Azt már a Nem vénnek való vidék (2007) bemutatásakor is lehetett tudni, hogy nem akármilyen filmről van szó, és ezt igazolták a díjak és jelölések is. Ethan Coen és munkája elnyerte a legjobb filmnek járó Oscart, a testvérek lettek a legjobb rendezők és a legjobb forgatókönyvírók – vágóként pedig jelölésig jutottak, akárcsak Roger Deakins a fényképezésért -, Javier Bardem pedig a legjobb férfi mellékszereplő díját vihette haza. És akkor még a „kisebb” díjakról és elismerésekről, dicsérő kritikákról nem beszéltünk, és ez a különleges neo-western ma is hivatkozási pont, de vajon miért?

A nagyszerű irodalmi alapanyag miatt

Cormac McCarthy nem számított amolyan hollywoodi kedvencnek, korábban csak egy feldolgozás született a munkáiból, a Vad lovak (2000), az sem volt különösebben sikeres, de minden megváltozott, amikor Ethan Coen és Joel Coen rátaláltak az író 2005-ben megjelent neo-western regényére. Csak egy gond volt: a könyv elképesztően szűkszavú, ezért sokan megfilmesíthetetlennek gondolták – Coenék máshogy voltak vele. Bár adtak a forgatókönyvhöz egy kis plusz szöveget, alapvetően hűek maradtak az irodalmi alapanyaghoz, sőt, ahol tehették, szó szerint használták azt, ami ritkaság Hollywoodban.

A két testvér áramvonalasabbá tette az amúgy is elég szikár történetet, elhagytak egy mellékszereplőt, néhány háttérsztorit, és az eseményeket már nem csak Bell seriff (Tommy Lee Jones) szemszögéből, hanem a másik két főszereplő, Llewelyn Moss (Josh Brolin) és a bérgyilkos Anton Chigurh (Javier Bardem) oldaláról is bemutatták. A kész forgatókönyv annyira szófukar volt, hogy Brolin teljesen kétségbeesett volt, hogy akkor miből fog ő dolgozni, de ez a film lényege. Ez egy olyan világ, ahol a tettek számítanak, nem a kimondott szavak.

Mert csak azt mutatják meg, ami igazán számít

A szűkszavú történet, a minimalista megközelítés egy rendkívül meglepő húzást is lehetővé tett. A történet javarészt Llewelyn Mosst követi, aki a sivatag közepén egy rakás hullát, egy csomó kábítószert és 2 millió dollárt talál, mi pedig végig izgulhatunk azért, hogy Llewelyn megmeneküljön, ami szinte végig sikerül is neki. Csakhogy – vigyázat, spoiler következik! -, bár átkísértük Mexikóba és vissza a remek túlélőösztönnel rendelkező férfit, néhány mexikói gengszter mégis megtalálja és megöli.

Ez önmagában is merész húzás,

de Coenék még azt a szemtelenséget is megteszik, hogy nem mutatják, ahogy főhősük az életét veszíti. Csak azt látjuk, hogy Bell seriff késve ér a helyszínre. És kiderül , tényleg nem kell mindent látnunk, csak azt, ami igazán fontos.

Direkt nem oldanak meg semmit

Bell seriff nem tudja megmenteni Llewelynt, a gyilkos nem csak szabadlábon marad, de, ígéretéhez híven felkeresi Moss feleségét, Carla Jeant (Kelly Macdonald) , hogy megölje – noha ennek már semmi jelentősége, hiszen a férfi már halott -, és amikor azt hinnénk, hogy mégis van egyfajta isteni igazságszolgáltatás, kiderül, hogy nincsen. A tetthelyről távozva egy autó vágódik az övébe, de csak nyílt törést szenved, beköti a sebét, és megy tovább, mintha mi sem történt volna. És még a pénz sem lesz meg. Ez a fajta nihilizmus, a sorsszerűségbe vetett hit adja a film alaphangulatát, ad neki egyfajta keserű filozofikus hátteret.

Létrehozták a XXI. század legjobb filmes gonosztevőjét

Anton Chigurh első ránézésre nem tűnik annyira félelmetesnek, úgy öltözik, mint egy szabadnapos farmer, nincs kigyúrva, a bilifrizurája pedig egyenesen röhejes. Anton Chigurh meglehetősen speciális hajviseletéhez az ihletet Coenék egy 1979-es fotóból szerezték, amelyen egy bordélyház kuncsaftja volt látható a szóban forgó bizarr bilifrizurával. Mégis, Chigurh a filmtörténet egyik legijesztőbb gonosza lett, aki

kegyelmet nem ismerve, megállíthatatlanul menetel a célja felé,

mint egy természeti katasztrófa. Amikor pedig Javier Bardem meglátta magát az új hajával, felkiáltott: „Jaj, ne, most két hónapig tuti nem fogok tudni szexelni!” Bardem be is gyűjtötte az Oscart a szerepért, ahogy illik, az első spanyol színészként a díj történetében.

Kinek kell a zene?

A Coen fivérek alkotásában nincs kísérőzene – pontosabban Carter Burwell alig 16 percnyi zenét szerzett a 122 perces filmhez, de ennek nagy részét lekeverték alig hallhatóvá -, és párbeszéd is csak igen kevés. A hangok lefojtása miatt mindennek, amit hallunk, még nagyobb lesz a jelentősége. A mű hangvágója, Skip Lievsay mindezt úgy magyarázta el, hogy egy filmben a kísérőzene mindig vezeti a nézőt, és felkészíti, hogy mire számítson – a Nem vénnek való vidék rendezői azonban 

nem akarták megadni a közönségnek ezt a biztonságérzetet.

Ilyen elképesztően feszült, kiszámíthatatlan jelenet, amikor Llewelyn Moss egy motelben bujkál az őt üldöző pszichopata bérgyilkos, Anton Chigurh elől: Moss csaknem teljes némaságban lapul, csak apró neszeket lehet hallani, mi pedig vele együtt tartjuk vissza a lélegzetünket is.

A film igazi színészt csinált Josh Brolinból

Talán kissé túlzás, de nem jár a dolog messze az igazságtól: a Nem vénnek való vidék előtt Josh Brolin messze nem számított A-listás sztárnak, a filmográfiájában csak elvétve találhatunk igazán jelentős munkákat, rendszerint azokban sem főszereplő volt - Kincsvadászok (1985). Coenék azonban Llewelyn Moss ellentmondásos, nem is feltétlen szimpatikus karakterével és a minimális dialógussal hatalmas próbatétel elé állították, ő pedig átment ezen a próbán. Innentől kezdve – lassan 40 évesen – kezdett el igazán felfelé ívelni a karrierje, és jöttek az olyan szerepek, mint a W. - George W. Bush élete (2008) A félszemű 7.8 színész (2010). Sicario - A bérgyilkos (2015), Thanos szerepe a Marvel moziverzumában és a Dűne (2021). Pedig Coenék nem rá írták a szerepet, sőt, szokásuktól eltérően egy karaktert sem írtak konkrét színészre – Brolin azonban összedobott egy zseniális casting videót magának.

Ikonikus új fegyver született

Bár más fegyverrel, sőt, puszta kézzel is öl, Anton Chigurh védjegye a vágóhidakon használt,   sűrített levegős szögbelövő (cattle gun), ami olyan, mint egy kis búvárpalack. Teljesen ártatlan kinézetű készülék, és az áldozat néha nem is tudja, miről van szó, amikor Chigurh a homloka felé közelít a csővel. Lehet, hogy ez csak egy apró részletnek tűnik, de ez egyrészt hozzáad a karakter különlegességéhez, másrészt a film központi motívumaként szolgáló végzetszerűségre rezonál.

Egyetlen szereplő sem tud megszökni végzete elől

– és ilyen szempontból Chigurh maga a végzet angyala, ahogy azt sokan kiemelték -, ahogy a vágóhídi marhák sem menekülhetnek meg sorsuk elől. A figura egyébként összesen 14 embert ölt meg a cselekmény során, az összes halott száma pedig 22 - ha nem számítjuk a film eleji hullákat, mert azok már a történet kezdete előtt is halottak voltak.

A film az AppleTV és a GooglePlay-en nézhető meg