Paolo Genovese pár éve nagyon belenyúlt valamibe, Teljesen idegenek című vígjátéka egyrészt önmagában is baromi sikeres lett, és rengeteg országban került forgalmazásra, másrészt története hirtelen feltűnően kapós lett, első körben is féltucatnyian vették meg a megfilmesítés jogát. A magyar remake mellett már elkészült a görög, spanyol, török és francia verzió is, de itt nyilván nincs vége a sornak, és jöhet az argentin, izraeli majd valamikor az amerikai feldolgozás is. Merthogy nem csak egy könnyen feldolgozható, kapós történetről van szó, de számos aktuális kérdésről is, és ezekkel nem nagyon lehet hibázni. Goda Krisztina nem is hibázott.

Goda hosszú hallgatás után tért vissza a méretes költségvetésű, aktuális politikai kérdéseket feszegető, de a mozikból pár nap után egész különös módon eltüntetett Veszettek után. Rossz nyelvek szerint egy időre kegyvesztett lett fensőbb körökben, és nyilván nem akart megint mellényúlni, biztosra ment, és ehhez csak kicsit kellett az eredeti sztorit a magyar viszonyokhoz fazonírozni – ezt korunk legfoglalkoztatottabb hazai forgatókönyvírója, Divinyi Réka végezte el -, és megfelelő színészeket kellett találnia az adott szerepekre. És ha valamiből, hát remek karakterszínészből nálunk speciel bőven lehet válogatni, és csak hét szereplő kellett összesen!

Ők az a baráti társaság, akik szilveszter éjszakáján összejönnek egyikük lakásán, majd ha nem is túl lelkesen, de belemennek egy játékba: az este során csakis úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy azt a többiek is láthassák, hallhassák. És már az első sms-sel elkezdődik a kisebb és nagyobb hazugságok hosszú sora, és itt minden hazugságnak következménye van, legyen szó az elhidegült házaspárról (Bata Éva és Hevér Gábor), a macsó fotósról és új barátnőjéről (Lengyel Tamás és Törőcsik Franciska), a válófélben lévő házigazdáról (Szávai Viktória), annak egyedül érkező öccséről (Elek Ferenc) és a vendéglátóba régóta szerelmes „házibarátról” (Mészáros Béla). A karakterek pedig adják a hazugságaikat, ki lehet találni, ki mit titkol, ki lehet a cinkosa, kit mi vezérel, de ez nem jelenti azt, hogy az okosan felépített történet ne tartogatna meglepetéseket, és az adott hazugság sem mindig az, aminek látszik.

A BÚÉK közönségfilm, vagyis nem célja, hogy kifejezetten ennek vagy annak a rétegnek szóljon, vagy az, hogy merjen kockáztatni, de egyben kifejezetten aktuális témákat is feszeget. Olyanokat, mint a férfi-női kapcsolatok megváltozott természete, a mobiltelefon és az internet adta veszélyes névtelenség és újfajta kommunikáció, a válás vagy a csonka család kérdése, és persze ott vannak a régi előítéletek és beidegződések is. És itt a film helyenként kifejezetten bátor, még ha közhelyes is – a melegségről szóló parázs vita például parádésra sikerült , és színészeink hozzák a formájukat. Ki azt, aki magára marad a hazugságaival, ki azt, aki tanul belőlük és ki azt, aki képes végre kiállni önmagáért. És nyilván más karaktert tud Hevér Gábor és mást Lengyel Tamás hozni, mást lehet Bata Évára és mást Törőcsik Franciskára hozni – az utóbbit nem például kifejezetten harsány szerepben elképzelni.

És persze ott van Elek Feri, aki most is ugyanazt hozza, mint szinte mindig, a melegszívű mackót, akit könnyű lesajnálni, de mégis ő az, akinek mindig igaza van, aki mindig jól jön ki mindenből. Mert ez egy olyan vígjáték, ahol komoly tanulság van – azon túl, hogy nem szabad hazudni, vagy ha mégis, ne igazán fontos dolgokkal kapcsolatban tegyük. És lehet, hogy csak én látom ezt bele, mert ugye ott van az eredeti is, de a női rendező és forgatókönyvíró mellett nem csoda, hogy a hazugságok itt leginkább a férfiakra ütnek vissza.

Értékelés: 7/10