Erős női karakterek régen is voltak, de nyilvánvalóan nem voltak olyan szép számban reprezentálva a vásznon és a tévében, mint manapság. Felesleges másként emlékezni azokra az időkre (hello, 90-es évek és 2000-es évek, amikor mondjuk egy Schwarzenegger-, Jean-Claude Van Damme-, Stallone-filmben (hogy csak a legerősebb példákat említsem) mindig volt egy nem is akármennyire jó nő. Lásd: Sharon Stone, Vanessa L. Williams, Alonna Shaw. Vagy vehetjük az éppen mindig aktuális szexszimbólumokat, akik köré felhúztak egy közepesnél nem rosszabb, a nézhetőség határát megugró sztorit. Ilyen mondjuk a teljesség igénye nélkül: Sandra Bullock, Kim Basinger és Cameron Diaz.

Valamikor a metoo környékén aztán elkezdtek teret nyerni olyan filmek, amikben nem volt elsődleges szempont a szexista (férfi) nézők nyálcsorgatási kedvének kielégítése. És ezek az erős, értelmes, férfiak nélkül is helytálló karakterek és azok történetére épülő filmek nem is felejtődtek el, nem húzták le őket a vécén, hanem még díjakat is kaptak. Lásd: A segítség,  A számolás joga,  Három óriásplakát  Ebbing határában, A kedvenc, Kaliforniai álom, A szoba. (Persze, mióta díjazzák a legjobb női fő- és mellékszereplőket az Oscaron, Emmy-n meg hasonlókon, azóta nem lehetne arról panaszkodni, hogy  a nők nincsenek megbecsülve, de egy-két film nem mossa tisztára az egész ipart, amiben azért voltak (vannak?) olyan alakok is, mint Weinstein; meg a nők, a dögös nők még dögösebbé vannak téve, hogy lehessen min legeltetni a szemeket. 

Merthogy a közönségfilmek közönsége elég közönséges tud lenni.

És ennek a közönségnek az ízlését is ki kell szolgálni, ugye... Erről szólnak azok a viccek, amik a legváratlanabb filmekkel, sorozatokkal kapcsolatban a legértelmesebb, -okosabb,- intelligensebb női karakterekkel is simán megeshetnek. Elég egy kósza képkocka a női karakter feszes fenekéről, dekoltázsáról, máris jön a vicc, hogy 

Én ezt csak a cselekmény miatt nézem.

A cselekmény:

Tehát legyen szó bármilyen női karakterről, arról mindig simán tud születni egy szexista vicc. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ez a fajta felszínes szexizmus a másik oldalon is ugyanúgy megvan. (Isten ments, hogy elkezdjem a szegény férfiakat sajnál(tat)ni, de tény – több hollywoodi színész is nyilatkozta –, hogy az ő testük is kint van azért a húspultban. Lehet, hogy a hímvesszők és a fedetlen mellek mutogatása nincs egyenes arányban, de fel lehet azt is hozni, hogy a férfiaknak nem egyszer nagyon kemény diétát és konkrétan kínzással felérő edzéstervet kell követniük egy szerep kedvéért. Mert megkövetelik tőlük, hogy ki legyenek pattintva és olyan kockás legyen a hasuk, hogy arról akarjon olcsó szeszt nyalogatni minden tinilány, háztartásbeli asszony és karrierista business woman egyszerre. (Lásd: Magic Mike.) De nem is kell kimondottan chippendale témájú filmekig menni, hisz ott van például a Vaják, amivel kapcsolatban Henry Cavill is elmondta, hogy annak érdekében, hogy abban a bizonyos fürdőzős jelenetben jól nézzen ki, vízhajtó kúrát kellett tartania, ami azért nem veszélytelen, de az ő állapotát pont figyelte egy komplett orvosi stáb, nehogy baja legyen. 

Nyilván a nőknek is tenniük kell azért, hogy szépek legyenek/maradjanak, de nem kell olyan elképesztő átalakulásokon átmenniük, mint egyes színészeknek. És a fantasztikus átalakulás mellé két dolog is jár: hirtelen megnövekedett szexista megjegyzések, illetve szteroidozással való vádaskodás. Ez történt  Kumail Nanjianival, amikor kigyúrta magát az Örökkévalók című Marvel-filmre. 

Tehát  az ilyen jellegű hangsúlyozás torzítja a karakterek valódi értékét és komplexitását. Ha a nézők csak a fizikai vonzerejüket vagy testi tulajdonságaikat veszik figyelembe, akkor a karakterek mélységére és fejlődésére nem helyeznek hangsúlyt. Ez azt eredményezi, hogy az emberek nem tudnak azonosulni vagy érdeklődni a karakterek belső világával kapcsolatban, ami károsítja a történet és az empatikus kapcsolatok építésének lehetőségét.

Az is probléma, hogy az ilyen megközelítés erősítheti a testképpel kapcsolatos negatív attitűdöket és sztereotípiákat. Ha egy főszereplő kizárólagosan a külső megjelenésére redukálódik, az arra ösztönözheti a nézőket, hogy elfogadják az irreális testideálokat vagy megkérdőjelezzék saját testük elfogadhatóságát. Ez különösen aggasztó lehet fiatalabb nézők számára, akik könnyen befolyásolhatóak lehetnek, és hajlamosak lehetnek saját testképükkel kapcsolatos problémák kialakulására.

Végül, az ilyen típusú megközelítés elhomályosítja a történet valódi értékeit és tanulságait. Amikor a figyelem kizárólag a külső megjelenésre összpontosul, a történetben rejlő mélyebb üzenetek és konfliktusok elveszhetnek. Ez alááshatja a filmművészet vagy a televíziós műfajok potenciálját, hogy felhívják a figyelmet fontos társadalmi vagy erkölcsi kérdésekre és inspiráljanak az emberekben változást vagy gondolatokat.

Ugyanakkor amíg mozijegyeket lehet értékesíteni azzal, hogy dekoratív emberek szerepelnek filmekben, illetve ezekből futótűzként terjedő vicces Facebook-poszt is születik, addig ezekkel nem nagyon lehet mit kezdeni.