Kell egy régi ház!

A horror alapok legalapvetőbbike: kell egy lerobbant, de egykor imponáló ház, emelettel, pincével sok zegzuggal, nyikorgó lépcsőkkel, málló tapétával. Mert ki látott már horrort új építésű lakásban vagy lakótelepen, és innentől nem kell izgulnod, ha nincs saját stílusod vagy gyengécske a történet. Majd a ház megoldja, mert elég, ha a kamera a kopott ablakon át sejtelmesen a sötét éjszakát mutatja vagy a lépcsőre vetülő árnyékokat, a néző pedig úgy érezheti magát, mint aki igazi horrort néz, forgatás közben pedig mindent szét lehet verni. Ha pedig a kopott falra valami ijesztő feliratot biggyesztünk, az már majdnem hátborzongató. És várjunk csak! Pont ez történik - és nem sokkal több – az Amityville - Az ébredésben. A felirat így szól: Kill Them All, vagyis Öld meg őket.

Szükség van egy csajra, de legyen kívülálló!

Az átlag horrorfilm hőse egy fiatal lány, mert ki másra vadászna az elvetemült gyilkos és ki mást nézne a szintén átlagos mozinéző. A főhősnő rendes, és jól néz ki, de kicsit más, mint a többiek, kilóg a sorból. Mondjuk legyen egy kicsit alternatív, de ne nagyon, például használjon sötét rúzst, és hordjon fekete ruhát, tisztára úgy, mint az új Amityville film hősnője, Bella Thorne, aki egy kicsit emós, de a film végére ez teljesen elfelejtődik, de lehet apró testi hibája is, mint az Annabelle 2. - A teremtés főszereplőjének. Ez a másság mintegy megelőlegezi a túlélést, hiszen az illető lány adott esetben olyan dolgokon esett már át, amivel kiérdemelt egy jobb életet. Ennél jobban ne is menjünk bele a jellemábrázolásba, mert a szerepre felkért kezdő színésznő úgysem tudná hozni az árnyalatokat.

Nem árt egy kutya sem!

Állatot használni több okból is remek ötlet. Lehet amolyan vészjelző szerepük, hiszen kifinomult érzékeiknek köszönhetően már akkor érzik a veszélyt, amikor a gazdi még vígan fütyörészik. Lehetnek védelmezők, váratlan megjelenésükkel okozhatják a műfajban kötelező műriadalmat, és lehetnek ők az első áldozatok is. Persze veszélyforrássá is válhatnak, és az új Amityville film képest mindezt egyszerre hozni. Larry, a jókora németjuhász jelez, ugat, majd véresen a folyó vizén lebeg a teste – nem tudjuk meg, hogyan múlt ki szegény, de visszatér a holt ebek földjéről, és egykori gazdájára támad – igaz, nem túl eredményesen. Mindezt egy kutya áráért!    

Hogyan szól a legenda?

Kell, hogy legyen valami régi, homályos esemény, amihez mindig vissza lehet nyúlni, ami ott settenkedik a háttérben. Érdemes néhány megsárgult újságkivágást lobogtatni vagy elejteni pár mondatot arról, hogy „ez” már korábban is megtörtént „itt”. A legendát megtestesítheti maga a ház, ahol újra és újra lesújt a gonosz, de akadhat egy tárgy, mondjuk egy könyv, ami hordozza magában a Gonosz jelenlétét, mint legutóbb a címében is elrettentő Bye Bye Man - A Rettegés Nevében. Mert ugyebár sokkal kevésbé izgalmas, ha Kovács Gábor nyugalmazott mérnök gárgyul meg és kezd ámokfutásba, mintha a sötétben mindig is ott lappangó ördögi erő szállna meg valakit. Utóbbi esetben ráadásul ott a folytatás, egy egész franchise kiépítésének a lehetősége, mert a Gonosz nem megy csak úgy el. Ezt érdemes érzékeltetni a legvégén, valaki nézzen nagyon, de nagyon furcsán vagy a holttestnek ránduljon meg a kisujja.

Aki dug, annak vége!

A horrorfilm meglepően konzervatív műfaj rengeteg vallásos motívummal megtűzdelve. Ennek köszönhető, hogy a főszereplő sosem tisztátalan, aki viszont enged a testi örömöknek, annak garantáltan vége, de néha elég az is, ha kihívóan öltözködik. Ez persze az erkölcsi akármin túl arra is jó, hogy a készítők egy kis meztelenséget vigyenek a filmbe. Ezért van az, hogy a főszereplő csaj csak csinos, de sosem ő a legjobb nő a társaságban, és ezért van az, hogy a halál néha már szeretkezés közben is lesújt. Gondoljunk csak az Alien: Covenant legkevésbé indokolt, legostobább jelenetére: az ismeretlen bolygón leszállt csapat nagy részét kiirtják a gyilkos lények, és erre mit csinál két túlélő: egymásnak esnek a zuhany alatt! Jól fel is nyársalja őket az egyik lény, és a horrorfilmek logikája szerint megérdemelték a sorsukat.

Maszkmesterre ne költs sokat!

Vannak tökéletesen kidolgozott maszkok és nagyszerű effektek, remek mesterek munkái, de minek, ha ezen lehet a legjobban spórolni. Egy horror amúgy is a sötétben játszódik, az élénk színek hiányoznak, a kamera rángatózik, alig látni valamit. És persze mindig attól félünk a legjobban, amit nem látunk, csak érzékelünk, szóval alig kell kicsit megráncigálni a függönyt és felcsavarni hangerőt! Surranjon át valami a háttérben, és mire a főhős odakapja a fejét, már el is tűnt – ez mindig bejön. Ha mutatunk valamit, azt mindig csak pár másodpercre tegyük, ne törődjünk az élességgel, a baljóslatú zene majd segít az összhatásban. A művérrel viszont ne fukarkodjunk, hadd szóljon, mert vér nélkül nincs rettegés. 

Mit szólnál egy furcsa kisgyerekhez?

Ha minden kötél szakad, ha semmi nem jut eszünkbe, akkor még mindig ott van a furcsa gyerek. Aki játszik, de nem mosolyog, akitől félnek a macskák, és aki a lelkedet akarja. Az Ómen óta tudjuk, milyen ijesztő lehet egy ilyen kölyök, de aki látott már a szupermarketben hisztiző, magát a földhöz csapkodó kisgyereket, az megérti, milyen potenciál van a dologban. És a legszebb a dologban, hogy elég, ha a gyerekszínész csak néz maga elé, max. egy kis smink kell hozzá a szeme alá, és se cukinak, se tehetségesnek nem kell hozzá lennie. Mert a gyerekek néha önmagukban is elég ijesztőek.

Ha ezt a hét szabályt megfogadod, bármikor készíthetsz olyan gagyi horrorfilmet, mint amiket az elmúlt hónapokban a hazai mozikban bemutattak. Nem árt hozzá egy jól csengő név is, valaki, aki pár éve – évtizede – még sikeres volt, mint Carrie-Anne Moss a Bye Bye Manben, Anthony LaPaglia az Annabelle 2-ben vagy Jennifer Jason Leigh az új Amityville filmben, úgy jobban el lehet adni, pláne, ha néha előkapnak egy keresztet. Ha jó horrort akarsz, akkor is bátran használd a szabályokat, csak csavard meg a kliséket, és adj hozzá pár eredeti ötletet is.