Vannak filmek, amikben kifejezetten fontos szerepet játszik az idő. Például, amikor a főhős kap egy határidőt, ameddig teljesítenie kell a feladatot. Ilyenkor a feszültségkeltés legerősebb eszköze a fogyó idő, ahogy egyre közeledünk a határidő lejárathoz, de emberünk még szinte sehol sem tart. Aztán ott volt például a 24 című sorozat Kiefer Sutherlanddel, amiben meg csak a néző tudta, hogy az adott évad cselekményének bele kell férnie egy napba, vagyis 24 órába és 24 epizódba. Ezt a dramaturgiát kihasználva gyakran volt olyan, hogy azon tűnődünk, úgy a 12. óra tájékán, hogy te jó ég, mi jöhet még, vagy a 22. órában rágtuk a körmünket, hogy hogyan fog megoldódni a faramuci helyzet két óra alatt, mert bár Jack Bauer nem tudta, de mi tudtuk, hogy utána kakukk, vége az évadnak. Aztán vannak azok a filmek, amiknél valójában nem is fontos az idő, csak mikor vége van, akkor kapunk észbe, hogy az egész cselekmény lepergett egyetlen éjszaka alatt. Következzen kilenc olyan film, ami egy nem mindennapi éj történetét meséli el.

Az élőhalottak éjszakája (1968)

George A. Romero nem csak a zombifilmeket reformálta meg a hatvanas évek végén, de az egész világra kiterjedő apokalipszist egyetlen házba, egyetlen éjszakába sűrítette. Hirtelen, minden előzmény nélkül élőholtak hordái lepik el a világot, és válogatás nélkül megölik azt, aki útjukba kerül. A sztori egy csoport idegent követ, akik egy házban barikádozzák el magukat, át a veszély nem csak kívülről érkezik: ahogy telik az idő, végül a bizalmatlanság, az agresszió és a félelem éket ver közéjük. Romero egyetlen este alatt megmutatja az összetartásra képtelen ember valódi arcát, azt a szomorú képet, hogy szorult helyzetben mindenki magát menti, és nem csak a zombik, de a többi ember is veszélyt jelent számára. Az élőhalottak éjszakájában az a legmegdöbbentőbb, hogy egyetlen éjszaka alatt eldől az emberiség sorsa, és nem azért, mert a zombik mindent felzabálnak.

Meghívás egy gyilkos vacsorára (1976)

Nincs nagyobb kihívás egy detektív számára, mint mikor időre kell felgöngyölítenie egy ügyet. Pláne, ha mindjárt hat nyomozó dolgozik is az eseten. Nevetségesen hangzik? Hát persze, mert az is: A meghívás egy gyilkos vacsorára egy vérbeli krimi-komédia, ami műfaj összes archetípusát felvonultatja, miközben a nagy detektívek egyetlen éjszaka oldják meg életük legbonyolultabb ügyét. Ráadásul mindezt igazi sztárokkal: itt van Sidney Wang, aki Charlie Channek feleltethető meg, és Peter Sellers alakítja, mai szemmel kissé sztereotipikusan, de cseppet sem tiszteletlenül. Dick és Dora Charleston, akiket David Niven és Maggie Smith alakít, Nick és Nora Charles karikatúrái. A krimi királynője, Agatha Christie két karakterrel is képviselteti magát: Milo Perrier (James Coco) Hercule Poirot, Jessica Marble (Elsa Lanchester) pedig Miss Marple paródiája. Végezetül pedig Sam Diamond, akit Peter Falk alakít, de nem, nem Columbo, hanem Sam Spade karikatúrája. Az házigazdát pedig nem más játssza, mint maga Truman Capote. Most valószínűleg azt kérdezed, hol van Sherlock Holmes és a derék Watson doktor? Az eredeti koncepció szerint sem vettek volna részt a nyomozásban, mivel késve érkeztek volna, amikor már lepergett a sztori. Viszont végül ez a jelent sem készült el, jogi okok miatt. 

A 13-as rendőrőrs ostroma (1976)

John Carpenter már ezzel a korai filmjével bizonyította, hogy remekül ért ahhoz, hogy miként mozgassa a karaktereket egy behatárolt helyen és szűk időkeretek közt. Ám profizmusa nem csak a dramaturgiában és a határozott rendezésben mutatkozik meg, de Carpenter remekül tud alacsony költségvetésből minőségi filmet készíteni. A 13-as rendőrőrs ostroma összesen 100 ezer dollárból készült, és már a bemutatókor eléggé szerették, mostanra pedig kultfilmmé nőtte ki magát. A sztori igazából pofonegyszerű: egy bűnöző banda garázdákozik az utcán, és épp a nagyjából már kiürített rendőrőrsöt szemlik ki célpontnak. Az épületben már csak néhányan tartózkodnak, és muníció sincs nagyon, mivel a rendőrség épp máshová költözött. A fegyencek és a rendőrök kis csoportja igyekszik túlélni az éjszakát a banda által ostromlott épületben. A film legnagyobb erőssége az érzékeny jellemábrázolás és az, ahogy Carpenter a csoportdinamikát ábrázolja. Egyetlen éjjel alatt mosódik el a határ jó és rossz közt, és semmisülnek meg a civilizáció kényelmes konvenciói. Nem utolsó sorban pedig ennek a filmnek a sikere segítette hozzá Carpentert ahhoz, hogy leforgassa minden idők egyik legnépszerűbb egy éjszaka alatt játszódó horrorfilmjét.

Halloween - A rémület éjszakája (1978)

Bizony, erről a Carpenter-filmről van szó. Ahogy Az élőhalottak éjszakája éjszakája letette a modern zombifilm alapjait a hatvanas években, úgy a Halloween a salshernek mutatott irányt tíz évvel később. Igaz, hogy a film egy korábbi eseménnyel indít, nevezetesen, hogy a kis Michael Myers legyilkolja a nővérét, de a fő cselekmény 15 évvel később, halloween este játszódik, mikor Michael megszökik az elmegyógyintézetből és visszatér a szülővárosába. Aztán, amit ott egy éjszaka alatt leművel, az minden kaszabolós horror ősképe. Ráadásul nem elég, hogy ráérősen, komótosan szedi az áldozatait, de ahogy fel-feltűnik a legváratlanabb helyeken, és csak némán, rezzenéstelenül áll, az önmagában ránk hozza a cidrit. És nem áll le, ez az éjszaka arról szól, hogy vagy levadászod a rémet, vagy ő vadász le téged. A végén meg marad az úgynevezett "final girl", ez esetben Jamie Lee Curtis. A Halloween második része (1981) amúgy reflektál is az egy éj alatt játszódó horrorfilmekre, hiszen a kórházi tévében épp Az élőhalottak éjszakája megy.

Lidérces órák (1985)

Ha Martin Scorsese munkásságára gondolunk, akkor elsősorban a maffiafilmek jutnak eszünkbe, pedig itt van például ez fura vígjáték a nyolcvanas évekből, amelyben egy férfi végiggázol az éjszakán abban a reményben, hogy együtt lehet egy nővel, akit a kávézóban pillantott meg. Paul Hackett (Griffin Dunne) élete veszettül unalmas: minden nap felkel, bemegy dolgozni, ahol újra meg újra ugyanazt csinálja. Aztán kibillen a rutinból, és számára teljesen szürreális események forgatagába kerül ezen a bizonyos éjszakán. A helyszín Scorsese gyakran használt városa, New York, ami egyszerre válik a film szereplőjévé, és a történet térképévé, amit végigjár Paul ezen a kaotikus éjjelen.ű

Drágán add az életed! (1988)

Az akciófilm, ami örökre az emlékezetünkbe véste Bruce Willis és Alan Rickman nevét, valamint, hogy a keménység fokmérője, hogy mennyire tudod bemocsokolni a fehér atléta trikód. Az egyik legbaróbb karácsonyi film nagyban hozzájárult a kilencvenes évek akciófilmjeinek stílusához, nem mellesleg John McClane egyetlen éjszaka alatt kiiktatja a Los Angeles-i felhőkarcolót elfoglaló terroristákat. Emelett a karakter bevezette a halhatatlan, de sebezhető akcióhőst, aki bár nem golyóálló, és egyre több sebből vérzik, sosem hátrál meg, és végül, ha nehezen is, de végez a rosszfiúkkal. Az egyik legkatartikusabb éjjeli kép, amikor Hans Gruber tehetetlenül és legyőzötten zuhan ki a felhőkarcoló ablakából. Ehhez persze Alan Rickman döbbent és csalódott tekintete is kellett.

Még több John McClane

Még több kulisszatitok a Drágán add az életedről

Így készült minden idők egyik legjobb akciófilmje, amely megasztárt faragott Bruce Willisből.

Tovább

Éjszaka a Földön (1991)

Jim Jarmusch filmje csalóka, mivel rengeteg minden történik benne, de valójában egyetlen éjszaka eseményeit látjuk, a világ különböző pontjain. A különböző történetekben csak a koncepció azonos: a taxisofőr és utasa közti, ideiglenes interakciót mutatja be, amikor két idegen, gyakran eltérő kulturális közegből érkező és szociális háttérrel rendelkező ember rövid időre beszédbe elegyedik. Jarmusch Los Angelesbe, New Yorkba, Párizsba, Rómába és Helsinkibe kalauzolja a nézőt, hogy részt vegyen egy-egy utazáson a taxiban, és kihallgassa, miről is beszélgetnek az ember a szélvédők mögött.

Mielőtt felkel a Nap (1995)

Az egyik legmeghatóbb és legszebb romantikus filmben nincs klasszikus értelemben vett happy end. Ezzel nem árultam el sokat, hiszen a Mielőtt felkel a Nap (az amúgy felemásra sikerült trilógia nyitánya) nem arról szól, hogy egy fiú és egy lány szerelme beteljesedik, hanem hogy egy fiú és lány tét nélkül együtt tölt egy estét. Ne tévesszenek meg senkit az érzelmek: nagy titkokat nem annak fecsegünk ki, akit feltétel nélkül szeretünk, és akiben gond nélkül megbízunk, hanem annak, aki másnap tovább áll, és magával viszi a titkainkat. Ezért lehet olyan izgalmas Jesse (Ethan Hawke) és Celine (Julie Delpy) – ekkor még – egyetlen közös éjszakája Bécsben. A vonaton ismerkednek meg, majd egyetlen estét töltenek egymással, mivel másnap hajnalban mindketten indulnak tovább, teljesen máshová. Mindeközben viszont megélik az emberi viszonyok magasságait és mélységeit, mintha egyetlen éjszaka alatt egy komplett szerelmi kapcsolat pergett volna le.

Pánikszoba (2002)

Bár nem a legjobb David Fincher-filmek közt tartják számon, pedig a Pánikszoba egyik erőssége, hogy szűk térben, rövid idő alatt pereg le a cselekmény. Mikor Meg Altman (Jodie Foster) és a kislánya egy New Yorki házba költözik, először mosolyognak azon, hogy az ingatlannak van egy pánikszobája is, ahová veszély esetén be lehet menekülni. Aztán, amikor betörnek hozzájuk, már nem is tűnik olyan haszontalannak, ám pechükre a betörőknek épp a pánikszobából kell valami. Fincher feszült thrillerének titka az egyszerűség: nem akar többet, mint bemutatni, mit kezdenek a szereplők egy ilyen ellentmondásos helyzettel. Ráadásul mindez egyetlen éjszaka leforgása alatt.

(via Collider, Top10 films)