A napokban nyerte el Demi Moore élete első Golden Globe-díját A szer című testhorrorban nyújtott alakításáért, amivel erős Oscar-esélyessé vált. A filmet forgalmazó MUBI most közzétett egy félórás werkfilmet a forgatásról.
A szer a tavalyi Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, ahol elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. Az erős és felejthetetlenül abszurd képekkel megkomponált testhorror főszerepében Demi Moore-t, Margaret Qualley-t és Dennis Quaidet láthatjuk.
A film főszereplője Elisabeth Sparkle, híres színésznő, menő fitnesz műsorral. Az 50. születésnapján azonban kirúgják, ugyanis a stúdió egy fiatalabb lányt akar a helyére. Elisabeth összetörik, és a feketepiacon szerez magának egy olyan szert, amellyel létrehozza önmaga fiatalabb változatát, csak sokkal jobb kiadásban. A szabály, hogy hétnaponta cserélniük kell, ki van épp "életben". A fiatalabb én azonban túl mohóvá válik, ez pedig kihat Elisabeth életére is.
A szert forgalmazó MUBI közzétett egy félórás werkfilmet a Youtube-csatornájukon. Ebben többek közt arról beszél Coralie Fargeat rendező, hogy a saját élete és korával kapcsolatos szorongásai mennyire befolyásolták a történetet, amihez egy ikonikus színésznőt keresett, aki tudja, milyen folyamatosan a kamerák kereszttüzében lenni és a szórakoztatóipar elvárásainak megfelelni.
Golden Globe-díjak
Tóth László nevétől hangos Hollywood, de nagyot nyert még az Emilia Pérez és A sógun is a Golden Globe-on.
Tovább
Elmeséli, hogy mennyi technikai kihívással néztek szembe: a forgatás alatt használtak fejkamerát, kézikamerát, darut, testdublőrt (még maga a rendező is többször beállt dublőrnek), de kiemeli azokat a szekvenciákat is, amikor szuperközeliből szuperszéles nagylátószögbe váltanak, ugyanis ezekhez különböző lencséket használtak, mindezt egy snittben megoldva.
Kiemelkedőek a filmben használt protézisek és maszkok, amikről a rendező már a forgatás előtt tudta, hogy nem CGI megoldással szeretné létrehozni őket, hanem kézzelfogható, valódi alapanyagokból, amivel játszani tudnak a beállításokban és a színészek játékát is segíti.
A félórás werkből kiderül, hogy Margaret Qualley az életben egyáltalán nem olyan, mint a filmben megformált Sue: nem foglalkozik annyit a külsejével, a Barbie babához hasonló megjelenést mellprotézissel, sok edzéssel és hajhosszabbítással érték el.
Szintén izgalmas (és sokszor gyomorforgató) része a werkvideónak, amikor a rendező által The Lab-nek nevezett kis csapat munkájáról beszél Fargeat: a szuperközeli képeket ezzel a kis létszámú stábbal vették fel.
Demi Moore a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjával erős Oscar-esélyessé vált, ráadásul a Screen Actors Guild-díj (SAG Awards) legjobb színésznő kategóriájában is jelölést kapott a napokban.
A szert az október 10-i bemutatója óta már több mint 44 ezren látták itthon, jelenleg még mindig játsszák a magyar mozik, de a Cinego kínálatában is megnézhető.
(via ADS Filmek)