A CineFesten is vetítik a brooklyni szexmunkásról szóló Arany Pálma-díjas filmet

A jubileumi seregszemle versenyprogramjában olyan, a fesztivál korábbi éveiből jól ismert alkotók legújabb munkái is helyet kaptak, mint Sean Baker, Hajdu Szabolcs és Yorgos Lanthimos.

A CineFest az évek során hatalmas utat tett meg ahhoz, hogy ma Magyarország legnagyobb, nemzetközi kortárs nagyjátékfilmeket bemutató filmfesztiválja legyen. Ugyanakkor a jubileum nem csak az előre-, hanem visszatekintésre is alkalmat ad. A versenyprogramban ezért helyet kaptak olyan alkotók munkái, akik korábbi filmjeikkel az elmúlt két évtizedben már szerepeltek a CineFesten. Ők mostanra kiforrott, nemzetközileg elismert alkotók lettek”

– mondta Bíró Tibor fesztiváligazgató.

Erre jó példa az egyik legjelentősebb amerikai független filmessé vált Sean Baker. Tangerine (2015) és a Vörös rakéta (2021) című filmjeivel szerepelt a CineFest programjában, ráadásul utóbbi alkotás premierjére a film főszereplőjével, Simon Rex-szel közösen ellátogatott Miskolcra. Legújabb munkája, az Anora a Vörös rakétához hasonlóan Cannes versenyprogramjában debütált, és ezúttal elnyerte a legfontosabb díjat, az Arany Pálmát.

A CineFesten is versenyben lévő Anora címszereplője egy fiatal brooklyni szexmunkás, aki mesébe illő módon megismerkedik és villámgyorsan feleségül megy egy oligarcha fiához.

A szülők kevésbé nézik jó szemmel a váratlan frigyet, és az Egyesült Államokba utaznak, hogy minél inkább a románc végét sürgessék. Baker szokatlan, végletekig őrült, ugyanakkor társadalmilag rendkívül releváns vígjátéka garantáltan megtölti majd a Pressburger-termet!

Forrás: CineFest

 

Hajdu Szabolcs rendező korábban a Fehér tenyérrel 2007-ben Miskolc Város különdíját, az Ernelláék Farkaséknál című filmjével 2016-ban pedig közönségdíjat nyert a CineFesten. Utóbbi filmmel kezdődő, majd a Kálmán-nappal (2023) folytatódó párkapcsolati trilógiájának utolsó darabja a most versenyprogramban szereplő, ősszel a mozikba kerülő Egy százalék indián.

Egy haláleset újra összehoz három régi barátot. Útjaik az évek alatt társadalmilag szétváltak:

egyiküket tanári állás várja Mexikóban, másikuk az alsó-középosztálybeliek életét éli, a harmadik pedig anyagilag teljesen lecsúszott. A társaságukhoz később csapódó barátnők egy ideig tűrik a beszólásaikat és bölcselkedéseiket, de egy idő után mindenkinek elege lesz a másikból. A fesztiválon szabadtéri vetítés keretében, versenyen kívül látható lesz a trilógia első két filmje is.

Forrás: CineFest

 

 

A tavalyi CineFest legnagyobb szenzációja volt, hogy Yorgos Lanthimos Magyarországon forgatott filmje, a Szegény párák a Velencei Filmfesztivállal egy időben szerepelhetett a programban. Az alkotás aztán páratlan karriert befutva Velencében elnyerte az Arany Oroszlánt, majd később négy Oscar-díjat, köztük a legjobb női főszereplőnek (Emma Stone) járót. Lanthimos időközben elkészítette új filmjét, A kegyelem fajtáit, amellyel természetesen ismét a CineFest versenyprogramjában találkozhat először a magyar közönség. A három részre tagolható bizarr mese főszereplői a Szegény párák kiváló párosa, Emma Stone és Willem Dafoe mellett ezúttal Jesse Plemons, Margaret Qualley és Hunter Schafer. A filmben nyújtott alakításáért három különböző szerepet alakító Plemons a legjobb színész díját nyerte Cannes-ban.

Forrás: Fórum Hungary

 

CineFest: Miskolc, 2024. szeptember 6-14.