Vagyis pont olyat, mint régen, látványos, nagyszabású produkciókat oroszlánszívű hazafiakkal és éjsötét lelkű, szadista nácikkal, csak nem éltetik Sztálint és rengeteg bennük a CGI.
Aki a szocializmusban nőtt fel, az jól ismeri a szovjet háborús filmeket, ahol elszánt hazafiak a párttagsági könyvüket szorongatva vagy legyőzik a túlerőt, vagy az utolsó csepp vérüket adják Oroszország anyácskáért. Az eszelős tekintető nácik pedig csak hullanak, mint a legyek. Persze voltak kivételek, valóban az emberi szenvedésről és a túlélésről szóló darabok, mint az Iván gyermekkora, az Ellenőrzés az utakon vagy Jöjj, és lásd!, de a fősodor a határtalan hősiességről és a valóban lenyűgöző látványról szólt. És ez így van ma is, és én furcsa módon imádom az ilyen filmeket – és elég sokan vannak még így ezzel szerte a világon.
Az új orosz filmgyártás már hosszú évek óta ontja magából a látványos II. háborús filmeket, szuperlátványos, szuperhősies darabokat, különösen évfordulók idején, megünnepelve minden nagy és kicsi győzelmet. Ilyen volt Fjodor Bondarcsuk lángtengerben fürdő gigászi eposza, a Sztálingrád (2013), de készült film a Krím-félsziget védelméről és a breszti erőd kitartásáról, szinte mindenről, ami hősies volt, mint Panfilov 28 gárdistájának önfeláldozása, vagy a szovjet harckocsizók harcáról a német Tigrisek ellen – és most újra a tankokról van szó. Aleksei Sidorov (Boksz a sötétben) munkája állítólag megtörtént eset dolgoz fel, rém egyszerű címét pedig a világháború legikonikusabb szovjet fegyveréről, a T-34-es páncélosról kapta. Hősei fogságba esett harckocsizók, akik egy bizarr feladatot kapnak a szadista, sebhelyes arcú táborparancsnoktól: üzemeljenek be egy zsákmányul ejtett, leharcolt T-34-est, és a lőtéren szolgáljanak benne élő céltáblaként a közeli harckocsizó iskola kadétjai számára. Hőseink nem kapnak lőszert, hogy visszalőhessenek, viszont szökési tervüket erre a páncélosra építik.
A T-34 abban különbözik az elmúlt évek más orosz háborús filmjeitől, hogy úgy hirdetik: A Halálos iramban tankokkal, és az itt mutatott tankok valóban elképesztő és lehetetlen kunsztokat produkálnak, de halkan megjegyezném, hogy tank a Halálos iram filmekben is szerepelt már. Minden más olyan, mint az elmúlt időszak más filmjei: morcos, megviselt hősök küzdenek a makulátlanul tiszta, gépszerűen harcoló nácik ellen óriási CGI robbanások közepette, felvonultatva a háború szinte teljes arzenálját, profi, de mégsem hollywoodi szintű számítógépes grafikával megteremtett csatajelenetek egész során. Persze van itt egy kis lágerfilm beütés is, hőseink csíkos rabruhában szerepelnek – ez a szocialista időkben sokáig tabutéma volt, mert szovjet katona nem eshetett fogságba, még sebesülten, ájultan sem –, és van szerelmi szál is egy szintén fogságba esett, csinos ápolónőnek köszönhetően.
Szóval van itt minden, ráadásul ismeretlen színészekkel, nyugati mércével kevés pénzből, amit nagyrészt az Amerikában is dolgozó filmmogul, Len Blavatnik szedett össze, akinek van némi tapasztalata a háborús filmek területén, hiszen ő volt Mel Gibson A fegyvertelen katonájának az executive producere is.
