A Transformers-széria 7. része úgy folytatja az Űrdongót, hogy közben a Michael Bay-filmek szellemiségét is továbbviszi.
A 21. századi Hollywood legfontosabb alapszabálya, hogy egy franchise nem vész el, csak átalakul – igen, pont mint egy transformer robot. Michael Bay 5 Transformers-filmen keresztül pusztította az agysejtjeinket és a hallójáratainkat, és ha a Paramount fejesein múlik, akkor elkészül a hatodik, hetedik és nyolcadik rész is, de a rendező bejelentette, hogy a jövőben máshol élné ki a megalomániáját. A stúdió természetesen nem akart lemondani az epizódonként stabilan 1 milliárd dollár körül termelő fejős robottehénről, de ha már úgy is új rendezőt kellett keresni, úgy döntöttek, legyen az irányvonal is új(szerű). Így született meg a 80-as években játszódó előzmény-spinoff, a kellemes retróhangulatot árasztó Űrdongó, amely az inspirációit illetően a marveles Transformers-képregényekhez, és Spielberg világához, de leginkább az E.T.-hez nyúlt vissza.
A Bumblebee a gigarobotos franchise eddigi legjobbja – még úgy is, hogy az Iron Giant koppintása. Kritika: Űrdongó.
Ezért volt szuper az Űrdongó
A kritikusok imádták a nosztalgikus húrokat pengető, az elődeinél jóval érzelmesebb filmet, a mozilátogatók kritikus tömegét viszont nem sikerült elérni, így a tervezett Űrdongó 2. berendelése helyett a producerek felpattintották megint a franchise motorháztetőjét, hogy újrakalibrálják azt. Az eredmény A fenevadak kora lett, egy
olyan sajátos hibrid, ami két világ határán próbál egyensúlyozni, pont mint a filmben debütáló Maximálok, a magukat állatoknak álcázó robotok.
Azt jól érezték az illetékesek, hogy a retróban még van fantázia, illetve, hogy a Bay-vonalhoz sem érdemes teljesen visszatérni, így ha a hetedik film nem is lett az Űrdongó közvetlen folytatása, de legalább maradtunk a 90-es években. Most is vannak emberarcú hősök, akikért lehet izgulni, két brooklyni fiatal, a munkanélküli, beteg öccsét gondozó Noah, és a múzeumban dolgozó Elena. Az őket bemutató jelenetek megidézik az Űrdongó, és a kapcsolódó Spielberg-filmek realistább pillanatait, közben viszont a kerettörténet egy az egyben a Bay-korszakot hozza vissza.
Megint a Föld, sőt az egész univerzum van veszélyben, létezik ugyanis egy bolygófaló entitás, Unicron, akinek a nálunk elrejtett tér-kulcsra fáj a foga. Ha megszerzi, akkor képes lesz az univerzumok közt utazni, és bármely bolygót elpusztítani. Miután egy múzeumban (épp abban, ahol Elena dolgozik) felbukkan egy régi szoborba rejtve a kulcs, megjelenik Unicron csatlósa, a félelmetesen erős Ostor, hogy begyűjtse, amit Optimusz fővezér és bandája természetesen megpróbál megakadályozni. A csatározásokba belekeveredik Noah és Elena is, később pedig az Autobotok szövetségesei, a Maximálok is előkerülnek.
Látványos összecsapásokból tehát nincs hiány, de szemben Bay filmjeivel, az akciójelenetek követhetőek, és vannak annyira változatosak, hogy a 120 perc alatt ne lehessen (annyira) megunni. Mindez leginkább az állatként cosplay-ező transformereknek köszönhető, mert hangozzék bármennyire is hülyén a koncepció,
egy megvadult robotgorilla, robotgepárd, robotorrszarvú és robotvándorsólyom látványa a legszigorúbb kritikusból is előhozza a gyereket.
Segít a látvány feldolgozásában az is, hogy helyenként még önirónia is van a filmben, például amikor Noah a nézővel összekacsintva azon értetlenkedik, hogy egy robotnak tulajdonképpen miért is van spanyol akcentusa – ami a magyar szinkronos verzióban természetesen még röhejesebb.
A fenevadak kora így aztán egyáltalán nem olyan kínos, mint amilyennek a szinopszis vagy az előzetes alapján elképzelnénk, a fiatalabb közönség körében akár még új rajongókat is szerezhet a franchise-nak, de nincs is egyetlen olyan eleme sem, amit ne láttunk volna máshol, vagy ami egy kicsit is emlékezetes lenne. Hiába kiváló a színészválasztás, ha Dominique Fishback karaktere, Elena papírvékony háttérsztorit kapott, Anthony Ramos Noah-ja pedig csak közhelyeket ismételgethet a család és az összetartozás fontosságáról. Hailee Steinfeld figurája az Űrdongóban még egyenrangú szereplő volt a robotok mellett, ők viszont már csak kiemelt statiszták. A Creed II-t is jegyző Steven Caple Jr. rendező és társai nyilván azt gondolják, hogy a célközönség úgysem a hús-vér karakterek, hanem az egymást gyepáló óriásrobotok miatt ül be a moziba, és ebben valószínűleg nem is tévednek.