Marisa Tomei állítólagosan véletlenül odaítélt Oscarja és Gwyneth Paltrow a Szerelmes Shakespeare-ben már a könyökünkön jön ki, szóval most jobban körülnéztünk a nem megérdemelten Oscar-díjas színészek háza táján.
Catherine Zeta-Jones – Chicago
Semmi baj sincsen Catherine Zeta-Jones dinamikus alakításával Rob Marshall zenés-táncos show-jában, csak épp nincs benne semmi, ami Oscart érdemelne – ahogy magát a hat díjjal megszórt filmet is az Oscar-történelem egyik legmeglepőbb díjazottjának tartják. A Velma Kellyt megformáló színésznőnek ez volt az egyetlen jelölése a pályája során, és végül el is nyerte a díjat 2003-ban a legjobb női mellékszereplő kategóriában. De ha őszinték akarunk lenni, a kategória bármelyik másik jelöltje jobban megérdemelte volna nála a trófeát:
Sean Penn – Titokzatos folyó
Sean Penn Clint Eastwood adaptációjában nyújtott alakítása volt a leglustább választás az Akadémia részéről abban az évben, hiszen tipikusan az a szemfényvesztő ripacskodás, ami feltűnő, de nincs mögötte semmi. Mindez hatalmas pofon lehetett a sztár partnerei (például Kevin Bacon) számára, akik
fényévekkel elmélyültebben játszottak nála.
Penn-nek az volt a szerencséje, hogy 2004-ben nem volt túl erős a mezőny ebben a kategóriában (Johnny Deppet az első A Karib-tenger kalózaival, Ben Kingsley-t a Ház a ködbennel, Jude Law-t a Hidegheggyel jelölték), egyvalaki azonban mindenképpen jobb volt nála, és sajnos mégsem ő nyert: Bill Murray, az Elveszett jelentés főszereplője.
Sandra Bullock – A szív bajnokai
Az igaz történeten alapuló film körül a közelmúltban kavart botrány közepette a közösségi médiában még az is felmerült, hogy Sandra Bullocknak vissza kéne adnia az Oscarját, amit a tehetséges focista fekete diákot felkaroló Leigh Anne Tuohy megformálásáért kapott – ami nyilvánvalóan nevetséges ötlet, annyi valóságalapja azonban mégis van, hogy valóban nem egy Oscart érő alakítás. Ami A szív bajnokaival történt, az tipikus esete annak, amikor nem a minőséget, hanem a témát értékelik, szóval nem csoda,
hogy a film saját producerei voltak a legjobban meglepve, amikor bejelentették, hogy az alkotást Oscar-díjra jelölték (a legjobb film kategóriában végül nem A szív bajnokai nyert).
A botrány
Michael Oher egyetlen centet sem kapott a film bevételéből, minden pénz a nevelőszüleinél landolt. Akik ráadásul nem is fogadták örökbe őt, mint a filmben, csak a gyámságuk alá vették.
Tovább
Renée Zellweger – Hideghegy
Ezt az egyszerre érzékeny és látványos történelmi eposzt az elismert filmes, Anthony Minghella rendezte, szóval nem meglepő, hogy megragadta az Akadémia tagjainak a figyelmét. Zellweger a titokzatos csavargó, Ruby szerepében azonban
A színésznő pedig úgy kompenzálta azt, hogy egyáltalán nem illett hozzá a szerep, hogy sokkal feltűnőbb gesztusokkal játszott, mint kollégái, így még a filmből magából is szerencsétlen módon kilógott az alakítása. Mindez annál feltűnőbb volt, hiszen a Hideghegy hét jelölése közül egyedül neki sikerült díjra váltania a nominációt.
Roberto Benigni – Az élet szép
Ez a megható olasz film szinte a semmiből jött, és nyert meg 1999-ben három Oscart a nem kevesebb mint hét jelöléséből: a legjobb idegen nyelvű film, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb eredeti filmzene kategóriájában. Kis túlzással pedig állíthatjuk, hogy a bombasztikus mód, ahogy Benigni átvette az Oscart a színészi kategóriában, nagyobb teljesítmény volt, mint a filmben nyújtott alakítása (aki látta, valószínűleg sosem felejti el a széksorok tetején a színpadra igyekvő komikus mutatványát). Benigni persze korrekt munkát vitt véghez a filmben, de akár Tom Hanks a Ryan közlegény megmentéséért, akár Edward Norton az Amerikai história X-ért jobban megérdemelte volna a díjat. Szóval maradjunk annyiban, hogy
Az élet szép díjazása afféle anomália volt az Oscar-történelemben,
de ez senkinek sem fájt különösebben, hiszen kifejezetten szimpatikus alkotógárdáról és egy nagyon szép műről volt szó.
Al Pacino – Egy asszony illata
Al Pacino azon színészóriások sorát gyarapítja, akik számtalan elképesztő alakítást mondhatnak magukénak a filmtörténelem legfontosabb alkotásaiban, ám az egyetlen munkája, amiért végül Oscart kapott, sajna nem tartozik ezek közé. A sztár bármelyik korábbi jelölése inkább ért volna Oscar-díjat (akár A keresztapa-filmek, akár a Serpico, akár a Kánikulai délután, akár a Glengarry Glen Ross), ráadásul az előző évben még csak nem is az Egy asszony illata volt Pacino legkiemelkedőbb alakítása, hiszen a Glengarry Glen Rosst is akkor mutatták be. Szóval a közmegegyezés szerint
az Akadémia inkább afféle életműdíjnak szánta a trófeát, mint a színésznek pont Martin Brest rendezésében nyújtott izgága és eltúlzott játéka elismerésének.
Jessica Tandy – Miss Daisy sofőrje
Annak idején hatalmas meglepetést okozott, hogy a legjobb női főszereplő kategóriában nem Michelle Pfeiffer diadalmaskodott, mivel az Azok a csodálatos Baker fiúkban nyújtott alakításával az Oscar előtt már végignyerte a díjszezont. A Miss Daisy sofőrje ugyan kellemes kis film, de egyáltalán nem öregedett jól, és Tandy játéka sem volt eget rengető. Pedig a díjazás mellett azóta is folyamatosan plusz figyelem irányul rá, hiszen a 80 évesen díjazott színésznő állította fel a legjobb női főszereplő kategóriában a legidősebb nyertes rekordját.
Szegény Michelle Pfeiffernek pedig azóta sem sikerült Oscart nyernie – a kilencvenes évek óta ráadásul nem is jelölik.
Mahershala Ali – Zöld könyv: Útmutató az élethez
Annak idején ez volt két éven belül a tehetséges színész második elnyert Oscarja (korábban a Holdfényért díjazták),
mégis elég rossz szájízt hagyott maga után,
hiszen a filmet magát nagyon sokat és nagyon élesen kritizálták közhelyes rasszábrázolásáért és a valós történettel kapcsolatos torzításokért (amelyek konkrétan Ali figuráját is érintették). Az Akadémia részéről ráadásul még nagyobb bűn, hogy a színész díjazása miatt elvették a lehetőséget kollégája, Richard E. Grant elől, aki szintén egy életrajzi filmért, a Megbocsátasz valaha? címűért volt jelölve, és csodálatos teljesítményt nyújtott.
(via Far Out Magazine, Independent)
És ez még csak a jéghegy csúcsa...
A pillanat hevében sokszor jogosnak látszik az elismerés, de utólag már egyértelmű, kinek kellett volna nyernie.
Tovább