6+6 érdekesség a 60 éves Russell Crowe-ról

Akár 60 érdekességet is összeszedhettünk volna egyik kedvenc színészünkről és emlékezetes szerepeiről, de annak sosem értünk volna a végére.

1. Az 1964. április 7-én Új-Zélandon született Russell Crowe genealógiai (származástani) kutatásokat végzett a családfáján, és kiderült, hogy édesapja anyai ágán felmenője John „Jock” Fraser, aki Lovat grófság 11. lordja volt, és aki 1841-ben érkezett Új-Zélandra, és azt feltételezik, hogy Simon Fraser egyenesági leszármazottja. Lord Lovatot hazaárulás vádjával a Tower Hillen végezték ki, miután a Towerben raboskodott. Kivégzése olyan nagy esemény volt, hogy lelátókat ácsoltak a fizető nézőknek, ám az összeomlott, és 9-en haltak meg a roncsai között.

2. Crowe szülei Új-Zélandról Ausztráliába költözve Sydney-ben helyezkedtek el a filmiparban, ahol a cateringet biztosították a stábtagoknak a forgatásokon. Elsősorban a két évados Spyforce-ban dolgoztak, aminek köszönhetően Crowe már fiatalon betekintést nyerhetett a filmezés világába, ami azonnal rabul is ejtette.

Először hatévesen állt kamerák elé, ahol egy mondatot is kapott

– vagyis akárcsak annyian mások, ő is gyerekszínészként kezdte. 13 éves korában a 8 éven keresztül sugárzott kórházsorozatban, a The Young Doctors egyik részében játszhatott egy kisebb szerepben, de később a legnépszerűbb helyi sorozatban, a Szomszédokban is játszott.

A véreskű - Forrás: Australian Film Institute

 

3. Bár Russell Crowe komoly színészi bemutatkozásának a Romper Stomper (1992) skinhead drámát tartják, valójában A véreskü (1990) című háborús filmben kapta első főszerepét, ahol egy ausztrál hadnagyot játszott, aki japán háborús bűnösöket juttat bíróság elé. A film valós eseményeket dolgozott fel, az indonéziai Tan Toey hadifogolytáborban

több száz ausztrál katonát gyilkoltak meg japán fogvatartóik, rendszerint hosszas kínzások során.

Az ügy nagy port vert fel Ausztráliában, ráadásul furcsa politikai vetületei is voltak, mivel az amerikaiak próbáltak az egyik vádlott, egy japán admirális érdekében közbenjárni. Végül összesen 4 elítéltet végeztek ki.

Romper Stomper - Forrás: Australian Film Institute

 

4. Míg A véreskü Ausztráliában hozta meg Crowe számára az országos ismertséget – együtt a helyi gyártású Szomszédok sorozattal -, a már emlegetett Romper Stomper (1992) a nemzetközi áttörést jelentette, hála Crowe elképesztően karizmatikus skinhead főnökének, Handónak. Ugyanakkor a filmnek kellemetlen utóélete is lett: Hando annyira szuggesztív, karizmatikus figura volt, hála nagyrészt Crowe alakításának, hogy

a valódi skinhead mozgalom is rátalált,

és egyfajta hősként ünnepelték a kitalált karaktert. Sőt, 2000 tavaszán egy fiatal angol rab, Robert Stewart egy széklábbal agyonverte muszlim cellatársát - állítása szerint azért, mert két nappal korábban megnézte a Romper Stompert. Dylann Roof, a Charleston templomi mészárlás elkövetője is a film rajongója volt, a honlapján ott virított a haldokló Hando fotója.

 

Gene Hackmannel a Gyorsabb a halálnál-ban - Forrás: MediaPress

 

5. Crowe első amerikai produkciója a Gyorsabb a halálnál (1995) volt, ami tulajdonképpen Sharon Stone filmje volt. Ő választotta az ismeretlen Crowe-t az egyik főszerepre a stúdió tiltakozása ellenére, és ő ragaszkodott Leonardo DiCaprióhoz is – annyira, hogy a saját zsebéből fizette a gázsiját. Stone szerint egész karrierje során Crowe volt az, akivel a legjobb csókjelenetet forgatta. A színésznő választotta ki a rendezőt is, azt a Sam Raimit, aki még ugyanebben az évben bemutatta azt a Xena című sorozatot, amit ironikus módon pont Russell Crowe szülőhazájában, Új-Zélandon forgatott le.

Szigorúan bizalmas - Forrás: InterCom

 

6. Mel Gibsonnak, majd Michael Madsennek is felajánlották a kemény öklű nyomozó, Bud White szerepét a Szigorúan bizalmasban (1997), aki kénytelen a skatulyából kihúzott, karrierista kollégájával összefogni, amikor kiderül, hogy az „angyalok városában” valaki megpróbálja átvenni az alvilág irányítását, és akinek

megvannak a személyes okai arra, miért gyűlöli a nőket bántalmazókat.

Bud White-ot végül pont azért alakította Russel Crowe a filmben, mert a rendezőnek nagyon tetszett a színész játéka a Romper Stromperben. Csakhogy ő eleinte nem akart igent mondani, mert akkor még nem hitte el magáról, hogy meggyőzően tudna alakítani egy ilyen erőszakos karaktert, később viszont azt hitte, elveszik tőle a szerepet, mert azt pletykálták, hogy Sean Penn veszi tőle át, így elég feszülten indult a forgatás.

Gladiátor -Forrás: UIP-Duna Film

 

7. A világhírt Ridley Scott grandiózus történelmi tablója, a 2000-ben bemutatott Gladiátor hozta meg, és bár az öt Oscar-díjjal jutalmazott szandálos blockbuster hatalmas kasszasiker lett, a Time magazin már jóval a premierje előtt megírta: a forgatása kész rémálom volt. A címbéli gladiátort, Maximust alakító Russell Crowe nem igazán kedvelte a forgatókönyvet, sőt, kifejezetten vacaknak tartotta a rabszolgasorba taszított egykori római hadvezér kálváriáját. Ezért sokszor kiállhatatlannak bizonyult, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a forgatás kezdetekor még csak 21 oldal volt meg a kérdéses forgatókönyvből, amit nagyrészt menet közben írtak és változtattak, és ahogy Scott később elmondta, Crowe ötleteit is figyelembe vették.

Gladiátor - Forrás: UIP-Duna Film

 

8. Ahogy arról 7 izgalmas sztori a Gladiátor kulisszái mögül című cikkünkben már beszámoltunk, Russell Crowe sosem kímélte magát a forgatásokon, és mindig nagyon komolyan vette a munka fizikai oldalát is. Így történhetett, hogy egyik korai filmje, a Majd, ha fagy! című hokis mozi munkálatai során az intenzív korcsolyázós jelenetek miatt lesérült (elszakadt mind a két Achilles-ína), amely sérülése a Gladiátor megerőltető felvételei során sajnos kiújult.

A színész egy alkalommal olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a lába és a csípőcsontja.

Mindez azonban nem szegte a sztár kedvét, így továbbra is maga végezte a kaszkadőrmutatványokat, minek köszönhetően A remény bajnokában (amelyben egy nehéz súlyú bokszolót alakított), majd a Robin Hoodban ismét lesérült: utóbbi filmektől egyebek mellett hátproblémákat, elmozdult bordát és kiment térdeket kapott emlékbe.

A remény bajnoka - Forrás: Fórum Hungary

 

9. Habár a Egy csodálatos elmében (2004). a központi figurát, a John Nash Nobel-díjas matematikust alakító Russell Crowe eredetileg nem akart találkozni az igazi Nash-sel, hogy a személyes ismeretség ne befolyásolja az alakítását, nem volt más választása, mert a tudós egyszer csak megjelent a forgatáson. Crowe a hasznára tudta fordítani a találkozót, mivel

megfigyelte, hogy az idős férfi jellegzetesen mozgatja a kezét,

és ezt megpróbálta reprodukálni a filmben, hogy még árnyaltabban jeleníthesse meg a figurát. A film vége felé látható jelenetet, amelyben Nash hosszasan elmélkedik rajta, hogy igyon-e teát, az élet ihlette: amikor ugyanis az igazi Nash és Crowe találkoztak, a matematikus tizenöt percen keresztül gondolkodott azon, hogy teát vagy kávét igyon-e. Az alakításért Crowe-t Oscarra jelölték.

Egy csodálatos elme - Forrás: UIP-Duna Film

 

10. Crowe teljesen új „arcát” mutatta meg a Showtime hétrészes sorozatában a Fox News szexuális zaklatással vádolt elnökeként, Roger Ailes-ként. A színész meghízva és a felismerhetetlenségig elmaszkírozva alakította a néhai tévémogult, és részben neki, részben a kiválóan megírt forgatókönyvnek köszönhetően a széria sokkal jobban sikerült, mint az ugyanezt a témát feldolgozó életrajzi film, a Botrány.

„Russell Crowe úgy hozza Roger Ailest, hogy egy pillanatig sem látjuk benne Crowe-t: végig olyan, mintha egy gusztustalan, a nőket (és egyébként mindenki mást is) kihasználó, megalázó és eltipró, hatalom- és kontrollmániás öregembert figyelnénk”

írta kritikusunk anno A legharsányabb hangról.

A legharsányabb hang - Forrás: HBO

 

11. Russel Crowe és egykori felesége, Danielle Spencer 2013-ban jelentették be válásukat, de a procedúra egészen 2018-ig tartott, és igencsak megviselte a színész pénzügyi helyzetét.

Ezért is találta ki az Art of Divorce, vagyis A válás művészete című árverést,

aminek dátuma nem csak a születésnapja volt, hanem a 15 éves házassági évfordulójuk lett volna. Az aukció Sidney-ben zajlott a Sotheby's-nél, és olyan tárgyak kerültek „kalapács alá”, mint a Gladiátor című filmben hordott jelmeze, illetve egy herevédő A remény bajnoka című filmből. A Sotheby's weboldalán kilenc oldalon keresztül sorakozott a mintegy 200 darab elárverezendő tárgy. A színész válási árverésével végül 3,7 millió dollárt, azaz majdnem egymilliárd forintot keresett.

Téboly - Forrás: Freeman Film

 

12. Az ausztrál színész a nyolcvanas évektől zenél. Első, I Just Wannabe Like Marlon Brando című számát Russ Le Roq néven adta elő. Az évek során több zenekarban is játszott és énekelt, a legutolsó, a 2017-ben alapított Indoor Garden Party volt.  Ebben főleg Scott Grimes (Vészhelyzet, Orville) és Samantha Banks énekel, ami nem is baj, mert míg ők ketten profik, Crowe azért nem énekel olyan jól, de nagyon lelkes.  Legutóbb a Karlovy Vary Filmfesztiválon lépett fel, ahol a Morcheeba volt az „előzenekara”.