Hannah és nővérei (1986)

Woody Allen nagyon lazán Csehov Három nővérén alapuló alkotásában a legidősebb nővér, Hannah (Mia Farrow) épp házassági válsággal küzd, Hollyt (Dianne Wiest) művészi ambíciók fűtik, a boldogtalan Lee (Barbara Hershey) pedig pont Hannah férjével kezd ki (utóbbit játssza Michael Caine). Ezt a négyest egészíti ki az író Mickey (Woody Allen), Hannah exférje, aki régebben Hollywal is randizott. A Hannah és nővérei nemcsak kiváló illusztrációját nyújtja a tolsztoji

„a boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az”

tételmondatnak, de három elnyert Oscar-díja közül az egyik Michael Caine-nek járt (rajta kívül a forgatókönyvet és Dianne Wiestet díjazták).

Öld meg Cartert! (1971)

Jack Carter elszánt. Jack Carter hajthatatlan. Jack Carter türelmes. Egészen addig, amíg fel nem idegesítik. Márpedig Newcastle-ben ez gyakran megesik. Nem mindenkinek tetszik ugyanis, hogy Carter ki akarja deríteni, mi is okozta a bátyja halálát. Jobban örülnének, ha szépen elhúzná a csíkot. És ezt lépten-nyomon a tudtára is adják. Csakhogy Carternek más tervei vannak. Ki akarja deríteni az igazságot. Méghozzá bármi áron. És ebben senki sem akadályozhatja meg. Mert lehet, hogy az igazság keserű, de a bosszúnál nincs édesebb… Mike Hodges rendezése

minden idők egyik legjobb brit gengszterfilmje,

amely alapján 2000-ben Sylvester Stallone főszereplésével készült remake (amiben egyébként Michael Caine is tiszteletét tette), és hát zongorázni lehet a különbséget a két Carter – és a két film között.

Alfie (1966)

Alfie nem igazán rosszféle. Csak éppen elemi erővel vágyakozik az ellenkező neműekre. Mondhatnánk úgy is, hogy képtelen ellenállni a nőknek, teljes függőség alakult ki nála. Michael Caine címszereplésével az Alfie egy sikamlós és vad komédia, csupa szex és bűn. Azok számára, akik szórakozni akarnak, az Alfie elbűvölő, élvezetes és sodró lendületű. Azoknak pedig, akik többet akarnak, ott van a felszín alatt lappangó tragédia, az egyszerű és megrendítő történet arról, aki elvesz, és arról, akit elvesznek.

Caine filmjei pedig valahogy vonzzák a remake-eket készítő filmeseket, hiszen ebből a romantikus komédiából is készült egy újra

– a 2004-es Alfie-ban viszont hiába Jude Law a főszereplő, abban a verzióban inkább csak a felszín maradt; ami az eredetiben a felszín alatt lappangott, az innen már hiányzik.

Az Ipcress ügyirat (1965)

Londonban egymás után tűnnek el neves tudósok, hogy aztán néhány nappal később visszatérjenek – a tudomány számára immár használhatatlanul. Az angol titkosszolgálat a nem egészen tiszta múltú Palmer ügynököt küldi a rejtélyes agymosások felderítésére. A Len Deighton kémregényei sorát elindító Az Ipcress ügyirat című könyv alapján készült filmben a Harry Palmer nevű főhős egyfajta „anti-Bond”. Szupermarketben vásárol, szeret főzni és fizetésemelést kér, hogy bővíteni tudja a konyháját.

A Riviéra vadorzói (1988)

Lawrence Jamieson elegáns, kifinomult úriember, aki könnyedén elhiteti a turistákkal, hogy személyében egy száműzött uralkodót tisztelhetnek. Egy szép nap a vonaton ülve megismerkedik egy kisstílű szélhámossal, Freddy Bensonnal, aki szegény öreg nagyanyja számára gyűjt könyöradományokat. A baj csak az, hogy mindketten azonos helyen, a Riviéra exkluzív felségterületén szeretnének mindenkit megkopasztani. Ezt a gondot csak egyféleképp lehet megoldani: ha szövetkeznek egymással, és ki-ki a maga módján, de mégis közös erővel fosztják ki a hiszékenyeket.

A Riviéra vadorzóiban az a rendkívül ritka helyzet állt elő, hogy ezúttal Caine filmje a remake, ám jobban sikerült, mint az eredeti (a Marlon Brando és David Niven főszereplésével készült Dajkamesék hölgyeknek). Ez a fergeteges vígjáték pedig nemcsak arra jó példa, milyen sokoldalú színész is Michael Caine, hiszen a filmdrámák pipogya hősei vagy a gengszterfilmek rezzenéstelen tekintetű figurái után ezúttal önfeledten komédiázik, de

a kémia is elképesztően jól működik

a Jamiesont alakító színész és a Freddyt megformáló Steve Martin között, így nem várt módon verhetetlen komikus páros voltak a vásznon.

A csendes amerikai (2002)

Egy fiatal amerikai orvos, Alden Pyle 1952 őszén a forrongó Vietnámba érkezik. Nagy lelkesedéssel lát neki küldetésének, hogy gazdaságisegély-programjával segítse a szabadságáért harcoló vietnámi népet. Saigonban találkozik és összebarátkozik a London Times tudósítójával, Thomas Fowlerrel. Rövidesen azonban elbűvöli és valósággal rabul ejti Fowler fiatal vietnámi szeretője, Phuong, aki épp olyan gyönyörű, egzotikus és titokzatos, mint maga az ország. A három ember elsöprő erejű, viharos szerelmi háromszögbe sodródik, mely meglepő felfedezésekhez, s végül gyilkossághoz vezet.

Graham Greene egyik legismertebb regényét Phillip Noyce (Halálos nyugalom, Férfias játékok, Salt ügynök) vitte filmre, igen hangulatosan, így annak ellenére is kiváló lett, hogy az eredeti regényhez képest sokkal jelentéktelenebb benne a külpolitikai szál. Az idősebb szerepet hozó Michael Caine az épp reneszánszát élő, friss Oscar-díjas Brendan Fraser oldalán játszik benne, és hiába kiváló Fraser, ahogy pár évvel ezelőtt kritikusunk írta, „(Caine) most is zseniális – Oscar-díjra is jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában –, és

a film akkor igazán jó, amikor csak rá kell figyelni”.

Gyilkossághoz öltözve (1980)

Dr. Robert Elliott jóképű, megnyerő személyiségű pszichiáter, jól menő rendelővel a divatos East Side-on. Az egyik páciense Kate Miller, a rendkívül vonzó, dús erotikus fantáziával megáldott hölgy, akit a férje elhanyagol. A lélekbúvár azt tanácsolja neki, hogy csalja meg a férfit. Kate éppen a szeretőjétől távozik, amikor a liftben brutális kegyetlenséggel meggyilkolják. A szemtanú egy call girl, aki felismerné a gyilkost. Ő az egyetlen, aki segíthetne a az áldozat fiának, Peternek a nyomozásban – legalábbis amíg életben van. A nyomok a pszichiáter rendelőjébe vezetnek...

Brian De Palma Hitchcock egyik leglelkesebb követőjeként a Psycho és a Hátsó ablak igézetében forgatta le ezt a kiváló erotikus thrillert, ami ma már transzvesztita gyilkosa miatt vörös posztó lenne az érzékenyebb közönség szemében (de valójában megfelelően ki van dolgozva és meg van alapozva a lélektani vonala is). A film rögtön egy szexjelenettel indít, majd egy valóra vált erotikus fantáziával folytatódik, hogy később egy szexmunkás lépjen elő az egyik főhőssé, akihez szintén több izgalmas/izgató képsor kapcsolódik.

Little Voice (1998)

Apja halála után Little Voice (rövidítve LV) visszavonul a házuk padlására, és ettől kezdve soha nem megy ki, és szinte soha meg sem szólal. Csak ül a szobában, és az apja lemezgyűjteményét hallgatja, Judy Garland, Shirley Bassey és más híres énekesnők slágereit. Éjszaka pedig ő maga is dalra fakad, tökéletesen utánozva a régi előadókat. Egy nap meghallja az énekét a nagy dumájú, ám sikertelen tehetségkutató, Ray Say, az anyja legújabb szeretője (Caine). Meggyőzi, mennyire tehetséges, és elintézi, hogy énekelhessen egy éjszakai klubban. LV (Jane Horrock) édesapja emlékére vállalja a fellépést,

de ő és Ray nyilvánvalóan mást gondolnak a show businessről.

A dolgokat tovább bonyolítja a hősnő barátja, Billy (Ewan McGregor), aki talán többet is akar barátságnál.

Az ember gyermeke (2006)

A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo (Clive Owen) egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian (Julianne Moore) szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell kijuttatnia az országból. Hamarosan kiderül, hogy Kee (Clare-Hope Ashitey) nem egyszerű menekült…

Alfonso Cuarón sci-fijében Michael Caine – újból bizonyságot téve lenyűgöző sokoldalúságáról – egy Jasper nevű öreg hippit játszik, a főhős dealerét és jó barátját. A karaktert a színész saját néhai jó barátjáról, John Lennonról mintázta, ami a figura külsején is elsőre meglátszik. A rendező pedig azt nyilatkozta a sztár átalakulásáról, hogy amint felvette a jelmezét, még a testbeszéde is megváltozott, annyira tökéletesen belebújt Jasper bőrébe. John Lennon mellett pedig Caine a játékával Orson Welles A gonosz érintése című film noirja előtt is tisztelgett: ugyanúgy „amigó”-nak szólítja Theót, ahogy a Schwartz nevű karakter a másik műben a főhőst.

(via The Guardian)