A gyerekeknek, akik időnként felnőtt szuperhősök bőrébe bújhatnak, most az amúgy tiszteletreméltó, de most gonosz Helen Mirrennel és egy csomó gagyi CGI rémmel kell megküzdeniük, de szerencsére megőrzik a humorérzéküket.
A Shazam! alapötlete – amely ugyebár eleve benne van magában a karakterben - egyszerű, de nagyszerű. Az 1939-ben született, akkor még Captain Marvel névre hallgató figura, aki
annak idején népszerűbb volt Supermannél is,
tulajdonképpen egy kissrác, aki időnként átváltozhat szuperhőssé, és pont erről szólt eredetileg az egész műfaj. Kiskölykökről, akik szuperképességekre vágytak: erősek, gyorsak vagy láthatatlanok akartak lenni, sokkal jobbak, mint ami megadatott nekik. Aztán a képregényekből filmek lettek, azok pedig elkezdtek iszonyú sok pénzt termelni, de ez már egy másik történet, a lényeg, hogy a szegény árva Billy Batson története, aki szuperhősként is csak egy infantilis izomagy lesz, nagyon betalált - mi is szerettük. Nem csoda, hogy vártuk a folytatást, ami Shazam! Az istenek haragja címmel érkezett.
Az első rész végére Billy (Asher Angel) fogadott családjából az összes gyerek szuperhős lesz – gyorsak, erősek, bátrak, de még mindig csak gyerekek. Nem csoda, hogy annyi mindent elrontanak, és az sem, hogy Billy szuperhős énje (Zachary Levi) nem tudja összefogja a szerteszét húzó csapatot. Különösen a bicebóca, az iskolában rendszeresen megalázott Freddy (Jack Dylan Grazer) járná a saját útját, pláne azután, hogy egy gyönyörű új lány (Rachel Zegler) érkezik a suliba, és még érdeklődést is mutat iránta.
Csakhogy nincs idő se veszekedni, se csajozni,
mert megjelennek Atlasz lányai (Helen Mirren és Lucy Liu), akik valamilyen homályos háttérsztori miatt át akarják venni a hatalmat világunk felett, az emberiséget pedig móresre tanítani. Amihez pont arra a varázsbotra van szükségük, amivel a vén és gyakran mérges varázsló (Djimon Hounsou) szuperképességekkel ruházta fel Billy-t.
Kezdjük azzal, hogy hiába játssza a legidősebb Atlasz-lányt a tiszteletre méltó Helen Mirren, akitől nyilván jófejség volt, hogy elvállalt egy ilyen szerepet, ennek a résznek nincs különösebb értelme. Az sem világos, miért haragszanak az emberekre, ha a hatalmukat varázslók vették el, de ha elvették a hatalmukat, akkor miért olyan erősek,
és egyáltalán, mit kezdenének a Földdel, ha meghódították?
Akárhogy is, az Atlasz-lányok foglyul ejtik a varázslót, megszerzik a varázsbotot, és hamar felülkerekednek a zöldfülű hősökön, csakhogy Billy nem adja fel, és – saját meglepetésére is! - a legnehezebb helyzetből is képes felállni. Amihez kell egy sárkány, ami úgy néz ki, mintha az a pasas csinálta volna, aki a Csodaszarvas-szobrot rakta össze a Pénzmúzeumnak a Széll Kálmán térre – vagyis nem szép -, és kell egy halom nagyon gagyira sikerült szörny, akiket Atlasz lányai szabadítanak az emberekre, és akik a filmtörténet legvértelenebb és vizuálisan legérdektelenebb mészárlását viszik véghez.
A Shazam! folytatása tulajdonképpen gagyi, de mégis szerethető. Tény, hogy a történetet feltehetőleg fél nap alatt rakták össze miközben a megrendelt pizzára vártak – az első részben még csak két író volt, itt már négy,
és rendszerint igaz a szabály, hogy minél több az író, annál gyengébb a sztori
-, de a karakterek továbbra is jól, és a hangvétel most is szórakoztató. David F. Sandberg rendező most sem vette halálosan komolyan sem saját magát, sem a történetet, sem a figuráit. Ennek köszönhetjük, hogy a legkomolyabb akciójeleneteket is infantilis poénok szakítják meg, mert most is éretlen gyerekekről van szó, akiknek fel kell nőniük egy rajtuk túlmutató feladathoz, és ebben óriási előnyt jelent, hogy ezek a karakterek eleve baromi jól lettek kitalálva.
Igaz, a gyerek Billy Batson most nem kap túl sok játékidőt, talán ezért is, mert Asher Angel láthatóan túl sokat nőtt az első rész óta, de a felnőtt szuperénjét játszó Zachary Levi most is tökéletes arányérzékkel hozza az önfeledten idétlen és a majdnem hősies beállásokat.
És szerencsére kicsit nagyobb teret kap a nagyszájú, de minden fogyatékossága ellenére nagyon vagány Freddy
– az őt alakító Jack Dylan Grazer pedig messze a legérdekesebb színész az egész filmben. Ha ők egy jobb sztorit és hozzá egy kidolgozottabb látványvilágot kapnak, akkor egy parádés folytatást kaptunk volna. Így meg kell elégednünk egy közepes darabbal és annak még mindig szerethető karaktereivel. A legvégén pedig két vicces extra jelenetet is kapnak azok, akiknek van türelmük mindezt kivárni.
Értékelés: 7/10
