Egy folytatásnál két lehetőség előtt állnak az alkotók: vagy elviszik a történetet egy egészen más irányba, vagy fogják az eredeti receptet és mindenből többet raknak bele. Ahogy az Hollywoodban lenni szokott, a Tapló Télapó 2. esetében is a második, kényelmesebb és biztonságosabb módszert választották, és mindenből ötször annyit ömlesztettek bele, mint annak idején. A „mindenből” alatt a taplóság és a trágárkodás értendő, ami alapjáraton nem lenne gond, de itt nem alapjáratról van szó. Itt Kathy Batesről van szó!

Kathy Bates (Tortúra, Árnyak és köd), a tisztességben megőszült nagyszerű drámai színésznő – a szintén nagyszerű Molnár Piroska örökös magyar szinkronhangjával – ugyanis a kamutélapó Willie rég nem látott anyukája. Bár első látásra kedves néninek tűnik, teli van tetkóval, bőrszerkót hord, nem csukja be az ajtót, ha a WC-n trónol, és úgy beszél, mint egy részeg kocsis. Nem is úgy, hanem úgy, ahogy én még nőt nem hallottam beszélni. Szóval ő az alkesz kasszafúró anyukája, aki egy nagy melót szervez kisfiának és annak a sittről nemrég szabadult apró tettestársával. Karácsony este akarnak kirabolni egy jótékonysági intézményt, ami nem gáz, mert annak simlis főnöke úgyis ellopja a pénz zömét, bár a dögös felesége komolyan veszi a jótékonyságot.

A sztori ugyanaz, mint 13 évvel ezelőtt, most is van egy buzgó mócsing biztonsági őr, a két simlis pedig most sem bízhat egymásban, és Willie ezúttal is leginkább az anális szexben utazik, ami nem gáz, lehet az ilyesmivel poénkodni.

A poénkodásban az a jó, hogy semmi sem szent és az a lényege, hogy a vicceket a megfelelő helyzetben és időben kell elsütni – és nem mindig, egyfolytában és véget nem érően! A rendezést ezúttal elvállaló Mark Waters ugyan összerakott egy épkézláb sztorit, és igazából a színészekkel sincs gond - Billy Bob Thornton mintha egy évet sem öregedett volna, hiszen régen is pont ilyen szarul nézett ki, de jól áll neki ez a szerep. A gond a humorral van, és egy vígjátéknál ez egy elég fontos összetevő.

Nem tartom magam prűdnek, nem szoktam könnyen megbotránkozni, sokkal inkább arról van szó, hogy fárasztott a film humora, ami gyakorlatilag semmi másból nem állt, mint non-stop zaftos káromkodásból.

Ez alapvetően még fekszik is Billy Bobnak és az egyre kisebb Tony Coxnak, akin viszont látszik az idő múlása, hiszen a hollywoodi törpék korán öregszenek, mert nem bírják jól a strapát.

Kathy Bates esetében más a helyzet. Először azt gondoltam, milyen vagány, hogy bevállalt egy ennyire ótvar karaktert, és milyen menő, hogy ennyit trágárkodik, de alig félóra alatt ennek elillant a „varázsa”. Utána már zavart, de nagyon.

És milyen furcsa dolog, hogy egy filmben, ahol minden karakter szájából a lehető leggusztustalanabb dolgok ömlenek, és ahol egyfolytában dugnak, ott szégyenlősködnek a filmesek. A szexjeleneteket például minden egyes alkalommal hangosan lihegve, de nagyon diszkréten, teljesen felöltözve zavarják le, és még egy cicit sem mutatnak, pedig a kebelcsoda Christina Hendrickset is bevetették! Akkor most van itt polgárpukkasztás vagy nincsen?

A remekül sikerült első rész forgatókönyvét egyébként még a Coen testvérek pofozták a helyére, afféle szkript doktorként annak idején – ezúttal is felkérhették volna őket erre a munkára.