Ugyan becsúszott olykor-olykor egy jobb filmje, de Nicolas Cage elmúlt jó tíz évének munkássága szinte kizárólag a mémkultúrát gyarapította. A megszokott fotók és gifek mellett Disney-hercegnőkére montírozták az arcát, de a légékesebb bizonyítéka, hogy a szebb napokat látott színész afféle David Hasselhoff lett, hogy pólót, alsógatyát, takarót és kispárnahuzatot is kapni, amiken csak az óriási méretű arca van.

De Nicolas Cage visszatért, méghozzá egy kedvére való, teljesen elszállt és őrült filmben. A Mandy jócskán megosztotta a nézőket: egyesek mesterműnek tartják, különleges filmélménynek, öntörvényű víziónak, amiben a színész végre kiélhette eszelősségét, mások szerint azonban modoros és nézhetetlen.

És gyanítom, hogy mivel a Mandy olyan "artisztikus" (direkt az idézőjel), könnyen rá lehet majd sütni azokra, akiket nem nyűgözött le, hogy nem értették, ezt máshogy kell nézni, satöbbi. Nos, Panos Cosmatos agymenése szerintem egy óriási blöff.

Mostanában divat a nyolcvanas évek, mind témában, mind stílusban és esztétikában. A Mandy tulajdonképpen nem más, mint egy slasher, méghozzá annak is a gyengébb fajtájából - a Halloween vagy a Péntek 13. bármelyik sokadik folytatásában sokszor végignézhettük ugyanezt, amint valaki komótosan bandukolva feltrancsíroz néhány embert, bár ami azt illeti, a Mandy magában a vérengzésben sem mutat semmi izgalmasat. Amiért különlegesnek tűnhet, az a kivitelezés: Cosmatos az unásig ismert, végletesen egyszerű bosszútörténetet nyakon öntötte egy steril, színpadias látványvilággal, belepakolt néhány zavarbaejtő(nek gondolt) elemet, és a végletekig nyújtotta a jeleneteket, egyenesen az unalomig.

Red (érted, PIROS) favágóként dolgozik, és hosszabb idő után érkezik haza, szerelméhez, Mandyhez. A film első jó fél órája az ő kapcsolatukat igyekszik bemutatni, hogy kellőképp megágyazzon a hamarosan bekövetkező tragédiának. Csakhogy Cosmatos esélyt sem ad arra, hogy megkedveljük, egyáltalán: megismerjük a két szereplőt. Hosszú jelenetekben láthatjuk, ahogy esznek, fekszenek, tévét néznek, cigiznek, néha beszélgetnek, a nő olvasgat - és mindössze azt érezzük, hogy tulajdonképpen elég jól elvannak egymás mellett, de nincsen közöttük olyan kapocs, ami a későbbi események folytán együttérzésre késztetné a nézőt. Ők ketten egyedül élnek egy sűrű, sötét erdő kellős közepén, így nyilvánvaló, hogy az arra kocsikázó szekta vezetője kinézi magának a nőt, és ahogy az ilyen filmekben lenni szokott, meg is öli. 

Maga a szekta is egy vicc. Úgy van bemutatva, mintha valami beteges, vészjósló, vallási fanatikus közösség lenne, de a tagok egyszerűen csak gonoszul néznek, a vezetőjük pedig kinézetében, viselkedéseben és monológjaiban is egy hatalmas közhely. Magáról a közösségről egyébként semmi sem derül ki - talán kapcsolatban állnak természetfeletti erőkkel, de azok is úgy vannak bemutatva, mint túltolt szadomazó bőrszerkókba öltözött, Hellraiser-rajongó motorosok. Groteszk alakok, de röhejesek.

A film második fele Red bosszúhadjáratáról szól, ami szintén rideg és kiszámított, sőt, mielőtt elindulna, a 80-as évek legjobb tréningmontázsait idézve, még kovácsol(!!!) magának egy, az olasz barbáros fantasykat és gagyi metálborítókat idéző idétlen harci bárdot (!!!). Azt hinnénk, ezek után majd felpörög a történet, de nem, mert a leszámolás is ugyanolyan unalmas és vontatott, mint a férfi és a címszereplő közös élete, és egy idő után már nem is érdekes, hogy meglakolnak-e a gonoszok.

Ki szokták emelni, hogy Cage végre jó szerepet kapott, ugyanakkor kiélhette őrjöngő ripacskodását. Nos, ez csak részben igaz. Red egy szűkszavú melós, alig beszél, és van ugyan néhány olyan jelenet, amiben Cage kellőképp kitombolhatja magát, de még láncfűrésszel a kezében is már-már közönyösen visszafogott.

A legnagyobb kérdés azonban az, hogy mégis, mi a fene akar lenni ez a film? Fricska? Sajátos kor- és műfajparódia? Netán valami szimbólumokkal teli művészhorror? A Mandy tökéletesen üres - engem valamiért a Neon Démonra emlékeztetett, bár annak vontatottsága és sterilsége a történetből adódik, és bár az sem jó, kétségtelen, hogy nagyon erős hangulata van. Cosmatos filmjének azonban még az sincs. Néhol ugyan tényleg jól néz ki, de ez a túlzott megkomponáltság inkább modoros, és művészi helyett művészkedő. Biztosan bele lehet magyarázni ezt-azt, de minek.

Értékelés: 3/10