperces ágyjelenet miatt 16-os korhatárkarikát kapott, érettebb 12-14 éveseknek is simán ajánlanám.