Mikor ne legyen szerelmes az ember? Hát a világbajnoki mérkőzési előtt, amit az egész ország néz, és ami előtt rengeteg túlsúlyt is le kéne adni. Meseszerű igaz történet Finnföldről!
Kinek ajánljuk? Akik vevők a kedves, egyszerű történetekre, akik a Rocky filmeket sem a boksz miatt nézik, és akik komolyan veszik a finn-magyar rokonságot.
A név olyan, mintha a rendező egy régi gyerekmeséből kölcsönözte volna, pedig létező személyről van szó, Olli Mäki Európa-bajnok finn könnyűsúlyú bokszbajnok volt, és olyannyira valóságos, hogy a film legvégén fel is bukkan egy pillanatra. Mindig is szerény ember volt, egy kis faluból származott, sokáig amatőrként versenyzett, majd saját maga menedzsere lett, és 1962-ben profiként indult a világbajnoki címért egy amerikai bokszoló ellen. A mérkőzést Helsinkiben tartották, ez volt az ország addigi történelmének talán legnagyobb sporteseménye, így hatalmas várakozás előzte meg, Olli pedig nehezen bírja a reflektorfényt, annál is inkább, mert éppen szerelmes lett.
Az Olli Mäki legboldogabb napja teljesen más, mint bármely bokszfilm, amit ismerünk, hiszen Finnországban járunk. Maga a főhős is úgy néz ki, mint egy gyári segédmunkás, nincs benne semmi impozáns, keveset beszél, sokszor van zavarban, de a menedzserét se képzeljük egy nagymenőnek, bár annak akar látszani, de folyamatos anyagi problémákkal küzd, és rendre bohócot kell magából csinálnia. Olli a felkészülés alatt nála lakik, mert nincs pénzük másra, a szponzori ajánlatok sem igazán nagyvonalúak, ha pedig fel akarnak vágni, egy ismerős mutatós nyaralójában fogadják az újságírókat. És pontosan ez adja a film – amely Finnország hivatalos nevezése volt az Oscar-versenyben – igazi báját.
Nehéz persze a teljesen ismeretlen Juho Kuosmanen fekete-fehér munkájában NEM felfedezni a Kaurismaki testvérek kézjegyét, a bájos szürkeséget, a csúnyácska, hétköznapi emberek iránti meleg szimpátiát, az ő majdnem hétköznapi történeteik kissé meseszerű tálalását. Kuosmanen azonban, ha lehet, még egyszerűbben mesél, nála a szerelem csupán a kilókkal való küzdelemmel ütközik, Olli ugyanis még a meccs előtti héten is jókora felesleggel rendelkezik a súlycsoportjához képest, amit még edzője elől is titkol, majd brutális diétába kezd. Vagyis itt szinte semmi sem a bokszról szól, aki emiatt venne jegyet, csalódni fog, bár látunk a felkészülésből valamit és az öltözői bohóckodásról, a kamera leginkább Olli kényelmetlenségét mutatja, a ránehezedő nyomás elviselhetetlenségét.
Félreértés ne essék, szó sincs ISZONYATOS nyomásról, csak ez az ember alkatilag nem alkalmas erre a felhajtásra és cirkuszra. Van ilyen, és ezt az érzést a főhőst alakító Jarkko Lahti tökéletesen hozza, mi pedig szegény menedzsert is sajnáljuk, hiszen mindenét erre tette fel, és nem tehet róla, hogy a bajnoka pont rosszkor lett szerelmes. A fekete-fehérben felvett, képeiben és hangulatában sokszor a francia újhullámot idéző film persze elsősorban a finnekről mesél. Aki járt már Helsinkiben, az rengeteg ismerős helyszínt fedezhet fel kissé új – vagyis pontosabban korhűen régi – csomagolásban, de a vidéki jelenetekben is rengeteg báj van. És persze szaunáznak rengeteget, miért is ne szaunáznának, hiszen finnek!
Értékelés: 7/10
