Ideglelés – The Blair Witch Project (1999)

Annak idején hatalmasat szólt a mozikban ez a minimális költségvetésből készült független film, amely nemcsak a valaha forgalmazott legjövedelmezőbb produkció címét nyerte el, de szinte azonnal kikiáltották az ún. found footage horrorfilmes alműfaj megteremtőjének. Utóbbi tényt tekintve meglehetősen ironikus, hogy az Ideglelés nem is annyira titkoltan egy egy évvel korábban született, a független horrorfilmes szcénában meglehetős ismertségre szert tett áldokumentumfilm, a The Last Broadcast nyúlása. A Blair Witch forgatókönyvíró-rendezői, Eduardo Sanchez és Daniel Myrick be is vallották, hogy látták a korábbi filmet, ami – szépen fogalmazva – inspirálta őket.

Mondjuk nehezen is lehetne titkolni, hiszen a The Last Broadcastben ugyanúgy egy stáb, csak itt egy köztévés műsor készítői tűnnek el kempingezés közben, és csak az erdőben készült rejtélyes felvételeket hagynak maguk után.

De azért ennyire nem voltak szemérmetlenek az alkotók, így a The Last Broadcastben látható kamerába beszélő fejek helyett kitalálták a blairi boszorkány kerettörténetét és a found footage-koncepciót.

Star Wars IV. – Egy új remény (1977)

Ahogy azt nemrég született, Akira Kuroszaváról szóló cikkünkben is megírtuk, az (időben az) első Csillagok háborúja-mozi elég erősen merített a japán rendezőlegenda Rejtett erőd című munkájából – de nem ez volt az egyetlen film, amit George Lucas hm, felhasznált (nem véletlenül nevezte a Time magazin egy ízben „otromba nyúlás”-nak az alkotást). A Kuroszava-mű mellett ugyanis az űrfilm erősen emlékeztet egy Silent Running című 1972-es sci-fire is, amelyben a Bruce Dern alakította ökoterrorista főhős robotsegédje R2-D2 kiköpött mása – és a Star Wars dizájnere, Ralph McQuarrie állítólag tényleg innen kölcsönözte a bájos robot külsejét.

Az már csak hab a tortán, hogy az Egy új remény premierje után egy évvel indult sorozat, a Csillagközi romboló képi világa, különösen az űrhajók kinézete erősen emlékeztet a Star Wars-filmben látottakra – mivel mindkét műnek ugyanaz az ember, John Dykstra volt a vezető speciális effektese. Erre fel a Csillagok háborúját gyártó 20th Century Fox beperelte a szériát tető alá hozó Universalt, akik pedig cserébe visszaperelték a másik stúdiót a fent említett, Silent Runninggal való hasonlóságra hivatkozva (mivel az az ő filmjük volt).

A perben végül egyik oldalnak sem adtak igazat, azaz a gyanús egyezések ellenére sem a Csillagközi romboló, sem a Star Wars IV. nem bizonyult plágiumnak.

Aladdin (1992)

A Robin Williams közreműködésével készült mese volt az egyik fontos mű, amely a kilencvenes években meghozta a Disney-nek a reneszánszát. Egyúttal ez a rajzfilm vezette be azt a 2000-es években már abszolút elterjedtnek számító jelenséget, miszerint a legjobb animációs munkákat anakronizmusra épülő poénokkal és popkulturális utalásokkal pakolják tele.

És igaz ugyan hogy ezt a művet egy évvel az Aladdin után mutatták be, de alkotója, Richard Williams forgatókönyvíró-rendező nem kevesebb mint 28 éven át dolgozott rajta: igazi szerelemprojekt volt a számára, amelynek tényleges megvalósítására csak azután kapott lehetőséget a Warnertől, hogy 1989-ben Oscart nyert a Roger nyúl a pácban vizuális effektjeiért. A The Thief and the Cobbler tehát az Aladdin bemutatásakor, sőt, munkálatai idején már igazi legendának számított animációs filmes berkekben. Williams pedig akkor dolgozhatott rajta a stúdióban, amikor épp volt egy kis szabadideje, kollégáihoz hasonlóan, akik a mű készültének ideje alatt más projekteken is dolgoztak – például az Aladdinon is. Szóval az információ szivárgása szinte óhatatlan volt.

A két film közötti egyezések száma pedig jelentős:

mindkét alkotás egy sivatagi városban játszódik, egy szegény fiúval a középpontban, aki kapcsolatba kerül egy királyi család szabad szellemű hercegnőjével. Mindkettőben van egy szultánfigura, aki testes, öreg és fehér ruhában ábrázolják. Az Aladdin Dzsinije pedig egy az egyben olyan, mint a Williams-filmbeli Zig-Zag. Ha ránézünk a The Thief and the Cobbler plakátjára, egyszerűen érthetetlen, hogy a Warner Brothers miért nem próbált közbelépni és beperelni a Disney-t.

Barb Wire – A bosszúálló angyal (1996)

Annak idején hatalmasat bukott a mozikban ez a Pamela Anderson melleivel a középpontban készült akciófilm. A Barb Wire, annak ellenére, hogy egy képregény feldolgozása, szinte jelenetről jelenetre leköveti a Casablanca című romantikus klasszikust, a filmtörténelem egyik legnagyszerűbb love storyját és a világ egyik leghíresebb filmjét (ahogy arról a Casablancáról nemrégiben íródott cikkünkben is megemlékeztünk).

a polgárháborús övezetből a szabad zónába – és így tovább, elég elolvasni a két alkotás tartalomleírását, hogy lássuk az egyezéseket. Az akciófilm készítői még azt a pofátlanságot is meglépték, hogy a gonosz figurákat a Casablanca náci karaktereihez hasonló egyenruhába öltöztették, illetve hogy egy az egyben lenyúlták a korábbi mű híres reptéri zárójelenetét. Lehet, hogy úgy gondolták, hogy egy ilyen vitathatatlan klasszikusból nem bűn lopni.

Óz, a hatalmas (2013)

Az Óz, a csodák csodájához forgatott előzményfilm sztorijának több eleme meglepő módon sokkal jobban emlékeztet A sötétség serege című horrorkomédiára, mint az L. Frank Baum által írt eredeti mesékre. Mindkét műben kulcsfontosságú szerepet kap például egy-egy mágikus könyv, ami segít a hősnek legyőzni az ellenfeleit, és akárcsak Ash-nek, a James Franco által alakított Oznak, azaz Oscarnak is van egy mesés járgánya; és az is nagyon hasonlít egymásra, ahogy a két hőst bevezetik a számukra ismeretlen közegbe. A déjà vut erősíti, hogy A sötétség serege főszerepét megformáló Bruce Campbell feltűnik az Óz, a hatalmasban is. Ebben az esetben viszont sosem volt valószínű, hogy perek tucatjait indítanák az Óz alkotói ellen, mivel mind A sötétség seregét, mint az Óz, a hatalmast Sam Raimi rendezte – mondhatjuk tehát, hogy Raimi saját magától lopott.

Nagyon elegáns!

A bűn éjszakája (2013)

Ehhez az izgalmas horrorhoz az évek során nem kevesebb mint négy filmes folytatás (A megtisztulás éjszakája: Anarchia, A megtisztulás éjszakája: Választási év, A megtisztulás éjszakája: A sziget, Megtisztulás éjjel-nappal) és egy sorozatspinoff (The Purge, 2018) készült – és talán

az ehhez kapcsolódó eset a legarcpirítóbb a listánkon.

A bűn éjszakája sztorija ugyanis (miszerint egyetlen éjszakára minden évben megszűnnek a törvények, és bárki bármilyen bűnt elkövethet, következmények nélkül) hátborzongatóan hasonlít egy Douglas Jordan-Benel nevű forgatókönyvíró soha meg nem valósult forgatókönyvére, a Settlers Day címűre, amit az alkotó a United Talented Agency nevű ügynökségen keresztül juttatott el a Universal stúdióhoz – ahol azt egyszerűen lenyúlták. Jordan-Benel ezért 5 millió dollárra perelte a céget, és a tárgyalások során egy filmes egyetemi professzor meg is állapította, hogy a két script között olyan egyezések állnak fenn, amelyeket nem lehet a véletlenre fogni.

Az ügyet végül 2019-ben ejtették, mivel a két fél megegyezett egymással – a stúdió vélhetően kifizette a forgatókönyvíró munkáját.

A sziget (2005)

Michael Bay Ewan McGregor és Scarlett Johansson főszereplésével forgatott akciófilmje két olyan emberről szól, akik több száz társukhoz hasonlóan szigorú ellenőrzés alatt, egy falanszterszerű közösségben élnek, és egyetlen vágyuk, hogy kisorsolják őket a Szigetre, ami az egyetlen lakható hely maradt a Földön. Egy váratlan fordulatot követően azonban kiderül, hogy SPOILER! hőseinket becsapták, és ők valójában klónok, akiket a szerveikért „tenyésztenek”. A cselekmény végén McGregor szökésben lévő figurája találkozik is azzal a férfival, akiről klónozták. Mindez nagyon jól hangzik, csak hát nem eredeti, hiszen kísértetiesen emlékeztet a Parts: The Clonus Horror című 1979-es alkotásra, amely egy klónokból álló közösségről szól, ahonnan az egyik férfi megszökik, és találkozik azzal az emberrel, akiről klónozták.

És ez csak egyetlen részlet a két film között fennálló rengeteg hasonlóság közül. Nem túl meglepő módon így A szigetet gyártó DreamWorks stúdió hét számjegyű kárpótlást fizetett a The Clonus Horror alkotóinak, és úgy alakult,

Sőt: 2012-es filmje, a Profile of a Killer óta egyáltalán nincs jelen az álomgyárban.

(via Listverse)

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.