Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki szereti Humphrey Bogart régi noirjait, Dashiell Hammett és Raymond Chandler regényeit, valamint a magyar filmeket, Dobó Katát, Anger Zsoltot és Kulka Jánost.

Talán még a Star Wars 8-nál és a Blade Runner 2-nél is jobban vártam idén azt, hogy milyen lesz a Vajna-korszak legújabb presztízsfilmje, a nagyjából 900 millió forintból leforgatott magyar krimink, a Budapest Noir. Hát most kiderült.

Egy csupa vidám és meleg színnel operáló, sok kalapot és még több fedetlen keblet felvillantó, klasszikus noir elemeket csak nyomokban tartalmazó, szerény tévéfilmet kaptunk.

Pedig minden lehetőség adott lett volna ahhoz, hogy erről az alkotásról is csak olyan dicshimnuszokat zengjek, mint a tizedennyi pénzből leforgatott Félvilágról, A nyomozóról vagy A berni követről.

• A forgatókönyv Kondor Vilmos azonos című, 2008-as bestselleréből, az elmúlt években többször is újranyomott Budapest noirból készült.
• Az operatőr a hazai filmgyártás doyenje, Ragályi Elemér (valamint a Magyarországon forgatott blockbustereken és tévésorozatokon edződött fia, Ragályi Márton) volt.
• A szereplők közt ott a hazai sztárvilág színe-java, Dobó Katától kezdve Kulka Jánoson és Mucsi Zoltánon keresztül Anger Zsoltig és Thuróczy Szabolcsig.
• Elképesztően részletgazdag szobabelsők elevenítették meg a '30-as éveket, a díszlettervező Pater Sparrow (Verebes István fia) és csapata a jelmeztervezőkkel együtt nagyon kitett magáért. A bankárlámpáktól a plakátokon át a kávéfőzőkig minden tökéletesen megidézte a legapróbb részletig a két világháború közti Magyarországot.
• Budapest macskaköves utcái, százéves bérházai, kisföldalatti megállói és bauhaus palotái ma is ugyanolyan szépek, mint régen. Jóformán csak az utcatáblákat kellett lecserélnie a stábnak korhűekre, és utólag kiretusálni a tányérantennákat meg a kilós ruhavásárok reklámjait.

Akkor meg miért kell fanyalogni, hogy nem jó a film?!? 

Mert a Kondor Vilmos-regényekhez és a régi, kultikus noirokhoz képest sajna igencsak vérszegény produkciót kaptunk. Mintha nem is egy Hollywoodot is megjárt, profi magyar filmes (jelen esetben Andy Vajna régi harcostársa, Gárdos Éva) rendezte volna a Budapest Noirt. Hanem egy krimirajongó, lelkes amatőr, aki mindössze két 1930-as évekbeli Packardot tudott szerezni a veteránautós barátaitól, és csak fél órára tudta lezáratni filmforgatás miatt a Szabadság-hidat, ezért az összes nagyvárosi jelenete olyan lett, mint valami kihalt panoptikum vagy szellemvasút, pár ide-oda rángatott, mechanikus figurával. A filmen szinte egyáltalán nem lehet érezni, hogy majdnem egymilliárdot költöttek rá, és egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy kvázi kiapadhatatlan állami forrásból miért nem lehetett megoldani, hogy az egyes jelenetekben ne öt statiszta lézengjen a háttérben, hanem minimum ötven!

A saját fülemmel hallottam egy korábbi sajtóeseményen, hogy Gárdos Éva mennyire imádja a noirt, ami annak ellenére izgalmas műfaj, hogy tele van klisékkel. Esős-neonfényes nagyvárosi utcákkal, kalapos-láncdohányos nyomozókkal, harisnyás lábú végzet asszonyaival – ismerjük már jól ezeket. Épp ezért nem értem, miért csak a film felénél jutott eszébe a rendezőnőnek, hogy amerikai típusú hardboiled krimit forgat, és miért csak ekkortól kezdtek el olajozott gépezetként, összhangban működni magyar helyszíneken is tökéletesen működő noir toposzok. Vagyis a főhős narrációja, a cipőkopogás az esőáztatta macskakövön, a kivilágított utak és sötét kapualjak kontrasztja, vagy a kalapos alak ajtóüvegen átszűrődő sziluettje.

Jót tett volna a filmnek, ha utólag ráeresztenek valami szépiaszínű szűrőt. Mert sajna már az előzetesekben is érezhető volt, hogy itt valami nem stimmel: nagyon fura egy olyan noir, ami verőfényes napsütéssel indít a Gellért-hegyen, miközben Kolovratnik Krisztián szinte vidám sanzonként énekli, hogy

Budapest. Valakinek a halál, valakinek a fények városa.

Kolovratnik amúgy az összes többi jelenetben meglepően jó Gordon Zsigmond szerepében, pedig utoljára 2009-ben láthattuk magyar gyártású filmben (Szuperbojz, Szinglik éjszakája). Igaz, egy noir borostás arcú, kérlelhetetlen bűnügyi újságírójaként azért olyan nagy színészi kelléktárat nem kellett bemutatnia. Marconán kell nézni az informátoraira, és véres fejjel nagyokat nyögni, miután a nehézfiúk összeverik a sok kíváncsiskodásért.

A nyomozás összes kulcsfigurája remekel egyébként. Tenki Réka (aki itt kicsit olyan, mint a szegény ember Jennifer Lawrence-e) remekül eljátszotta Eckhardt Krisztinát, aki nemcsak öntudatos nő, de egy jó képért mindenre képes, elszánt fotós si. Dobó Kata tökéletes madám, Kulka János született magyar gyáriparos a két világháború közti időszakból. Mucsi Zoltán szupervicces pletykarovat vezető a korabeli Az Estnél, Anger Zsoltnak nemcsak a maffiózók zakója, de a csendőrbajusz és a galléros nagykabát is jól áll, Thuróczy Szabolcs pedig zseniálisan a felső tízezernek erotikus képeket gyártó, simlis fotós szerepében.

Maga a sztori viszont eléggé ki lett herélve a könyvhöz képest, ráadásul feleslegesen lett feldúsítva közhelyes és átlátszó hollywoodi fordulatokkal (például tök feleslegesen lett Krisztina karakteréből fotós, csak azért, hogy legyen egy egyenrangú partnere a főhősnek a nyomozásban). Nagy vonalakban persze egyezik a történet: Gordon Zsigmond, az Amerikából hazaköltöző nyugatias, ballonkabátos bűnügyi újságíró 1936-ban az életét is kockára teszi, hogy kiderüljön, ki ölte meg azt a fiatal lányt (Törőcsik Franciska), akinek az ügyével egyetlen rendőr sem akar foglalkozni, mert a szálai a legfelsőbb körökbe vezetnek.

Ez a Gordon nem az a Gordon

Kondor Vilmos egyik védjegye, hogy a könyveiben Gordon Zsigmond legalább annyi időt tölt éttermekben és késdobálókban, mint a szerkesztőségben vagy a bűnügyek helyszínén. Itt viszont a nagy kajálások teljesen kimaradtak, és a főhős is csak azért tér be legendás törzshelyére, az Abbáziába, hogy találkozzon a szegény áldozattal, és leverjen néhány zsidózó ficsúrt, a néző szájába rágva: a '30-as évek Budapestjén rajta kívül mindenki szemét náci, de minimum kollaboráns!

Gordon filmbéli non stop cigarettázására ivós játékot is lehetne szervezni egy házibulin, ám enni mindössze egyszer eszik a filmben: egy kanálnyival a nagyapja lekvárjából. Szegény Tata viszont sajnos egy bolond vénembernek lett bemutatva néhány nyúlfarknyi jelenetben, holott a könyvekben sokszor ő figyel meg embereket és végzi el a nyomozómunka unalmasabbik felét Gordon helyett. Szintén gyenge pontja a filmváltozatnak, hogy bár a felső tízezer soraiban meglakol a bűnös, a kültelki zsiványok közt vett, szó szerint ütős könyvbéli revans fájóan hiányzik (holott elég sok jelenettel elő volt készítve).

Drukkolok azért, hogy kasszasiker legyen a Budapest Noir, és ugyanúgy szeressék a magyar mozinézők, mint a Marvel szuperhősös blockbustereit. Hátha akkor a Bűnös Budapest című, kiváló Kondor Vilmos-regényből is film készül – kicsit kevesebb pénzből, de sokkal látványosabban, egy olyan rendezővel, akik tényleg ért a mozgóképes krimikhez.

Ítélet: 6/10