Vajon miért rajongunk a filmes vagy regénybeli pszichopatákért? Rejtély. Mindenesetre kedveljük őket, miközben rettegünk is tőlük.
Max Cady - Cape Fear - A rettegés foka
Robert De Niro - legalábbis régen - tökéletesen át tudott változni egy-egy szerep kedvéért, és most elsősorban ne a Dühöngő bikára gondoljunk, aminek kedvéért felismerhetetlenre hízott. Ugyan a Cape Fear - A rettegés fokára készülve félelmetesen kiszálkásította magát, de az csak a karakter tartozéka, a lényeg az, amit De Niro a hangjával és a gesztusaival művel. Max Cady De Niro egyik legjobb és leghatásosabb alakítása: egy valóságos, iszonyatosan félelmetes, aljas rohadék. A víz is kiveri az embert a film nézése közben.
Freddy Krueger - Rémálom az Elm utcában
Az Elm utcai fiatalokat álmukban gyilkoló összeégett, egykori pedofil gyilkos csak kezdetben volt félelmetes, de akkor nagyon. Maga a koncepció is félelmetes: ha elalszol, meghalsz. A sorozat első két részében Freddy maga volt a megtestesült rémálom, csak a folytatásokban lett egyre viccesebb, ahogy népszerűvé vált. Wes Craven Az Utolsó rémálomban aztán visszadta neki azt a gonoszságot, amit a sötét humorú, rajzfilmfigurává vált bestia menet közben elveszített, és ismét retteghettünk a pengekesztyűs mészárostól.
Michael Myers - Halloween
A sokadik folytatásokat felejtsük el, és csak John Carpenter eredeti Halloweenjét nézzük: Michael Myers-ben az az igazán félelmetes, hogy tökéletesen ismeretlen, és semmit nem tudunk meg az indítékairól - maga a megtestesült gonosz. És az egészet még nyugtalanítóbbá teszi az eredeti film tökéletes hétköznapisága, hiszen a Kirk kapitány maszkos figura csak áll a bokor mögött, leskelődik, aztán szép lassan besétál egy házba, hogy végezzen az ottaniakkal. Ennél gyomorszorítóbban semmi nem mutatja be, hogy a gonosz közöttünk jár, és bármikor lecsaphat.
Annie Wilkes - Tortúra
Noha Stephen King regénye sokkal durvább, de a Tortúra filmváltozata is sokszor készteti arra az embert, hogy kényelmetlenül ficeregjen a székében - és azt a bizonyos kalapácsos jelenetet bár tudnánk feledni. Kathy Bates zseniálisan formálja meg a nem százas, kedvenc írója regényeiért eszelősen rajongó perszónát, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy tovább olvashassa kedvence kalandjait. A történet másik erőssége, ahogy bemutatja, hogy a pszichés és fizikai terror az áldozatot mennyire függővé tudja tenni kínzójától.
Hannibal Lecter
Minden idők legkedveltebb pszichopatája - elég fura, hogy egy olyan fickóért rajongunk, aki a legkisebb udvariatlanságra vagy pusztán a rossz ízlésre válaszként képes megenni a májunkat szép, nagy szemű babbal és jó chiantit inni rá.
Joker - Batman
Batman legnagyobb ellenségének ereje abban rejlik, hogy tökéletesen kiismerhetetlen, nem sok racionalitás van a tettei mögött. Vannak ugyan mindenféle gonosz tervei, de amit a megvalósítás közben művel, az jórészt a fehérre mázolt arcú, eszelősen röhögcsélő piperkőc aktuális hangulatától függ.
Patrick Bateman - Amerikai pszichó
Talán kevés olyan regény létezik, ami annyira kreatívan és szélsőségesen mutatná be a tomboló erőszakot, mint Brett Easton Ellis Amerikai pszichója. Patrick Bateman olyan dolgokat művel, ami talán még a legbetegebb elméjű embernek sem jutna eszébe. Ellis azonban a leggyomorforgatóbb jelenetek sorozata közben is eléri, hogy tulajdonképpen szimpatizáljunk gyilkosával, majd a történet végére megsajnáljuk. A filmváltozat sajátosan dolgozta fel a regényt, ugyanis éjfekete, gonosz szatírába ágyazta, és szégyen, nem szégyen, tulajdonképpen egészen jól mulatunk Bateman ámokfutásán.
