Az akciósztár természetesen súlyos beteg kollégája visszavonulása kapcsán mondta a szép szavakat.
A Die Hard sztárjának családja tavaly jelentette be, hogy – miután a színészt afáziával diagnosztizálták, amely diagnózist később frontotemporális demenciára pontosítottak – Willis visszavonul a filmvilágból. Most pedig, a CinemaBlendnek adott interjúban Arnold Schwarzenegger mint akciósztár-kolléga és mint a súlyos beteg színész partnere az Expendables-filmekben, szintén nyilatkozott a szomorú témában.
„Szerintem ő egyszerűen fantasztikus. Éveken át ő volt az egyik legnagyobb sztár.
És szerintem így fog rá emlékezni a világ: mint egy hatalmas sztárra. És persze mint egy kedves emberre”
– mondta Svarci.
„Persze érthető, hogy akciósztárként ilyen egészségügyi körülmények közepette vissza kellett vonulnia. De én általánosságban azt mondanám, hogy
egy akciósztár valójában sosem vonul vissza. Csak újratölt”
– tette hozzá Schwarzenegger, akit egyébként a filmeken kívül más is összeköt Willisszel, hiszen annak idején társtulajdonosai voltak a Planet Hollywood nevű étteremláncnak.
Bruce Willis egyébként márciusban ünnepelte a 68. születésnapját, családja körében, amelybe jelenlegi feleségén, Emma Hemingen kívül volt felesége, Demi Moore is beletartozik, hiszen a válás után, már jóval betegsége előtt is kiváló kapcsolatban maradtak. És természetesen közös gyerekeik, a három Willis – Moore lány is jelen volt az ünnepségen. Ami pedig Schwarzenegger mindennapjait illeti: nemrégiben debütált Fubar című akciószériája a Netflixen, ahova június 7-én érkezik egy, az életéről mesélő doku, az Arnold is.
kritikánk a fubarról
A Fubar nem árul zsákbamacskát, tényleg olyan, mintha új részekkel bővült volna az 1994-es True Lies – Két tűz között.
Tovább
(via The Hollywood Reporter)