Az első, az eredeti King Kong (1933) szerzője maga is megérne egy további cikket. Edgar Wallace angol író élete során 175 regényt, 24 színdarabot és rengeteg újságcikket írt, regényeit több mint 160 alkalommal filmesítették meg. Wallace egy színész és egy színésznő egyéjszakás kalandja során fogant, apja Richard Horatio Marriott Edgar sohasem tudott létezéséről, anyja, Mary Jane Blair pedig újszülött gyermekét egy kisebb összegért egy Freeman nevű, 10 gyerekes halkereskedő gondjaira bízta. A nyughatatlan fiú hamar bevonult katonának, majd a második búr háború során haditudósítóként dolgozott, majd Kongóból tudósított a belga gyarmatosítók kegyetlenkedéseiről – ekkor változtatott nevet, amit a Ben Hur írója, Lew Wallace ihletett. Bár elsősorban újságíró volt, rengeteg adóssága miatt kezdett el regényeket írni – főleg lóversenyen veszített -, elsősorban krimiket és kalandregényeket. Egy epés mondás szerint ekkor már minden harmadik angol könyvet ő írta, majd Hollywoodba költözött, ahol rendkívül foglalkoztatott volt – és pont a King Kong írása közben vitte el a kezeletlen cukorbetegsége.  

A King Kong nem volt minden előzmény nélküli, sőt! A film társrendezője és producere, Ernest B. Schoedsack korábban két emberszabású majmos filmet is készített: ilyen volt a Burmában játszódó Chang (1929), amit szintén Merian C. Cooperrel közösen rendezett, és az igazi orángutánokkal készült Rango (1931). Ekkor jelent meg a Congo Pictures áldokumentumfilmje, az Ingagi (1930) is, amelynek fő attrakciója az volt, hogy egy gyönyörű nőt áldoztak fel benne az óriásgorillák, akik fekete bőrű nőket tartanak szexrabszolgaként. A nagyrészt máshonnan lopott jelenetekből összerakott korai exploitation film sikerének köszönhetően adott a gyártó RKO Pictures zöld utat, hiszen kész volt a koncepció: az óriásgorillák és a veszélyben lévő vonzó nők együtt sok hasznot hoznak.

A film készítése során a legnagyobb kihívást az óriásmajom és a többi őskori szörny megjelenítése jelentette. A két rendező közötti munkamegosztás értelmében Schoedsack elsősorban a színészeket dirigálta, míg Cooperre jutott az, amit ma special effects-nek nevezünk.

Mindez a jó öreg stop motion animáció, illetve miniatűrök használatát jelentette, de volt majomnak öltözött színész, ügyesen mozgatott rávetítés és festett hátterek is.

Mindez irtózatosan sok aprólékos munkát jelentett: nem csak a mozgatás, hanem a figurák megvilágítása is óriási feladat volt, amelynek áthidalására több úttörő megoldás született.

Csak Kong és a Tyrannosaurus ikonikus harcát hét hétig tartott elkészíteni, pedig ez még egyszerűnek számított, hiszen nem voltak benne színészek. Amikor ők is szerepeltek, azt úgy oldották meg, hogy a celluloid nyersanyag egy részét letakarták, azzal filmezték a színészeket, majd a letakart részre vették fel a miniatűröket, amihez elképesztő pontosság kellett. Egy másik, szintén új módszer alapján

egy projektorral már felvett jelenetet vetítettek az éppen forgatott jelenetre,

és még hosszan sorolhatnánk a trükköket és új módszereket – a lényeg, hogy a King Kong ezeknek köszönhetően olyan látványvilágot mutatott be, amire addig nem volt példa.  

Nem véletlen, hogy Schoedsack és Cooper együtt dolgozott: ők ketten még az I. világháború alatt találkoztak és lettek legjobb barátok – és az sem véletlen, hogy a film végén Kongnak pont repülőgépekkel kell megküzdenie. Cooper pilóta volt, először Mexikóban harcolt a Pancho Villa büntetőexpedícióban, majd a francia frontra került, ahol súlyosan megsebesülve német fogságba esett.

Ez nem vette el a kedvét a repüléstől és a harctól: önkéntesként a lengyelek oldalán harcolt a lengyel-orosz háborúban, majd lelőtték a gépét, és szovjet fogságba esett, ahonnan sikerült megszöknie. Schoedsack az amerikai hadsereg hírközlő egységénél szolgált, ebben a minőségben megfigyelőként repült, ő is megsebesült, ami a látását is veszélyeztette, majd ő is eljutott Lengyelországba, ahol a menekültek segélyezésében vett részt, majd ugyanezt tette a görög-török háború alatt. Ők ketten aztán egzotikus tájakat jártak be az Amerikai Földrajzi Társaság megbízásából, és saját magukat is beleszőtték a King Kong „filmes” szálába – Cooper ugyanis némiképp átírta Wallace eredeti történetét.   

A film javarészt „second hand” díszletek között készült, az akkori szokásnak megfelelően. A hatalmas gát, amely arra szolgált, hogy távol tartsa az emberevő fenevadakat, számos korábbi produkcióban bukkant fel, a rajta lévő nagy kaput pedig eredetileg Cecil B. DeMille építette a Királyok királya című filmjéhez 1927-ben, ahol a templom bejárata volt, majd a Kongot követően az Elfújta a szélben (1939 ) végleg füstté vált az atlantai jelenet forgatásakor. Az őserdő is szerepelt máshol: egy korábbi Selznick-produkcióban, a The Most Dangerous Game -ben (1932) kapott fontos feladatot.

Az eredeti elképzelés szerint a King kong története még kegyetlenebb volt, ám az 1933 januárjában megtartott tesztvetítés alkalmával az akkor még csak burleszkekhez és revü show-khoz szokott közönség konkrétan sikoltozott az előadás közben, egy részük ki is menekült.

Kong  embereket evett vagy taposott laposra,

másokat egy óriási verembe taszított, ahol egy rakás éhes óriáspók zabálta fel őket. Az alkotók kénytelenek voltak finomítani a történeten, és ki kellett bizonyos részeket vágniuk. Ezeket a részeket sokáig elveszettnek hitték, ám 1969-ben előkerült egy 16mm filmszalag, amin a film még vágatlanul volt meg, ezt gyorsan restaurálták is.

A filmet már megjelenésekor rasszizmussal vádolták, mondván, a Kong és Ann Darrow (Fay Wray) közötti „szerelmi szál” kudarca arról szól, hogy a fajoknak nem szabad keveredniük. A készítők kapásból tagadták a vádakat, szerintünk a film a modern világ és egy ősi civilizáció találkozását mutatja meg, más rejtett jelentése nincs. A nácik másként gondolták;

a King Kongot Németországban betiltották,

mondván, „sérti a német faj érzéseit”, ám a háború után kiderült, hogy Adolf Hitler kedvencei közé tartozott, volt is egy saját kópiája, amit gyakran nézett meg házi vetítőtermében.  

A King Kong költségvetése nagyjából 672 000 dollár volt, ami ma alig 12 milliónak felelne meg, és összesen 1,8 milliót hozott össze első körben a mozikban. Azért első körben, mert rendszeresen elővették és újravetítették, olyan nagy volt rá az igény. Először 1938-ban, majd 1942-ben, 1946-ban, 1952-ben és végül 1956-ban. Ki tudja, miért, de az 1952-es „kör” volt a legsikeresebb, és ekkor több pénzt hozott a stúdiónak, mint az összes új filmjük együtt abban az évben.

Erre a sikerre felfigyeltek Japánban is

– ennek köszönhetjük az első Godzilla film születését is, amit 1954-ben mutatott be a Toho stúdió Ishiro Honda rendezésében, de ez már egy másik történet.

A siker hozta a folytatásokat, még 1933-ben kijött a Son of Kong, majd a Godzilla sikere után az RKO „kölcsönadta” a lényt a japánoknak, akik két közös filmet is csináltak, majd hosszú szünet után jött az 1976-os King Kong Jeff Bridges-zel és Jessica Lange-gal, illetve a Peter Jackson-féle King Kong (2005). A rebootolt Kong-széria a remek Kong: Koponya-szigettel (2017) kezdődött, a Godzilla Kong ellennel (2021) folytatódik – párhuzamosan mennek ugyanabban a filmes univerzumban a Godzilla-filmek is - a vége se látszik a dolognak, de minél több filmet csinálnak hozzá, annál alacsonyabb a színvonal.