David Cronenberg: Stereo (Tile 3B of a CAEE Educational Mosaic)

Cronenberg meglehetősen furcsa című 1969-es munkája valamikor a jövőben játszódik, és arról szól, hogy a Canadian Academy for Erotic Inquiry (máris közelebb kerültünk egy kicsit a címhez) önkénteseket toboroz, akiknek eltávolítják az agyukból a beszédközpontot, cserébe egy kísérleti eljárás segítségével képesek lesznek telepatikus úton kommunikálni egymással.

Amikor azonban különféle drogokat és afrodiziákumokat adnak nekik, a nyolc fiatal nem várt módon reagál, végül pedig a kísérlet teljesen elszabadul…

A kanadai rendező művei A légytől kezdve a Videodrome-ig gyakran mesélnek tudományos kísérletek emberi oldaláról, van, hogy játékos, van, hogy hátborzongató módon. Ez a korai munkája azonban – amit vita nélkül az alkotó legrosszabbjaként tart számon a szakma – túl bizarr és pszichedelikus ahhoz, hogy sci-fi thrillerként működjön,

Joel Schumacher: Csökke-nő

Egy különös otthoni kotyvalék hatására Pat Kramer (Lily Tomlin)

hirtelen zsugorodni kezd.

Ez megdöbbenti a tudósokat, megnehezíti a szülői teendőket, megmelengeti az amerikaiak szívét, és felkelti egy csoport figyelmét, akik el akarják foglalni a világot. A szóban forgó társaság el akarja rabolni Patet, hogy kísérleteket végezhessenek rajta, és mindenkit összezsugoríthassanak. 

Hosszú pályája során Joel Schumacher meglehetősen vegyes színvonalú filmeket forgatott, melyek között az ügyes iparos munkák (Az ügyfél, Egyenesen át, A fülke), a kultikus kedvencek (Szent Elmo tüze, Az elveszett fiúk) és az igazi remekművek (Ha ölni kell, Összeomlás) mellett kifejezetten rossz ízléssel megvalósított munkákat is találunk (igen, rátok nézünk, Batman-filmek). Utóbbiak sorát erősíti a direktor 1981-es debütáló alkotása is, ami Tomlin remek játéka ellenére csupán arra bizonyíték, hogyan lehet elpocsékolni és unalommal agyoncsapni egy kiváló alapötletet, és nem viccessé varázsolni egy vígjátékot.

Minden idők legrosszabb Batman-filmje még mindig izgatja a rajongók fantáziáját

A Batman és Robinhoz kapcsolódó egyik összeesküvés-elméletet most maga a rendező, Joel Schumacher cáfolta meg egy interjúban.

Tovább

David Fincher – A végső megoldás: Halál

Miután űrhajója lezuhant a Fiorina 161 bolygón, Ellen Ripley sikeresen megmenekült, a balesetet azonban Newt és Bishop nem éli túl. A Fiorina 161-ről pedig hamar kiderül, hogy egy fegyenctelep, ahol a magukra hagyott rabokra van bízva, hogyan maradnak életben. Ripley-nek hamar rá kell jönnie, hogy bár társai meghaltak, nem ő maradt a hajó egyetlen utasa.

Noha titokzatos útitársa gyilkos szándékkal érkezett, hősünk arra is rádöbben, hogy nem a titokzatos idegen a legfélelmetesebb ellenfele.

A közmegegyezés szerint az Alien harmadik részében látható a franchise legdurvább xenomorph-ja, a rajongók azonban abban is egyetértenek, hogy ez a széria leggyengébb felvonása. A végső megoldás: Halált még saját rendezője, David Fincher is utálja, és állítólag nem sok köze volt ahhoz, hogy a végeredmény ilyen gyatra lett (egyrészt egy befejezetlen forgatókönyv alapján kellett dolgoznia, másrészt a 20th Century Fox stúdió minden kreatív kontrollt kivett a kezéből). Sokak szerint az 1992-es Alien 3. szélsőségesen kegyetlen sztorija tehet róla, hogy a franchise bekerült egy olyan spirálba, amiből azóta sem sikerült kikeverednie, hiszen azóta sem készülnek az első két film minőségét közelítő alkotások. A jó hír viszont, hogy Fincher karrierjének nem tett rosszat a csúfos indítás, és azóta jobbnál jobb műveket tesz le az asztalra.

Oliver Stone: Seizure

Oliver Stone 1974-es bemutatkozó nagyjátékfilmje egy horror, amelyben egy horrorszerző azzal a visszatérő rémálommal küzd, hogy három félelmetes figura terrorizálja őt és a családját – majd egy nem olyan szép nap a rémálom soha véget nem érő valósággá válik… Annak ellenére, hogy ez az alapötlet abszolút használhatónak tűnik, a végeredmény a gyakorlatban egy kaotikus zagyvaság lett. S miközben egy másik korai munkájában, A szakaszban az alkotó bebizonyította, hogy amikor saját élményét saját maga írja forgatókönyvvé, az átütően sikerül, a Seizure-rel csak azt sikerült illusztrálnia, hogy egy készen kapott logikátlan szkriptből még ő sem tud csodát varázsolni, hiába próbálkozik lenyűgöző vizuális eszközökkel.

Ez is érdekelhet

7 kultfilm, amit utólag megbántak a rendezőik

Később már Spielberg, Cameron, Chaplin, Coppola és Kubrick is máshogy nyúltak volna a témához. Vagy le se forgatták volna a legendás filmjeiket.

Tovább

Martin Campbell: The Sex Thief

Martin Campbell két paradigmaváltást is levezényelt a Bond-filmek történetében, hiszen az általa rendezett 1995-ös Aranyszemben debütált Pierce Brosnan korábbiaknál lazább és szellemesebb 007-ese, majd bő egy évtizeddel később ő vezette be Daniel Craig rögrealista, brutális Bondját, a Casine Royale-lal. Ettől a két filmtől eltérően azonban

a direktor saját debütálása sajnos kifejezetten csalódást keltő volt.

A The Sex Thief egy vakmerő, kizárólag vonzó és fiatal nőket kirabló ékszertolvajról szól, és arról a két emberről, egy nyomozóról és egy szexi biztosítási szakértőnőről, akik le akarják vadászni. Ahogy az a címből is sejthető, leplezetlen sexploitation mozival állunk szemben, és még csak nem is a jobbak közül valóval...

M. Night Shyamalan: Praying with Anger

Lehet, hogy nem túl sportszerű M. Night Shyamalan első filmjét kritizálni, mivel elkészítésekor a rendező még csak 22 éves volt – de azóta olyan nagy utat járt be, és pár melléfogása dacára is olyan legendássá váltak hatalmas fordulatokat felvonultató munkái, hogy talán belefér. Az 1992-es Praying with Anger egy indiai származású amerikai diákról szól, akit visszaküldenek szülőhazájába, ahol nemcsak a gyökereit, hanem önmagát is felfedezi.

Mindezt azonban az alkotó olyan komolykodva, unalmasan, invenciótlanul, bármiféle lelkesedés és a később rá jellemző humor nélkül meséli el, hogy fájdalmas nézni.

Nem csoda, hogy mindössze 10-ből 4,5 ponton áll az IMDb-n.

Edgar Wright: A Fistful of Fingers

Miközben Shyamalan bemutatkozó alkotását a humor és az önazonosság hiánya miatt marasztaltuk el, a Haláli hullák hajnala, a Vaskabátok, a Nyomd, Bébi, nyomd és az Utolsó éjszaka a Sohóban rendezőjének, Edgar Wrightnak a debütálásával pont az ellenkezője a probléma. Az 1995-ben szerény 15 ezer dollárból leforgatott westernparódia (ami címével az A Fistful of Dollars, azaz az Egy maréknyi dollárért című spagettiwesternre utal) egyedül az alkotó lelkesedése miatt érdemel említést, mivel sajnos

Erre útközben maga Wright is rádöbbenhetett, mivel az A Fistful of Fingers sosem került hivatalos forgalmazásba, csupán alkalomszerűen vetítették (például 20 évvel elkészülte után egy éjféli vetítés keretében Los Angelesben), és DVD-n vagy más házimozis formában sem jelent meg.

A direktor azonban állítólag még mindig tervezi, hogy kiadatja mindössze húszéves korában elkövetett rémtettét – természetesen rendezői kommentárral kiegészítve.

+1

Egy ilyen listáról természetesen nem maradhat le James Cameron Piranha 2. – Repülő gyilkosok című 1981-es debütáló opusa, amiről azonban már részletesebben is írtunk 10 elfeledett korai film a legnagyobb rendezőktől című összeállításunkban.

Korábbi összeállításunk

10 elfeledett korai film a legnagyobb rendezőktől

Néhány alkotónak akkorát szólt a pályáján a nagy áttörést meghozó mozi, hogy az egészen elhomályosította korábbi filmjét vagy épp filmjeit – pedig adott esetben ezek is érdemesek a figyelmünkre. Vagy pont, hogy nem, és rettenetesek. Összeállításunkból kiderül!

Tovább

(via ScreenRant)

Nyitókép forrása: Universal Pictures / Getty Images, Rolf Konow / Sygma / Corbis via Getty Images és Jean-Louis Atlan / Sygma via Getty Images.