Amikor először lehetett hallani Szeleczki Rozália bemutatkozó nagyjátékfilmjéről (és az bizony már elég rég volt, mivel a megboldogult Inkubátor Program keretében valósult meg, értsd: nagyon kevés pénzből, szóval jó sokáig készült), biztosra lehetett venni, hogy ez valami nagyon újszerű és nagyon vad alkotás lesz,

hiszen ki hallott már felnőtteknek szóló élőszereplős filmbe csempészett beszélő macskáról?

A Cicaverzum sztorija szerint ugyanis a 30 éves Fáni (Törőcsik Franciska) számára igen problémás a párkeresés, mivel gyerekkori traumája miatt amint megismerkedik egy férfival, vagy csak megtetszik neki az utcán valaki,

azonnal az illető haláláról kezd fantáziálni,

meglehetősen élénken és plasztikusan – a vérbe fagyott holttestről és a bűnügyi helyszíneléseket idéző fotókról pedig ugye elég nehéz továbblépni az első csókig vagy bármilyen romantikus együttlétig.

Még több Törőcsik Franciska

Hívhatlak anyunak? - Aurora Borealis

Mészáros Márta a magyar film egyik élő legendája, legújabb munkája pedig két kedvenc motívumát egyesíti, a sorsfordító döntésekre kényszerülő nőket és a magyar közelmúlt történelmét.

Tovább

Ez az áldatlan állapot azonban egy csapásra megváltozik, amikor Fáni megismerkedik egy sötét hajú, férfiasan mély hangú, nagy dumás, bajszos szívtipróval, akivel kapcsolatban egyáltalán nem vizionál semmi szörnyűséget. A gond csak az, hogy az illető egy fekete kandúr. És innentől kezdve a cselekmény átmegy abszurd-szürreálisba, hiszen a Patkós Márton vonzó baritonján búgó macska csakugyan beszél Fánihoz (és mások ugyan nem hallják, amiket mond, de a főhősnő látszólag nem őrült meg, vagy csak amolyan hétköznapi módon, amennyire addig is „dilis” volt), és elég jó a meggyőzőkészsége, szóval meredekebbnél meredekebb kalandokra veszi rá szerencsétlen megzavarodott lányt.

Mindez a legtöbb nézőnek így elsőre talán soknak tűnhet, de egyrészt a művész attól művész, hogy nem feltétlenül azt mondja, amire gondol és amit érez (pontosabban máshogy fejezi ki azt, amit gondol és érez),

másrészt azért Szeleczki alkotása az első bekezdésben írottak ellenére nem légüres térbe érkezett meg,

vannak előzményei és elődei nemcsak a régmúlt, de a közelmúlt és a kortárs magyar filmben is, így mind műfajilag/tematikailag, mind stilárisan, mind hangulatilag van hova felsorakoznia – és nem a Vukra, a Vili, a verébre vagy a Macskafogó-filmekre gondolunk.

Mágikus realizmusa például egyszerre idézi a Testről és lélekrőlt és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant, a késő húszas-kora harmincas generáció identitásválságának, önkeresésének témáját felvállaló cselekménye a VAN mellett a Rossz versekkel és A legjobb dolgokon bőgni kell című filmmel rokonítja, s legyen bár mégoly kevés számú kortárs magyar fantasy, a Cicaverzum abszolút beillik az Átjáróház és a Liza, a rókatündér alkotta rövid sorba is, elsősorban az utóbbi művet idézve meg.

A felszínen ugyan Szeleczki filmje óvatosabb, mint az Ujj Mészáros Károly-alkotás, hiszen nem meri bevállalni a valódi véres férfihalálokat, csak a róluk szóló rémálomképek jelennek meg, de végeredményben ugyanúgy viccet csinál a halálból (arról nem beszélve, hogy a fantasyelemek mellett a bolondos, játékos hozzáállás, illetve a tárgyi környezet, a jelmezek és a látvány lenyűgöző stiláris megkomponáltsága is azonos bennük)

Legkésőbb ugyanis akkor, amikor a cselekményben eljutunk odáig, hogy Fáni macskanőnek öltözve ólálkodik a munkahelyén (és itt nyeri el értelmét a kritika címe, hiszen szándékosan nem macskás nőt írtunk), leeshet a tantusz, hogy itt valójában nem arról van szó, hogy egy fiatal nőhöz beszélni kezd egy macska, méghozzá olyan mézédesen, hogy ettől beleszeret, és mindenféle őrültséget visz véghez a kedvéért

– hanem egy allegóriát látunk magáról a szerelemről.

Ami olyan hormonális és biokémiai folyamatokat indít el a szervezetünkben, hogy csakugyan olyan, mintha kifordulnánk önmagunkból, és bármire képesek lennénk azért, akibe beleszerettünk. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy Fáni furcsa férfifóbiájának az édesapjával kapcsolatos gyerekkori traumája az alapja, máris nem tűnik olyan nagy marhaságnak a beszélő macska vagy a megszólaló poszterfiú.

Szeleczki munkája ráadásul nemcsak a kortárs magyar filmes szcénába illeszkedik szépen, hanem az alkotói életműbe is, mivel aki követte eddigi, rövidfilmes pályáját, az pontosan tudja, hogy a rendezőt régóta foglalkoztatja a rocksztár apával való konfliktusos kapcsolat témája (Mióta velem jár, 2019), a gender és a szerelem kérdéskörét ironikusan-játékosan feldolgozó gesztus (lásd az Arany-balladát modernizáló, szintén 2019-es és szintén Törőcsik Franciska főszereplésével készült Rozgonyinét vagy akár a 2015-ös zseniális kis egypercest, a Dzsenderológiát), az identitásproblémák és a traumafeldolgozás pedig 2016-os rövid dokumentumfilmjében, a Nárcisz és krumpliban is megjelentek.

Még több korhatáros beszélő állat

Hihetetlen, milyen mocskos szájuk van ezeknek a dögöknek!

Ha azt hitted, aki látott egy kutyás filmet, az látta az összeset, akkor nézd meg a Kivert kutyák című taplóvígjátékot kutyákkal, és gondold újra! Kritika.

Tovább

Szóval nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Szeleczki Rozália a kisfilmek után végre beérkezett, hiszen a Cicaverzum minden bolondossága és játékossága ellenére azokhoz a kis remekekhez tartozik, amelyek egyszerre nyújtanak habkönnyű szórakozást (hisz végeredményben mégiscsak egy romkomról van szó, annak minden borítékolható végkifejletével) és gondolkodtatnak el fontos témákról

– macskanyelv ide vagy oda!