A II. világháború kitörése – sőt, már a nácik hatalomra kerülése is – minden hollywoodi stúdió számára kész katasztrófa volt. Egyrészt elvesztették legfontosabb tengerentúli piacaikat, majd az USA hadba lépése után munkatársaik nagy része bevonult – akárcsak a mozilátogatók közül sokan. A Disney különösen rossz helyzetbe került, hiszen ráadásként nyakig ültek az adósságban a stúdiófejlesztések miatt, az olyan méregdrága egész estés rajzfilmjei, mint a Dumbó (1941) nem hoztak elég sok pénzt, számos japán származású rajzművészüket internálták. Ha ez nem lett volna elég, az új burbanki stúdiót kisajátította a légvédelem, így Walt Disney-ék óriási bajba kerültek, de a kiutat pont a háború jelentette.

A Disney ugyanis felkérést kapott egy sor propagandafilm készítésére – és más, talán kevésbé ismert feladatokra is. Nem köztudott, de a Disney grafikusai egy sor újonnan felállított katonai vagy tengerészeti egység felségjelét és rangjelzését tervezték meg, de persze nem ez volt a Mickey egeres stúdió legnagyobb hozzájárulása a háborús erőfeszítéshez. Elsőként a haditengerészet jelentkezett be egy 20 kisfilmre szóló, 90.000 dolláros megrendeléssel, majd a hadsereg is rajzfilmeket rendelt – sőt, a kanadai kormány is ügyféllé lépett elő. A kisfilmek egy része oktatófilm volt, például az ellenséges harci repülők felismeréséről, a többi egyértelmű propaganda, amiket nagyjátékfilmek előtt vetítettek a moziban. Walt Disney eleinte ódzkodott a feladattól, úgy érezte, művészként nem feladata a propagandakészítés, de sok választása nem volt. Így történt, hogy a stúdió legnépszerűbb karaktere, Donald kacsa egyenruhát öltött, és megindult Hitler, Mussolini és a japán császár ellen.

Íme néhány a legismertebb rövidfilmek közül.

A Führer arca (Der Fuehrer's Face)

A legismertebb Disney-propagandafilm hőse Donald kacsa, akit meglepő módon egy német lőszergyárban látunk dolgozni, kezén horogkeresztes karszalaggal – de még az ébresztőórája mutatói is horogkeresztből vannak. A falon a Führer arcképe lóg, neki pedig minden alkalommal szalutálnia kell a portrénak, míg 48 órát dolgozik egyhuzamban és alig van mit ennie – sült bacon csak spray formájában jár. A végén kiderül, hogy mindez csak egy (rém)álom volt, Donald hálát ad az égnek, hogy Amerikában él, Hitler pedig egy paradicsomot kap a pofájába. A Jack Kinney rendezte kisfilm Oscar-díjat kapott, a külön lemezen kiadott zenéje pedig sláger lett.

Stop That Tank

Ez az 1942 elején bemutatott, a kanadai kormány megrendelésére készült, a maga 22 percével viszonylag hosszúnak számító film amolyan hibrid, a klasszikus Disney mesék mintájára készült kisfilmek és a kicsit szárazabb oktatófilmek keveréke. A film első felében maga Adolf Hitler vezényli tankjait egy álmos falu ellen, ám rejtett pozíciójú páncéltörő fegyverekből tüzet nyitnak rájuk, és magát Adolfot is kilövik, aki egyenesen a pokolra jut.

Itt pojácaként arra panaszkodik a sátánnak, hogy őt elnyomják és a páncéltörő fegyverek bevetése igazságtalan.

A játékidő második, jóval hosszabb részében megismerhetjük a „felelőst”, a Boys páncéltörő puskát, annak kezelését és karbantartását, illetve az elkövethető hibákat. Ez a részt félig animáció, félig élő szereplős, és egyáltalán nem száraz, vicces epizódokkal színesítik a mondanivalót. A filmet nem is olyan rég fegyverszakértők értékelték és megfelelően korszerűnek találták – kár, hogy maga a Boys puska pillanatok alatt elavulttá vált az erős páncélzatú német tankok megjelenésével.

43-as szellem (Spirit of '43)

Az amerikai propagandafilmek nagy része meglehetősen anyagias volt: vagy hadi kötvények vásárlására biztatta a nagyérdeműt, vagy arra, hogy adójuk megfizetésével a háborús erőfeszítést is támogassák – akárcsak Donald kacsa ebben az 1943 januárjában megjelent kisfilmben. Donald amolyan átlagember, aki megkapja a heti bérét, és a kérdés az, mit kezdjen vele. Megjelenik két figura – nyilván a jó és a rossz lelkiismerete – egy kissé stricis selyemfiú és egy skót szoknyás öregember.

Az utóbbi nyilván a csak 1947-ben megjelent Dagobert bácsi előképe,

és spórolásra inti hősünket, hogy adózni tudjon, míg a ficsúr azt akarja, hogy bátran költekezzen. Hamar kiderül, hogy nemcsak hősünknek akar rosszat, de az országnak is, mert titokban náci, az adófizetés hazafias kötelesség, a magas adókról pedig nem más tehet, mint Hitler és Hirohito császár. Talán ez az egyik legszájbarágósabb az összes háborús Disney-film közül – de az egyik legnépszerűbb is.

Oktatás a halálra – Egy náci születése (Education for Death – The Making of The Nazi)

A Gregor Ziemer írta könyv alapján készült 10 perces kisfilm egy német kisfiú születésével kezdődik, akinek a Hans nevet adják, de még a nevet is jóvá kell hagynia egy náci hivatalnoknak, aki a szülők árja származását is ellenőrzi.  A kisfiú sokat betegeskedik, anyja pedig retteg, hogy az eutanáziaprogram részeként megölik

– furcsa, hogy már tudtak erről Amerikában –

, de felépül és lelkes kis náci lesz a Hitlerjugendben. Könyveket éget, a Bibliát a Mein Kampfra cseréli, jó katona lesz belőle, majd társaival elmasírozik – az animáció itt a katonákból egy sor sírkeresztet csinál. Meglepő módon a karakterek németül beszélnek, angol feliratozás nélkül, és még egy igaz Hitler-beszéd részletét is beledolgozták a rövidfilmbe, ami annyiban valóban különleges, hogy nem gyűlölnivalóként, hanem bizonyos értelemben áldozatként mutatja be az ellenség közkatonáit.

Commando Duck

Meglepő módon ez a 7 perces, 1944 nyarán bemutatott kisfilm az egyetlen, amelyben egy Disney rajzfilm karakter konkrétan harcol az ellenséggel, ami jól érzékelteti, hogy a stúdió igyekezett mindenkor civilként viselkedni és mindvégig ügyeltek rajzfilmfiguráik imidzsére

– mégsem tapadhat vér a gyerekek kedvenceinek kezéhez!

A filmben Donald kacsa titkos küldetésre indul a Csendes-óceánon: egy japán repülőteret kell elpusztítania egy szigeten, ahová ejtőernyővel dobják le. Miközben átszeli a dzsungelt, ezer veszély les rá és a gumicsónakra, amiben evez, ellenséges orvlövészek, krokodilok és egyebek, de a sikert nem ügyességének, hanem a véletlennek köszönheti. Ekkora már az ilyen filmek adták ki a Disney termelésének 90%-át, ám a közhiedelemmel ellentétben ezen nem kerestek sokat, sőt. Gyakran túllépték a költségvetést, vagy a hadsereg nem fizette ki a teljes beígért összeget, de mégis ez mentette meg a stúdiót: a háborús erőfeszítésben való részvétel miatt a bankok elnézőbbek voltak a kötelezően előírtnál, így Walt Disney-nek nem kellett csődöt jelentenie.