A legendás amerikai filmrendező Dániában, dán pénzből és javarészt ismert dán színészekkel készített egy olyan akcióthrillert, aminél egy kezdő is jobbat csinált volna. Fogjuk ezt a producerekre vagy De Palma korára!
Akkor szépen soroljuk el a legjobb filmjeit a kezdetektől: Carrie (1976), Megszállottság (1976), Őrjöngés (1978), A sebhelyesarcú (1983), Aki legyőzte Al Caponét (1987), Káin ébredése (1992), Carlito útja (1993), Mission: Impossible (1996), Fekete Dália (2006). Nem kevés, ugye? Vagyis Brian De Palma egy legenda, de akkor hogyan lehetséges, hogy ennyire pocsék, vacak, amatőr módon összerakott dolgot rendezzen, mint a Dominó? Megmondjuk, hogyan. Legalábbis részben elmagyarázzuk, mert a másik részét mi sem értjük.
Mivel De Palma valamilyen oknál fogva nem talált munkát Hollywoodban – utolsó munkája a 2012-es Gyilkos vágyak is már német-francia koprodukció volt – elfogadott egy dán felkérést egy kisebb produkciós cégtől meglehetősen szűk költségvetéssel, azaz 60 millió koronával, vagyis nagyjából 6 millió dollárral. Ennek a harmada rögtön elment a koppenhágai helyszínek biztosítására, a többi meg arra sem volt elég, hogy az egész stábot kifizessék. A 78 éves rendezőt a producerek gyakran kizárták a döntési folyamatokból, így De Palma a legvégén elzárkózott a kész filmtől, amire azt mondta, azt sem tudja, milyen lett, és hozzátette, soha többet nem fog Dániában dolgozni, és az egész forgatás „borzasztó élmény” volt. És ezt mind elhisszük neki, de közben ott az érzés az emberben, hogy a rossz film alatt nem bújik meg mások által eltemetett jó film, amire ő vagy bárki más büszke lehetett volna.
De mi az ördögről is van szó? Valamiért 2020-ban járunk, de az évszámnak az égvilágon semmi jelentősége. Hősünk egy koppenhágai rendőr, akit társával egy hajnalon egy családi vitához hívnak ki, de a helyszínen egy gyanúsan viselkedő férfit, majd egy megcsonkolt holttestet találnak, és mivel emberünk otthon felejtette szolgálati fegyverét – valamiért alapmotívum, hogy mindig pisztoly nélkül marad - egy titokzatos férfi meggyilkolja társát, mielőtt öltönyös alakok elhurcolnák. Hamar kiderül, hogy az áldozat az ISIS tagja volt és terrorcselekményre készült, a tettes pedig egy líbiai bevándorló, aki a családja miatt akar bosszút állni a szervezeten. Rendőr és volt partnere szeretője a gyilkos nyomába ered fél Európán át, miközben kiderül, hogy az illetőre a CIA tette rá a kezét, akik a saját céljaikra akarják felhasználni.
Nem is lenne baj ezzel a történettel, amely egészében vagy elemeiben számos más filmből és még több tévésorozatból ismerős, ha rendesen össze lenne rakva, ha működnének az ok-okozati összefüggések, ha értenénk hőseink motivációját és a tetteiknek következményei lennének. Ami még rosszabb, ez egy olyan akcióthriller, amiben az akció esetlen, lassú és egy mákszemnyit sem izgalmas, a végső leszámolás meg olyan, mintha a Csupasz pisztoly filmekből lopták volna, pedig korábban ez volt De Palma védjegye, és nem biztos, hogy ezt a korra lehet fogni – 78 évesen Clint Eastwood még síneket hajlított meg rendezés közben, csak mondom. És ott van egy különben remek színészgárda Nikolaj Coster-Waldauval és Guy Pearce-szel az élen, mellettük olyan fantasztikus karakterszínészekkel, mint Søren Malling (Férfiak és csirkék, Egy háború, Emberrablás) vagy Eriq Ebouaney, akik Ebouaney kivételével szinte semmit sem tudnak kezdeni a szerepükkel. Egyedül neki van pár jó momentuma, vele van egy liftes jelenet, ahol azt éreztem, van itt egy jó film is jó mélyre elásva, de az egész ha egy percig tartott. Az elég kevés, nem? Pláne Brian De Palmától!
Értékelés: 4/10
