Nemcsak egy újabb Hellraiser-folytatás érkezik hamarosan, de Keanu Reeves Constantine-ja is folytatódik – ideje volt hát lajstromba szedni a legfélelmetesebb filmes poklokat.
A fekete lyuk (1979)
A Palomino nevű űrhajó tíz hónapos expedíció után a Föld felé veszi az irányt. A legénységgel utazó robot azonban különös dologra hívja fel a figyelmet. Egy olyan fekete lyukat észlelt, amely egész naprendszerek elnyelésére is képes, és aminek a közelében ott lebeg egy kísértetűrhajó, a több mint húsz éve eltűnt Cygnus. A tudósok természetesen minél közelebbről szeretnék megfigyelni a különös jelenséget. A hatalmas gravitáció azonban nagyon veszélyes lehet…
Ez a viszonylag ártalmatlan tartalomleírás félrevezető lehet, Gary Nelson rendezése ugyanis a Disney kísérletező, komor korszakában készült (amiről itt írtunk részletesebben), szóval bájos Disney-figurák és napsugaras musicalbetétek helyett van benne lobotómia, őrült tudós, hátborzongató androidok – sőt, még maga a Sátán is megjelenik, hiszen A fekete lyuk a poklot is bemutatja. Az alkotás a pokol szokásos kénköves-vörösen izzó ábrázolását baljós sci-fi fordulattal dobja fel, ami annak idején egyenesen a frászt hozta a gyanútlan gyerekközönségre.
Bill és Ted haláli túrája (1991)
Ez a kilencvenes évek eleji kultfilm elvileg vígjáték, de mivel a sztori szerint a két főhős megjárja a mennyet és a poklot is, nagy ellenfelük pedig maga a Kaszás, felkerülhetett a listánkra – annál is inkább, mert, főleg komédiához képest, kifejezetten félelmetes, ahogy megjeleníti az alvilágot. A hagyományoktól eltérően az alkotók itt nem horrorisztikus helyszínként, hanem
hétköznapian nyomasztó térként ábrázolják a poklot.
A hősökre rázáruló szűk folyosók és ki tudja, mit rejtő szobák ugyanis Bill és Tedd saját személyes poklát tárják fel, ahol régóta kísértő rémálmaikkal, legkellemetlenebb emlékeikkel és azzal kell szembesülniük, hogy azt kell csinálniuk, amit nem szeretnének, olyanokkal, akiket nem szeretnek – és mindezt örökké, hiszen a pokolból elvileg nincs szabadulás.
Halálhajó (1997)
Paul W.S. Anderson kultfilmje bemutatásának nemrég volt a 25. évfordulója, és az ennek apropóján írt cikkünkben már felelevenítettük, hogy az űrhorrorban olyan nézőt próbáló részek voltak, mint például öngyilkos vérfürdők, a széttrancsírozott űrhajósok belei vagy kinyomott szemek. A Halálhajóban megjelenő pokol így nem túl meglepő módon nem egy elvont, metafizikai hely, ahogy azt egy sci-fitől várnánk, hanem egy nagyon is létező, konkrét valami, ami nemcsak azokra vár, akik gonoszságuk miatt büntetést érdemelnek, hanem mindenkire, aki elég peches volt hozzá, hogy rábukkanjon.
Csodás álmok jönnek (1998)
Robin Williams filmjének magyar címe is igen félrevezető, ráadásul a sztori azon része is megtévesztő, hogy a főhős halálos balesete után a Paradicsomba kerül, ami még annál is fantasztikusabb hely, mint gondolta volna, és ahol újra találkozhat elvesztett szeretteivel, azaz két gyermekével és kedvenc kutyájával. Csakhogy mivel Chris halálát követően a felesége öngyilkosságot követ el, ő nem kerülhet ide, így a férfinak magának kell elmennie érte a reménytelen alvilágba. A sematikus ábrázolásoktól eltérően a filmben a pokol nem forró, hanem épp ellenkezőleg, hideg és tátongóan üres helyként jelenik meg, ami talán még ijesztőbb, mint a bugyuta klisék.
Főleg, amikor azt kell végignéznünk, hogy hősünk egy olyan részre ér, ahol emberi fejek nőnek ki a földből, amiken ráadásul neki magának is végig kell mennie.
Constantine – A démonvadász (2005)
Keanu Reeves hamarosan folytatódó filmjében a központi figura, John Constantine magándetektív a természetfeletti ügyekre specializálódott, így nem olyan meglepő, hogy szó szerint megjárta már a poklot is. A Constantine – A démonvadászban ábrázolt alvilág pedig
realizmusa miatt olyan hátborzongató:
nem olyan, mint valami túlvilági hely, hanem mint egy ember alkotta posztapokaliptikus tér, amit emberek helyett démonok népesítenek be. Amikor a főhős alászáll a pokolba, szinte érezzük a forró szelet, az emberi, állati és démoni elemeket vegyítő rémálom pedig valami olyan keverékké áll össze, amit soha korábban nem láthattunk.
(via ScreenRant)
