Kiknek ajánljuk? A szép emlékű Kandi Lapok azóta már felnőtt olvasóinak, és persze azoknak, akiknek lényegében mindegy, mire ülnek be, csak legyen ott az elején a Marvel-logó.

A film helye a Marvel Filmuniverziumban

Pozitívum: A Bosszúállók: Végtelen háborúval fontos mérföldkőhöz érkezett a Disney-portfólióba tartozó Marvel Entertainment. Ez az a fennkölt pillanat, amikor végre beért Kevin Fiege producerpápa 10 éve tartó munkájának gyümölcse, most nyert igazán értelmet minden egyes rejtett kikacsintás. Hiszen lényegében az összes eddigi, gigaköltségvetésű, 1 milliárd dollárt kaszáló szuperhősfilm cselekménye ezt a grandiózus finálét készítette elő, a 2008-as Vasembertől kezdve az idei év elején bemutatott Fekete Párducig. Ez az a film, amiben a néző egy jegy áráért az összes kedvencét láthatja a vásznon, eljött a szuperhősös zsáner történetének eddigi legütősebb, „Én vagyok az apád!”-pillanata! Soha nem volt még ennyire menő érzés minden Marvel-utalással tisztában levő geeknek lenni.

Negatívum: Sajnos ami az új Bosszúállók nagy fegyverténye, a blockbustereken átívelő, látványos seregszemle, egyúttal óriási hátrány is. A film ugyanis minden másodpercében arra épít, hogy a szuperhősrajongók az elmúlt 10 évben megnézték az összes Marvel-opuszt, a fanatikusabbjai pedig az új darabok előtt ledarálták a régieket is. A Végtelen háborúban nem is vacakolnak azzal a készítők, hogy elmagyarázzák, ki az a morcos, körszakállas fazon, akit mindenki Kapitánynak szólít, miért örül neki annyira a kecskéket őrző, félkarú fazon, vagy hogy az a szárnyakkal repkedő fekete srác tulajdonképpen miben is különbözik a másik fekete legénytől, aki történetesen egy bádogember jelmezben szambázik az égen.

A 2008-as Vasembert az anyukám és az apukám is simán megnézhette a tévében. Teljes filmélményt kaptak, jól megírt karakterekkel, és olyan sztorival, aminek van tisztességesen felépített eleje, közepe vége. Most viszont csak kapkodja a fejét az egyszeri néző, hogy ki kit püföl, vagy épp kinek szól be a nagy CGI-parasztvakítás közepette.

A sztori

Pozitívum: Egyszerű, de nagyszerű, pont olyan, amilyennek egy látványos nyári blockbusternek lennie kell. Az intergalaktikus ősgonosz, Thanos (a lila kőarc alatt: Josh Brolin) elérkezettnek látta az időt, hogy végre felkeljen csillagokon túli sziklatrónusáról, és összegyűjtse a világegyetem különböző szegleteiben kallódó (és a korábbi filmekben már rendre felvillantott) Végtelen Köveket. Mert ha a szuperkesztyűjébe applikálja ezeket, akkor onnantól kezdve már egyetlen csettintéssel pusztíthat el világokat. Thanos ördögi terve így nemcsak a Föld, de az egész univerzum létét fenyegeti, egyértelmű tehát, hogy minden Marvel-hősnek csatasorba kell állnia ellene, Pókembertől kezdve a Galaxis Őrzőin át az épp belső konfliktusok mentén ketté szakadt Bosszúállókig. Igazi all star gála ez, kőszívű huhogó, megkeseredett megélhetési újságíró, aki nem jön lázba tőle!

Negatívum: A sztori úgy marhaság, ahogy van. A készítők a nemlétező hajánál fogva rángattak elő egy ikonikus, kopasz képregénygonoszt, aki az eddigi Marvel-filmekben csak a kőbudiján ücsörgött, ám pont akkor dönt a Föld (meg mellé még pár másik világ) leigázása mellett, amikor már egy csapatba terelődött az összes szuperhős, hogy lenyomhassák őt. Miért nem jött akkor, amikor Amerika kapitány még vékonydongájú kis gyógyegér volt, vagy amikor Tony Stark egy részeges vállalatigazgató, Dr. Strange meg egy nagyképű orvos? Az áhított kövek ugyanis már korábban is léteztek: a Vörös Koponyánál meg az okkult náci barátainál ott volt a Kozmikus Kocka, Agamotto szemét a mágusok őrizték, és így tovább.

A Végtelen háború sztorija ráadásul sajnos semmiben sem különbözik az eddigi Marvel-filmektől. Mintha csak egy forgatókönyvíró algoritmus rakta volna össze: ide jöjjön egy kis dráma, oda egy kis viccelődés, amoda meg a nagy bunyó, aztán dráma-vicc-bunyó, bunyó-vicc-bunyó, dráma-bunyó-dráma, és kell még egy kötelező stáblista utáni jelenet is, kikacsintással a következő Marvel-filmre. Abszolút egyet értek James Cameronnal: 10 év után ez már iszonyúan fárasztó és uncsi.

A látványvilág

Pozitívum: Retinába égő CGI orgia, pont ahogy szereted: látványosan kidől, szétrobban, összetörik minden, aminek ki kell dőlnie, szét kell robbannia és össze kell törnie. A kozmikus ívű történet pedig lehetőséget adott a VFX-mágusoknak arra is, hogy olyan élettől nyüzsgő bolygófelszíneket és üszkös romokkal teli űrállomásokat álmodjanak meg, amelyek láttán még a Star Wars-saga effektesei is elégedetten csettintenének!

Negatívum: Végig azon agyaltam, hogy ezen a filmen egy profi trükkcsapat dolgozott, csak amikor már túl sok volt a meló, a grandiózus akciójelenetekből minden másodiknak a kitalálását és számítógépes megrajzolását lepasszolták egy pályakezdőkből és gyakornokokból álló B-csapatnak. Más logikus magyarázatot ugyanis nem tudok arra, hogy amíg az egyik pillanatban Thanos egy egész holdat hajít rá bitang látványosan az űrben vigéckedő, szuperszkafanderes Vasemberre, addig a következő jelenetben azt kell néznem, hogyan rohan ordítva előre egy lándzsát rázó, sablonos Rettenthetetlen/Gyűrűk Ura-sereg, hogy összecsapjon egy légiónyi kivehetetlen formájú meztelencsigával. Ezek a nagy kontrasztok sajnos eléggé bosszantóak, totálisan kizökkentik a tátott szájú nézőt az ámulatból.

A karakterek és a színészi alakítások

Pozitívum: A Russo-testvérek, valamint a két forgatókönyvíró, Christopher Markus és Stephen McFeely (meg persze a Kevin Fiege-féle Marvel-agytrösztök), elképesztő munkát végeztek. A 149 perces játékidőbe elegánsan bele tudták zsúfolni az összes közönségkedvenc szuperhőst, mindenkinek jutott egy-két emlékezetes jelenet. Loki (Tom Hiddleston) zsiványságai és folytonos köpönyegforgatásai megunhatatlanok, öröm nézni a két egókirály, Vasember (Robert Downey Jr.) és Dr. Strange (Benedict Cumberbatch) egymáshoz vágott sértéseit és állandó vetélkedését, a szuperhősfilmes bizniszben még újonc Tom Holland pedig egyre magabiztosabban hozza a régi Kandi Lapok Pókemberét, aki folyton rágörcsöl, ha egyszerű New York-i srácként istenekkel meg űrlényekkel vállvetve kell verekednie.

Thanos képében végre megkaptuk a Marvel-univerzum legkidolgozottabb motivációjú főgonoszát, aki végre nem sablongézengúzként akar a világ ura lenni. Hanem egy torz gondolkodású, teremtő-romboló istenségként megpróbál megoldani olyan, a valóságban is nagyon égető gondokat, mint az éhínség vagy a túlnépesedés – bár ő sajnos azzal, hogy kiirtja a bolygók lakosságának felét. Mégsem ő, hanem a Galaxis Őrzőivel bandázó Thor (Chris Hemsworth) az, aki nálam ellopta a show-t a badass jeleneteivel és a saját sztoriszálával (nagyon ötletes például Peter Dinklage játékba hozása). Az újabb világvége megakadályozása után simán jöhetne még pár Thor-Galaxis őrzői űrkaland, sok humorral és '70-es évekbeli popslágerrel!

Negatívum: Két és fél órába képtelenség belezsúfolni az összes közönségkedvenc Marvel-karaktert úgy, hogy mindegyiknek jusson egy-két jó poén és katartikus jelenet. Robert Downey Jr., Benedict Cumberbatch, Chris Hemsworth, a zöld bőrű Zoe Saldana vagy a Draxot alakító Dave Bautista lubickolnak a szerepeikben, a közönség hol a nevetéstől, hol a sírástól törölgeti a könnyeit minden egyes jelenetüknél.

Ugyanakkor Hulkot érthetetlen módon kidobták a filmből: Mark Ruffalo egy iromba vaspáncélban bohóckodó, idegesítően okoskodó narrátorrá lett lefokozva, hogy valaki azért csak kösse már össze a szanaszét tartó sztoriszálakat. Amerika kapitány (Chris Evans) és Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) olyan, mintha ott se lennének a filmben, az érzelmesnek szánt Vízió-Skarlát Boszorkány szerelmi szál dögunalmas, holott elvileg nagyon sok múlna azon, mit képesek megtenni a másikért... A herezacskó-állú Thanos buta csicskásairól pedig a világon semmit sem tudunk meg, maximum annyit, hogy az egyik egy kenetteljes modorú, idegesítő pojáca, a másik egy gonosz manó, van köztük egy csaj, meg egy böszme nagy csákánnyal verekedő gigász. Ennél többet spoilerezni viszont már nem akarok, csütörtöktől irány a mozi!

Ítélet: 6,6/10