Kém a kémbe ne szeressen bele, mert tiltja a kémek etikai kódexe, a józan ész és az a tény is, hogy Brad Pitt igazán komoly szerepre már régen nem alkalmas. De legalább ott van nekünk Marion Cotillard!
Kinek ajánljuk? A régimódi kémregények kedvelőinek, azoknak, akik szerint Brad Pitt jól öregszik, és persze Marion Cotillard népes rajongótáborának.
Brad Pitt szereti a háborús filmeket, a második világháborút korábban már kétszer is megjárta – lásd Becstelen brigantyk és Harag -, de annak idején a Szenvedélyek viharában-ban is hatalmas hévvel irtotta a németeket. Most ismét ennek a „hobbijának” hódol, kanadai hírszerzőtiszt, és éppen ejtőernyővel ereszkedik alá valahol francia Marokkóban az úr 1942. évében, amikor megismerjük. Elegáns, mint James Bond, céltudatos, hatékony és egy gyönyörű francia nő lesz a társa.
A lány szintén profi, mindent leszervez és mindent megold, ők ketten hatékony és nagyon fotogén páros, és bár már az elején leszögezik, hogy az érzelmek nem állhatnak a munka útjába, mégis egymásba szeretnek. Ugrunk egy évet, hős és hősnő már Londonban él, kislányuk született, és BUMM, a férfit azzal a remek hírrel várják egy nap a kémirodában, hogy neje nagy valószínűséggel német kém.
A mai kémsztorik ritkán működnek, mégpedig azért, mert a műfaj maga is egy hatalmas kliséhalmaz. Árulások, próbatételek és újra csak árulások követik egymást, semmi sem az, aminek látszik, különösen a szerelemben, és minden fordulat messziről ordít. A közelmúltban mégis született két remek film a témában, a Suszter, szabó, baka, kém és a Kémek hídja , és mindkettő azért működött, mert munkaként és nem romantikus kalandként ábrázolták a spionok életét, magukat a kémeket pedig majdnem szürke átlagemberekként. Robert Zemeckis immár 18. filmjében kalandok és drámát ígér, és ebbe is bukik bele. Brad Pitt és Marion Cotillard pompás ruháit konkrétan a Casablancából vették, a helyszínek csodásak, a díszletek ragyognak, rengeteg korhű fegyver és jármű vonul fel, ami önmagában is egy vagyon lehetett. A digitális technológia világában azonban egy ilyen nagy produkciónál ez sajnos már a minimum, ezzel semmit sem lehet eladni. Tessék a történettel és a szereplőkkel foglalkozni!
Brad Pitt, aki még fiatalon már játszott egy pocsék kémfilmben, a nálunk is forgatott Kémjátszmában, aligha kaphatott volna egysíkúbb karaktert. Nagyszerű harcos és hazafi, remek kém, de még jobb férj és apa, ha meg is botlik, azt csakis jószándékból teszi – bár a film bátortalanul, de kétszer is utal rá, hogy ezzel emberek tucatjait ítéli halálra. Egy ilyen karakter miatt egyszerűen nincs miért izgulnunk, hiszen nincsenek árnyalatai és mindig jól fog dönteni. Pitt nem is tud ezzel mit kezdeni, nincs is játéktere és nem elég jó drámai színész ahhoz, hogy magából hozzátegyen valamit, kissé magára formálja a karaktert, ízt adjon neki. Mértem, és a játékidő felében szenvedni és tépelődnie kell, és ez amúgy sem áll jól neki, most meg pláne nem. És nem segít rajta az sem, hogy a partnere, Marion Cotillard sokkal jobban old meg mindent.
A szépséges francia színésznő annyiban van könnyebb helyzetben, hogy az ő figurájáról kevesebbet tudunk. Kém vagy sem, és ha igen, miért teszi? Cotillard ezt a bizonytalanságot remekül használja fel, nem tudni, mi rejlik kissé vicsorgó mosolya mögött, és ő bizony igazi drámai színész. A történet és Steven Knight forgatókönyvíró azonban vele sem volt kegyes, nincs háttérsztori, nincs motiváció, csak teljesen klisészerű feszültséggyártás, nagynak szánt pillanatok a homokdűnék között és a zuhogó esőben, a néző pedig azt érzi, hogy hol Az angol betegből, hol a Mr.és Mrs. Smithből dolgozott a stáb, de Zemeckis még egy icipici Hitchcock utánérzéssel is megpróbálkozott. És bár minden tiszteletünk a szentimentalizmusra amúgy is hajlamos veterán rendezőé, itt csak egy színpompás díszletek között előadott szenvelgést látunk, egy nagyon rossz (Pitt) és egy visszafogottan jó (Cotillard) alakítással. És még a kémszakmáról sem tudunk meg semmit az „érfestés” kifejezésen kívül!
Értékelés: 5/10
